Ülj le mellém

Nagyon hiszek a bolondokban...

Molyröpde

2018. január 19. - farmosidora

edgar_allan_poe_daguerreotype_portrait_mirrored.jpg209 éve (1809. január 19-én) született Edgar Allan Poe, a krimi műfajának első képviselője. 1841-ben írta meg Morgue utcai gyilkosságok novelláját, melyet az első detektívtörténetként tartanak számon. Főszereplője, Mr Dupin ihlette többek között Sherlock Holmes, és Hercule Poirot figuráját is. Sir Arthur Conan Doyle azt mondta róla, hogy ő volt az, aki életet lehelt ebbe a műfajba. Így mi, krimikedvelők nagyon sokat köszönhetünk neki.

Ma már hihetetlen belegondolni, hogy a művész, aki ilyen erős hatással volt a világirodalomra (krimi, sci-fi, horror és még ki tudja) valamint a tudomány bizonyos szegmenseire is, egész életében tengődött. Abból a pénzből kívánt volna megélni, amit írásaiból keres, de ez csupán nyomorúságos létezésre volt elegendő. Gyakran szorult arra, hogy barátaitól, ismerőseitől kérjen kölcsön.

Azzal szeretnék tisztelegni Poe emléke előtt, hogy összegyűjtöttem róla 10 érdekes tényt, valamint néhány idézetet az író tollából. Jó szórakozást kívánok az olvasáshoz!

Nagyon hiszek a bolondokban; ezt hívják a barátaim önbizalomnak.

1. Ő volt az első, aki a ’short story’, azaz rövid történet/novella kifejezést használta. Legalább is ő volt a legkorábbi, akinél felfedezték ezt a szófordulatot.

2. Poe még halála után is folytatta az írást. No, nem kell semmilyen zombis-feltámadós dologra gondolni, nem mászott elő a sírból, csak majdnem. Egy médium, Lizzie Doten, ugyanis azt állította, hogy az 1863-as, a Poems from the Inner Life című verseskötetét Edgar Allan Poe szelleme diktálta. Azért az is könnyen lehet, hogy csak egy kis felhajtásra vágyott a könyve körül. De sose lehessen tudni! Odabízom, döntsétek el belátásotok szerint.

crow-mystical-darkness-creepy-raven-night-gloomy-1373630.jpg

– Ön még nagyon fiatal, barátom – felelt házigazdám –, de el fog jönni az idő, amikor megtanul a saját szemével ítélni arról, ami a világban történik, és nem hallgat mások fecsegésére. Amit hallunk, abból semmit se kell hinni, s amit látunk, abból is csak a felét.

3. A Baltimore Ravens amerikai focicsapat Poe: A holló (Raven) című, talán leghíresebb verse után kapta a nevét, tisztelegve ezzel az író munkássága előtt. Ez az egyetlen példa arra, hogy egy nagy sport csapat irodalmi munkából merítsen ihletet a névadáshoz.

4. Poe gyakran írt macskája társaságában, aki a vállán pihent, amíg dolgozott. Poe maga ültette oda, mielőtt nekikezdett az írásnak.

5. Alkotott egy szót, ami leírja a csengő hangját. Ez a következőképpen néz ki: tintinnabulation, és A Csengők (The Bells) című verséhez találta ki. Angolosok a következő linken olvashatják a teljes művet: http://www.bartleby.com/102/88.html.

Még nem dőlt el a kérdés, vajon az őrültség nem a legmagasabb rendű intelligencia-e.

1963e38879b964168c6c1e612f06b78e.jpg

6. Többnyire mindenki azt a portrét ismeri róla, ami a bejegyzés elején is található. Ez alapján egy táskás szemű különcnek tarthatnánk, de valójában távolabb nem is állhatna a kép attól, ahogy valóban kinézett. Nagyon atletikus alkat volt, a jóképű egyetemi sportember mintaképe Rekordot is tartott a virginiai James folyón, 6 mérföldes úszásban.

7. Annak ellenére, hogy Poe fiatalon, mindössze 40 évesen huynt el, rengeteget költözött életében. A következő helyeken fordult meg: Richmond, Philadelphia, Baltimore, Boston, sőt Skóciában és Angliában is. Az utolsó éveit egy kunyhóban töltötte Bronx-ban (New York).

A leghidegebb szívben is vannak húrok, amelyeket nem lehet anélkül érinteni, hogy érzést ne keltsenek.

8. 2009-ben Poe első könyvének (Tamerlane and Other Poems) 12 megmaradt példánya közül eladtak egyet, ami 662 500 dollárért, azaz mai árfolyamon átszámolva 166 971 200 magyar forintért kelt el. Ez volt a legmagasabb összeg, amit amerikai irodalmi műért valaha is kifizettek.

9. Charles Dickens és Edgar Allan Poe levelezőtársak voltak, és egyszer még találkoztak is Philadelphiában, amikor Poe 34, Dickens 31 éves volt.

poe.jpg

10. Az irodalmon kívül Poe szívesen fordult a világegyetem titkai felé. 1848-ban megjelent esszéje, mely a „Eureka: A Prose Poem” olyan állításokat tartalmazott, melyek megjósolták a Nagy Bumm elméletének megalkotását, annak létrejöttétől mintegy 80 évvel korábban. Abban az időben ezt tartotta a karrierje legnagyobb mesterművének.

+1 Poe halála méltó volt különös, misztikus életéhez. 1849. október 3-án Baltimore utcáján találtak rá nagyon rossz állapotban. Négy nappal később életét vesztette a kórházban, ám minden orvosi papírja eltűnt, beleértve a halotti anyakönyvi kivonatát is. Ezek a furcsa körülmények nagyon sok variációt szültek a halára vonatkozóan: szívbetegség, epilepszia, kolera, öngyilkosság, sőt még a gyilkosság gondolata is felmerült.

 

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr1413586953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása