Ülj le mellém

Dickens, a troll

Molyröpde

2018. február 07. - farmosidora

206 éve (1812. február 7.) ezen a napon látta meg a napvilágot Charles John Huffam Dickens, akit legtöbben egyszerűen Dickensként emlegetnek. Amikor nem szükséges az író tejes nevét használni ahhoz, hogy szinte kivétel nélkül minden embernek rögtön beugorjon néhány könyvcím, az azért már jelent valamit. Az angol irodalom kiemelkedő alakja, akinek minden egyes műve kapható mai napig anyanyelvén (is). Ki ne ismerné a Karácsonyi ének millió feldolgozásából legalább az egyiket, vagy a hányattatott sorsú Twist Olivért?

lead_large.jpg

Tudom, hogy első ránézésre a cím kissé furának tűnhet, de megkérlek benneteket, hogy az alábbi bejegyzés után gondoljatok rá vissza, szerintem érezni fogjátok mennyire helyt álló.

 

1. Dickens édesapja börtönben ült tartozás miatt, ezért a 12 éves Charles egy gyárban kezdett el dolgozni, hogy segíteni tudja a családját. Nehéz gyerekkora szolgált alapul David Copperfield című regényéhez. Saját szavaival élve: „Nem kaptam tanácsokat, sem javaslatokat, sem bátorítást, vagy vigaszt, se pártfogást, se támogatást, semmilyen félét, senkitől, aki eszembe jutna."

Úgy képzelem, hogy jellemünk és cselekedeteink szabják meg életünk irányát és ezzel szükségképpen végzetünket. De ha képesek vagyunk jellemünkön változtatni, cselekedeteinket új célokra beállítani, akkor végzetünk is megváltozhatik.

(Karácsonyi ének)

2. Gyermekként epilepsziás volt, ám felnőttkorára sikerült kinőnie betegségét. Állapotából merített jó néhány karakteréhez, többek között a Twist Olivérben megjelenő Bradley Headstone-nak is.

3. 1846-ban társalapítója volt az Urania Cottage szervezetnek, mely bukott nőknek nyújtott otthon, és segítséget azzal, hogy gyakorlatias dolgokat tanulhattak, valamint támogatta a visszailleszkedésüket a társadalomba.

28c0bbb253280ea6f6fa29b1af86af9c.jpg

Illusztráció a Karácsonyi ének (Christmas Carol) című regényhez

 

4. Dickens lelkes rajongója volt a paranormális jelenségeknek, a londoni „The Ghost Club” aktív tagja volt.

5. Volt egy házivarja, aki a Grip névre hallgatott, és annak 1941-ben bekövetkezett halála után kikészíttette és kitömette az állatot.

Érdemes elgondolkozni ezen a csodán: minden ember úgy van megalkotva, hogy a legmélységesebb titok és talány legyen a többiek számára.

(Két város regénye)

6. Nem számított hol alszik éppen az ágyának mindig észak-déli irányba kellett állnia, ő maga pedig fejjel északnak feküdt le aludni. Úgy gondolta ez javítja az íráskészségét. Ennek érdekében képes volt átrendeztetni a hotelszobákat is.

7. Imádta a beceneveket, mely hóbortját tíz gyermeke sem úszta meg ép bőrrel. A tejesség igénye nélkül a következő neveken hívta őket: Skittles (kugli), Chickenstalker (chicken=csirke, stalker=orvvadász, hogy pontosan mire gondolt a költő író apuka, nem tudom), kedvenc leányát, Kate-t pedig Lucifer’s box-nak, (Lucifer dobozának) nevezte indulatossága miatt, arra utalva, hogy bármikor előpattanhat belőle a kisördög.

gre_2095194b.jpg

A 2011-es Szép remények (Great expectations) minisorozat plakátja

 

8. Hans Chrisian Andersen jó barátja volt, 1857-ben öt hétre meg is látogatta a Dickens családot. A vendégeskedés úgy ért véget, hogy Dickens a vendégszoba tükrére írta a következő szöveget: „Hans Andersen slept in this room for five weeks which seemed to the family AGES!” azaz „Hans Andersen ebben a szobában aludt öt hétig, ami a család számára ÉVEKNEK tűnt.”

9. Amatőr mágus volt, nagyon félt a denevérektől és gyűlölte a krikettet.

Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen másként fordult volna minden. Állj meg itt, aki ezeket a sorokat olvasod, és egy percig gondolj napjaid hosszú láncára. Akár vasból van, akár aranyból, akár tüskéből, akár virágból, meg nem köt tégedet, ha egyszer, egy emlékezetes napon legelső szeme el nem készül.

(Szép remények)

10. Elkötelezett híve volt a hipnózisnak, melyet sokszor használt arra, hogy kigyógyítsa feleségét és gyermekeit a betegségeikből. A módszer sikerességéről nem találtam információt.

11. A dolgozószobájában volt egy titkos ajtó, mely úgy nézett ki, mint egy könyvespolc, megtöltve kamu könyvcímekkel. Állítólagosan olyan álregények kaptak rajta helyet, mint Noé építészete (Noah’s Arkitecture) valamint egy 9 részes kiadvány a Macskák élete (Cat’s lives) címmel.

twist1-2.jpg

Illusztrációk a Twist Oliver című regényhez

 

12. Miután 10 közös gyermeke született Catherine Hogarth-tal, úgy döntöttek, hogy nem valók egymáshoz és különváltak (Catherine Dickens elmondása szerint felesége kövér és unalmas lett, milyen kedves, ugye?). Ez után találkozott egy fiatal színésznővel, Ellen Ternan-nel, aki pontosan annyi idős volt, mint korábban már említett kedvenc lánya, Kate.

Ha már a betegség és a szomorúság ragadós, becsületes, méltányos és nemes elintézési módja az a dolgoknak, hogy a nevetésnél és a jókedvnél semmi sem ragadósabb ezen a világon.

(Karácsonyi ének)

13. Nem kevesebb, mint 247 új szót vezetett be az angol nyelvbe, melyet az Oxford English Dictionary is elismert. Köztük szerepel a teljesség igénye nélkül: a butter-fingers (kétbalkezes), fluffiness (pelyhesség), cheesiness (giccses) és a to manslaughter (emberölés).

14. Volt egy kedvenc levélbontója (ugyan, kinek nincs?), ami a kedvenc macskája, Bob körméből készült.

15. Több dologban is kényszeres volt (ha még az észak-déli alvásnál nem jöttünk rá), szerette háromszor megérinteni a dolgokat, hogy szerencsét hozzanak neki. Valamint a haja megszállottja volt, gyakran fésülködött, legalább százszor futtatta át a fésűt a hajkoronáján. 

 

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr2313630930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása