A Mini-könyvklub 9 keretein belül krimi és thriller műfajban olvasunk könyveket négy hónapon keresztül (bővebb információt a következő linken találtok: Könyvsarok). Most a februári olvasmánnyal érkeztem -kissé megcsúszva, de törve nem-, méghozzá John Cure: A fekete esernyős férfi című thrillerével.
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
1980-ban Dobogókőn egy magára hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol – a nevelők legnagyobb döbbenetére – furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával…
2015-ben több magyar nagyvárosban – ahogy a világ számos pontján – különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangról (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, jól szabott öltönyt és kalapot visel, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de az feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő.
Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkosszolgálat is rájuk vadászik.
Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a Földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pár lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeinket is törölhetik?
És mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek?
A népszerű szerző, John Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli misztikus sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és egy pillanatra sem ereszti az olvasót.
Tudom, hogy már számtalanszor hangot adtam ennek, de számomra mindig öröm kortárs magyar író könyvét kézbe venni, így amikor megtudtam, hogy John Cure (alias Győrffy-Kiss József) hazánk fia, még intenzívebben kezdett érdekelni a februári olvasmány. A fülszöveg sokat ígér; tiltott szerelem, űrlények, különleges képességek, titkosszolgálat. Csak győzzük kiválogatni, hogy mi érdekel, naná, hogy lelkes voltam, ráadásul a cím is megmozgatta a fantáziámat. Ki lehet a fekete esernyős férfi? Netán a főgonosz? Vagy egy titkos segítő? És mégis mi a manóért hurcibál magával mindenhová egy esernyőt? Azt nem nagyon hittem, hogy vihartól tart, így elég biztosra vettem, hogy valami jó kis kütyü lesz a dologban. Netán szónikus esernyő (kicsit túl sok Ki vagy doki?-t nézek), vagy lézerágyú, pajzs, vagy csak valami amire fel lehet tekerni a vattacukrot?
Boldogan vetettem bele magam a regénybe, vártam a borzongást, az izgalmakat, de hamar leült a történet. Pontosabban számomra igazán el sem kezdődött, legalább is nem azon a magas lángon, mint amire számítottam. Az események ugyan pörögnek, és olvasmányos is, néhol érdekes is, de egyszerűen mégsem áll össze kerek egésszé. Többször éreztem azt, hogy a karakterek -főleg Marci- annyira szárazan szónokolnak egy-egy dologról, mintha felütötte volna a wikipédiát, és onnan olvasná. Sokszor átmegy olyan megmondóemberbe, aki a csak a saját véleményét fogadja el a migránsválságról, arról hogy honnan jöttünk, hová tartunk, párkapcsolatról, nőkről, bármiről. Értem, hogy az író bele akarta vinni a mai magyar valóságot, de ebben a formában számomra csak szócikkek sorozata lett. Nem tudtam komolyan venni, hogy minden és mindenki szupertitkos, és hogy ezt két oldalanként az arcomba tolják. Hiteltelenné teszi a cselekményt az, hogy tényleg minden második bekezdésen belém akarják magyarázni, hogy titkos, sőt szupertitkos ez a szervezet is, meg az a szervezet is, de tényleg, tényleg az! Ha egy könyv jól van megírva, akkor nem kell ezt számba rágni.
Valahol a könyv felénél belefutunk egy teljesen felesleges, laza házipornóba, aminek annyi haszna van, mint az idei télen a bikinifelsőnek. Van-van, de ebben a formában haszontalan Ötletem sem volt, hogy miért kellett bele, vagyis ha nagyon bele akarom magyarázni, akkor van jelentősége, de az, hogy ennyire részletesen taglalták, hogy ki mit és hova az semmit sem tett a történethez. Hacsak azt nem, hogy természetesen Marci egy szexisten, és minden nő összeteheti a két kis kacsóját, ha kegyeskedik meghúzni. Ugyanis számára senki sem több egy numeránál, vagy kettőnél, talán csak Szofi, akit nem kaphat meg.
Drága, kiskezitcsókolom, pakolja már ki nekem külön-külön mindazt, ami kell a kávéhoz, és majd én, mint vendég eldöntöm, hogy miből mennyit szeretnék. Szóval legközelebb tegye ki külön a kávét, a cukrot, a tejport, meg azt a kurva legyet is!
Azért voltak élvezhető részek is, imádtam, hogy Nyíregyházán barangolunk, vagy épp az autópálya pihenőknél szusszanunk mi is egyet Pest felé. Jó dolog, hogy nem akar minden magyar író külföldi helyszínekkel, nevekkel dolgozni, olykor elő merik venni a magyarságukat. Biztos vagyok benne, hogy nehezebb így írni. Nem vagyunk ahhoz szokva, hogy Pisti meg Katika egymásba szeret, mennyivel másképp hangzik, hogy Max és Lindsey, vagy tudomisén.Pedig ahogy a visszajelzéseket olvasom, szinte kivétel nélkül mindenki kiemeli, mennyire jó hazai környezetben élő szereplőkről olvasni. Sokkal közelebb érezzük hozzájuk magunkat, hiszen ugyanazokon az utcákon járnak, mint mi, ugyanott vásárolnak, ugyanonnan öltözködnek. Több magyar magyar könyvet a polcokra!
Lehet, hogy gonosz vagyok, de az tetszett a leginkább, hogy az író merte bántani a karaktereit, méghozzá nem is kicsit. Nem mindenki képes erre, pedig a legtöbb esetben kimondottan jót tesz a történetnek, elvész a biztonságérzet, nem lehetünk biztosak abban, hogy a kedvencüket nem érheti baj.
Mostanra már megbarátkoztam a gondolattal, hogy olyan magas az ingerküszöböm a parás könyvekkel kapcsolatban, hogy csak nagyon kevés dolog tudja rám hozni a frászt. Nem volt cidri, takaró alatt bujkálás, vagy hiszti, hogy én ezzel a könyvvel nem alszok egy szobában (erre egyébként tökéletes példa volt Stephen King: Az, már csak a borító miatt sem bírtam vele egy helyiségben tölteni az éjszakát). A földönkívüli létformák leírása egyébként kimondottam jól sikerült, tetszik, hogy alakváltásra képes lényekként lettek ábrázolva, így számíthatunk rá, hogy még lesz ezzel kapcsolatban valami csattanó. Innen üzenek ismét a fülszöveg íróknak, hogy kapják be a bal bokám, hát miért lőnek le egy csomó mindent a leírásban? Miért nem izgulhatok azon, hogy kik ezek a titokzatos akárkicsodák, akik kavarják a szalámit? Elrontottátok. Megint. Leülni. Egyes.
Megdöbbentő, hogy így élünk, aztán nem tudunk békésen, nyugodtan elmenni a nagy útra, amikor eljön az ideje, hanem görcsösen markoljuk az életet, mert tele van a fejünk azokkal a dolgokkal, amiket nem tettünk meg.
Egy kis takarékosságnak nagyon örültem volna. Ha csak az információk felét kapjuk kézhez a könyv első felében, jelentősen izgalmasabb lehetett volna a végjáték. Nem tudtuk volna (szinte) mindenkiről, hogy ki kihez húz, így több forgatókönyv játszódhatott volna le a fejünkben, miközben azon agyalunk hová is tart a cselekmény. A karakterek nekem -Simon és András kivételével- felejthetőek. Marci egyszerűen gáz. Az, hogy hová tűnt a menyasszonya miért nem érdekelt senkit? Gondolnám, hogy már együtt élnek vagy valami, de a lakása gyakorlatilag egy hancúrpajta, ahová akkor és azt visz fel, akit csak akar. A kedves leendő ara pedig ezzel teljesen rendben van, zöld az út, mindent lehet. Hát jó, próbálok nyitottan állni a dologhoz, de ez kissé sántít. Plusz ugye napokra eltűnik, és egyszer sem veszik fel egymással a kapcsolatot. Tényleg nem aggódik a csaj? Szofi, nos, bár okosnak akarja láttatni őt az író, nekem valahogy mégis bugyutánk tűnik. Slussz passz, nem tudok többet mondani róla.
Tulajdonképpen ha csak Simon és András történetét rakják elém, valószínűleg sokkal elégedettebben csukom be a könyvet az utolsó oldal után. Kimondottan érdekes lett volna arról olvasni, hogy cseperedett felnőtté a különleges képességekkel megáldott kisfiú, milyen viszontagságokon ment keresztül, milyen küldetésekben vett részt. Jó lett volna részletesebben tudni, András hogy nyomoz utána éveket keresztül, és ez végül milyen hatással van az életére. Igen, kaptunk erről oldalakat, de a sztori többet is érdemelt volna (például Marci hódításai, és ultragáz facebook beszélgetései helyett). Hátha egy következő könyvben John Cure ezt is megénekli. Egyelőre talonba teszem az írót, ez a regény nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Talán majd egy következő, de az előtt muszáj tartanom egy hosszabb szünetet.
A Mini-Könyvklub 9 keretén belül olvasott további könyvek:
| 2018. január | 2018. február | 2018. március | |
 |
|
 |
Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra
