Ülj le mellém

Darwin, az evolúciós elmélet atyja

Molyröpde

2018. február 12. - farmosidora

Az előző heti Dickens szülinapozás után, egy újabb Charles képzeletbeli tortáján gyújtok gyertyákat, méghozzá éppen 209-et, hiszen ezen a napon látta meg a napvilágot Charles Robert Darwin.A mindenki által ismert természettudós, az 1859. november 24-én megjelent A fajok eredete című munkájával felbolygatta a tudományos világot. Evolúcióelméletét a zajos siker helyett -leginkább az egyház részéről- kemény ellenkezés fogadta, hiszen aligha volt összeegyeztethető a Biblia által tanítottakkal. Az elmélet terjedését viszont nem tudták megállítani, vagy eltörölni, sőt, egyre nagyobb teret hódított magának. Az egyház egyébként 200 évvel Darwin születése után kért hivatalosan bocsánatot, amiért mindaddig elutasították művét.

charles-darwin-quote.jpg

Képen szereplő idézet: "Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra."

Legyünk bár vallásosak, vagy sem, tagadhatatlan, hogy Darwin olyan dolgot tett le az asztalra, ami az egész világunk szemlélését megváltoztatta. Jöjjenek hát az érdekességek!

1. Édesapja sikeres orvos volt, aki bátorította fiát, hogy kövesse őt pályáján. Miután 1825 nyarát gyakornokként töltötte édesapja praxisában, az edinburgh-i egyetem orvosi karán kezdett tanulni. Végül otthagyta az egyetemet, összetörve ezzel édesapja álmait, ugyanis az órákat unta, a vér látványát pedig gyűlölte.  

2. Darwin 25. születésnapjára megkapta a lehető leghatalmasabb ajándékot, fizikális és átvitt értelemben is. FitzRoy kapitány (HMS Beagle) elnevezett róla egy hegyet a Tűzföldön. Így bizony a szigetvilág legmagasabb pontját Mount Darwinnak, azaz Darwin hegynek hívják.

imageproxy.jpeg

3. Több, mint 20 évet várt arra, hogy élete fő művét, a korábban is említett A fajok eredetét publikálja. Darwin egy öt évig tartó világ körüli utazáson vett részt a HMS Beagle fedélzetén, mely 1836-ban ért véget. Ennek eredményeképp kezdte el kidolgozni az evolúció, valamint a természetes kiválasztódás elméletét. Meglehetősen aggódott radikális nézetei fogadtatásától, ezért úgy döntött, hogy vár. 1858-ban viszont a tudomására jutott, hogy Alfred Russel Wallace hasonló következtetésre jutott, ezért csatlakozott bejelentéséhez. 

4. Darwin több krónikus betegségtől is szenvedett miután hazatért útjáról. Kimerültség, ekcéma, krónikus gyengeség, hányinger, fejfájások és erőteljes szívdobogás, ami megmaradt élete végéig. Néhányak szerint ez összefüggésbe hozható egy paraziták által terjesztett betegséggel, a Chagas kórral, ami végül szívbetegséghez vezetett, majd a tudós halálát okozta. Ezek miatt a betegségek miatt nagyon szigorú napirend szerint élte az életét, melyet feleségével, Emmával fejlesztettek ki az évek során. Az egyik napirendi pont az ostábla (egy kis leírás a játékról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ost%C3%A1bla) volt. Minden este 8 és fél 9 között 2 partit játszott a házaspár, eredményeiket pedig éveken át feljegyezték.

5. Fő munkájának címe jóval hosszabb volt eredetileg, mint a többség által ismert, ugyanis a 6. kiadáskor lerövidítette azt. Teljes pompájában a következőképpen hangzik: A fajok eredete természetes kiválasztás útján, vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása (On the Origin of Species by Means of Natural Selection, or the Preservation of favoured races in the struggle for life). Megjelenésekor 15 shillingért adták darabját, most viszont 23 000 fontot ér.

evolution.jpg

6. Nem Darwin mondta először, hogy: a legalkalmasabb marad fenn, azaz ’Survival of the Fittest”. Herbert Spencer, kortárs filozófustól vette át, aki miután elolvasta A fajok fennmaradását, megírta a Principles of Biology című művét. Ebben kiterjeszti Darwin természetes szelekcióval kapcsolatos elméletét a szociológiára, etikára és gazdaságra is. Darwin könyvének ötödik kiadásban használja először ezt a kifejezést, de nagyon sportszerűen jelezte, hogy az elismerés Spencert illeti.

7. Darwin logikusan gondolkodó férfi volt, ezért felállított egy pro és kontra listát arról, hogy érdemes-e megházasodnia. A szerencsés jelölt az úriember első unokatestvére volt, Emma Wedgwood. Nem tudom, a hölgy hogy volt ezzel, nekem lehet hogy kissé rosszul esne egy ilyen fejtegetést olvasni szívem választottjától. 

Többek között a következők kerültek a "házasodni kellene" oszlopba: gyerekek, akik folyamatos társaságot nyújtanának öregkorára is, akiket lehetne szeretni, és akikkel játszhatna. Vonzó volt az otthon tudata, valamint hogy van aki gondot visel a házra.  Elképzelte, amint jóféle bort iszogat a kanapén ülve, megrakott kandalló mellett, könyvvel a kezében. Véleménye szerint ez mind jót tenne az egészségének is, és ha belegondolunk, tényleg nem hangzik ez olyan rosszul. 

A „ha nem házasodnék” oszlopába például a következők kerültek: gyermektelenség, ami ugyebár azzal jár, hogy  nincs aki gondot viseljen rá idős korában. Az egész életen át tartó munka értelmét veszti, ha nincs kivel megosztania a gyümölcsét. A másik oldalon viszont ott van a szabadság elvesztése, kevesebbet költhetne könyvekre, és az olvasásra sem jutna annyi idő. Viszont nem kellene kötelezően rokonlátogatóba menni. 

Végül a házasság mellett döntött, és a lánykérés napjára később úgy utalt, hogy „Day of days” (azaz legnagyobb nap). 43 évig voltak házasok és 10 gyermekük született. Mindemellett kissé ironikus, hogy a férfi, aki ekkora jelentőséget tulajdonított a genetikának a természetes kiválasztódás folyamatában egy ilyen közeli hozzátartozóját vette el (mellesleg Einstein pontosan ugyanígy cselekedett), de tény, ami tény: nem kellett új rokonokat megszoknia.

darwin-marry-not-marry.jpg

8. Darwin meglehetősen vallásos ember volt akkoriban, amikor megkezdte utazását a Beagle-ön. A fedélzeten gyakran idézett bekezdéseket a Bibliából a nem éppen kifinomult modorukról híres tengerészeknek. Ám útközben történt valami, ami megingatta hitében. Az első sorból láthatta a rabszolgaságot, és a helyiek borzasztó életkörülményeit a Tűzföldön, így nem csoda hogy elgondolkozott azon, hogyan engedhette mindezt meg Isten. Szkeptikus lett az Ótestamentummal szemben, bár még mindig hitt Isten létezésében. Véglegesen akkor vesztette el azt, amikor lánya Annie skarlátlázban elhunyt 10 éves korában. Bár ezután sem hagyta abba a helyi templom támogatását, a vasárnapi misék helyett, hosszú sétákra indult. Ezentúl agnosztikusnak vallotta magát, sosem ateistának. Az agnoszticizmus egy olyan filozófiai ismeretelméleti nézet, amely szerint a valóság végső dolgai, Isten vagy istenségek (felsőbb hatalmak) létezését nem tudjuk megismerni, nem tudhatjuk, hogy léteznek-e vagy nem, és enélkül a tudás nélkül kell élnünk a világban. (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Agnoszticizmus)

9. Darwinnak különösen erős gyomra volt a nagyon furcsa ételekhez. Cambridge-i tartózkodása alatt tagja volt egy kulináris csoportnak, melyet Glutton Club-nak hívtak. Tagjai minden héten találkoztak, és különféle egzotikus ételeket kóstoltak meg, főként olyanokat, melyek korábban nem kerültek még tányérra. Többek között különféle madarakat is, mint például gémet, vagy sólymot. A Beagle fedélzetén újralobbant ez a fajta érdeklődés az ifjú Charles-ban, így evett tatut, pumát, sőt még olyan rágcsálót is, aminek nem volt ismert neve. Ez utóbbi egyébként állítása szerint a legjobb étel volt, amit valaha is evett

darwin-wife.jpg

10. 1882. április 19-én bekövetkezett halála után családja abban a faluban szerette volna örök nyugalomra helyezni, amelyben élete utolsó 40 évét élte. Barátai és kollégái viszont amellett kampányoltak, hogy egy neki megillető helyen kellene nyugodnia, méghozzá a londoni Westminster Apátságban. Miután az újságok, és a nyilvánosság is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, megkapták az ehhez szükséges jóváhagyást. Egy héttel halála után helyezték örök nyugalomra John Herschel és Isaac Newton illusztris társaságába.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr5713657098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása