Ülj le mellém

2018-as tervek

Top 5 szerda

2018. január 03. - farmosidora

A múlt héten egy nappal korábban érkeztem a TOP5 szerdával, és nem akartam ugyanebbe a hibába esni, ezért ma már legalább hatszor megnéztem a számomra elérhető, összes naptárt. A mostani bejegyzés az idei évre szóló könyves terveimről fog szólni (van belőlük bőven), plusz egy kis visszatekintésről.

Könyvekre fel!

1.JPG

Egy nagyon rövid évértékelővel szeretném kezdeni, mivel az évzáró poszt kajatúltengés miatt elmaradt. Két gyengébb év után, ismét sikerült egy magasabb olvasási számot produkálnom, ugyanis összesen 10 nemzettől olvastam 52 könyvet (három még folyamatban van), ami 21 004 oldalt jelent.

Legnagyobb százalékban magyar műveket olvastam (35%), ezt követik az amerikai (24%) és az angol (14%) írók művei, de volt köztük orosz, lengyel és svéd is, szóval elég vegyes volt a mezőny.

A legrövidebb idő alatt elolvasott könyvem Böszörményi Gyulától a Beretva és tőr, ami nem meglepő, ha hozzávesszük, hogy ez volt az általam olvasott legrövidebb könyv is (86 oldal). A leghosszabb egyébként Diana Gabaldon: Az idegen (Outlander sorozat nyitó kötete), a maga 908 oldalával. A legtovább Lional Shriver: Beszélnünk kell Kevinjével birkóztam, aki olvasta biztos megérti, hogy miért, aki még nem, annak azt ajánlom erősítse meg előtte a lelkét.

 

Ami pedig a 2018-as terveket illeti, azokból sem szenvedek hiányt.

1. Az a bizonyos mumus várólista
Nos, említettem már korábban, hogy a várólistám csak nyúlik, mint a rétestészta, így ennek a csökkentése mindenképpen prioritást élvez (hacsak nem futok bele valami sorozatba, egyke könyvbe, fantasybe, sci-fibe, vicces könyvbe, drámába, thrillerbe, horrorba, vagy bármibe, ami eddig még nem szerepelt rajta, de nekem nyilván majd azonnal el kell őket olvasnom, minden más elé helyezve). Jelenleg 87 könyv szerepel rajta, és akad közte néhány olyan, amit nagyon illene már pótolni.  covers.jpg

2. Újdonságok
Szeretnék kicsit jobban lépést tartani az új megjelenésekkel, hiszen az elmúlt években nagyon ritkán olvastam kortárs irodalmat. Legtöbbször visszanyúltam régebbi könyvekhez, újakat alig vettem. Az elmúlt év második felében viszont elkezdtem viszonylag friss könyveket olvasni, ami valljuk be egészen más élmény. Természetesen szeretnék korábban kiadottakat is olvasni (várólista csökkentés ugyebár), de azért jobban nyitottnak lenni az újra.

3. Világpolgár
Ugyan szeretnék még több magyar írótól olvasni, de emellett üdítő lenne nyitni, számomra idegen országok irodalma irányába is. Olvasni olyan regényeket, melyeket számomra ismeretlen, vagy olyan írók írtak, akiktől még nem olvastam korábban. A kulturális különbségek miatt teljesen más élményt adnak ezek a felfedezésre váró könyvek. Emlékszem, hogy amikor felfedeztem Robert Merle munkásságát, vagy Mihail Bulgakovot, akkor döbbentem rá, hogy: te jó ég! Ők ennyire jók?

different-nationalities-human-children-globe-1743392.jpg

4. Kezdő írók művei
Nem titkolt céljaim közt szerepel, hogy elsőkönyves, vagy kezdő magyar írók könyveit olvassam. Mindig izgalmas felfedezni egy új regényt, és ha van esély beszélgetni az íróval az alkotásáról, az fantasztikus élmény lehet. Azt gondolom, hogy manapság nagyon nehéz lehet betörni a könyves piacra, és kíváncsi vagyok azokra az alkotásokra, amelyeknek már sikerült.

5. Blog és könyv
Az olvasott könyvekről nem mindig egyszerű összeszedni a gondolataimat, így sokszor csúszok egy-egy bejegyzéssel. Több rendszerességet tervezek vinni a blog megjelenéseibe, nem ellustálkodni a posztok megírását, mint ahogy most is tologatom magam előtt a Sarah J. Maas ajánlót. Szeretnék jobban megismerkedni a könyves bloggerekkel, és persze fejlődni, fejlődni, fejlődni.

 

A következő heti téma: Olvasnivalók, amelyek tavalyról maradtak

További résztvevők:
bibliofilblog_heni
FairyDust
fruzsi829
Bea_Drizner
Vicky3
luthienlovemagic
joopsy
Dora_Elizabeth
Arwen5

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr6113547411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amik kihozzák belőlem a szószátyárt 2018.01.24. 19:35:51

Az eheti TOP5 szerda témáján sokat gondolkoztam, ugyanis olyan könyvekkel kellett volna érkezni, amik nem tetszettek, de szeretünk róluk beszélni. Az az egy problémám van a dologgal, hogy összesen egyetlen ilyen könyvet találtam az olvasmánylistámon,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása