Örömmel figyelem, ahogy a történelmi regények egyre több ember kedvencévé válnak. A műfaj népszerűsítésében igen nagy szerepet játszik Bíró Szabolcs, aki a tizenöt részesre tervezett Anjou regényfolyamával méltán került a jelentős történelmi írók sorába. 

A liliomos lobogót tépi a szél, én pedig besorakoztam alá! Előre a király nevében! 

Író: Bíró Szabolcs

Cím: Liliom és vér

Sorozat: Anjouk I. rész

Kiadó: Athenaeum

Első megjelenés: 2015

Olvasott példány megjelenési ideje: 2015

Oldalszám: 344

Műfaj: történelmi regény

Olvasási idő: 2020. június 12. → 2020. június 14.

Fülszöveg: 1321. ​Bátor Attila egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért. Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után szögre akasztotta kardját, hogy családjával békés életet élhessen – távol a királyi udvartól, messze minden csatamezőtől. Egy forró tavaszi napon azonban minden megváltozik: királyi küldöttség érkezik a szlavóniai birtokra, hogy csaknem egy évtized után ismét hadba hívja a lovagot. Csák Máté, a Felvidék hadura, az Anjou-ház legnagyobb ellensége meghalt, s itt az idő, hogy huszonnyolc várát és teljes tartományát elfoglalják, egykori alattvalóit a király hűségére térítsék. Attila nem tehet mást, újból vasba öltözik, hogy a királyi bandérium hadnagyaként induljon az északi hadjáratra – ezzel pedig nemcsak egy új korszak, hanem bonyodalmak egész sora is kezdetét veszi. Míg a királyi had a Csákok földjét dúlja, addig Dubicában sötét fellegek gyülekeznek a Bátor család feje felett. A lángok felcsapnak, és úgy tűnik, a tűz sosem hunyhat ki…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regényfolyamának lapjain valós és fiktív szereplők, urak és szolgák, királyok és katonák sorsa fonódik össze, és alakul Isten vagy a végzet akarata szerint. A sorozat nyitó kötete a XIV. század első negyedéről, az Anjou-kori Magyar Királyságról mesél – egy távoli, vadregényes, egyszerre dicsőséges és vérben fürdő korról, melyben még számított az adott szó, a becsületnek súlya volt, az emberéletet pedig egészen más áron mérték.

A nemesek egy jelentős része azonban kijelentette, hogy Károly nem uralkodó, hiszen ehhez három feltételt is teljesíteni kell, s ugyan a szertartást az esztergomi érsek végezte az ősi királyvárosban, de mégsem a Szent Koronával, s csupán egy alkalmi ékszerrel. Így hát ők behívták ellenkirálynak a cseh király gyermek fiát, Vencelt, s László néven megkoronázták – a Szent Koronával, ám az esztergomi érsek áldása nélkül

Rögtön az elején egy extra vallomással is tartozom. Nem csak azért akartam újrakezdeni az Anjoukat, mert annyira ég bennem a történelem iránti vágy, hanem mert hajt a kíváncsiság, hogy a bánatba lehet zombikat rakni a középkori Magyarországra úgy, hogy az ilyen remek értékeléseket kapjon. Bíró Szabolcs ugyanis nem elégszik meg a sztenderd történelem regölésével, de egy extrém bátor húzással megírta a Lázár evangéliumát is, a históriába oltott zombisztorit. Ez olyan kuriózum, amiből én sem szeretnék kimaradni. De most őszintén! Ki akar ebből kimaradni? Mivel a szereplők között lesz átfedés, szeretném, hogy tudjam sajnálni azokat, akiket alkalomadtán megnyammog egy zombiparaszt. Mert ugye lesz benne zombiparaszt?

Na, de vissza a tárgyhoz! Bíró Szabolcs, Anjouk sorozat, első rész!

Az előzményt (Non nobis domine) nem kezdtem el újra, abból szinte mindenre emlékszem, de valahogy a Liliom és vér kiesett a fejemből. Aztán persze olvasás közben rájöttem, hogy annyira mégsem, de egyáltalán nem zavart az ismétlés. Sőt! Még sosem volt ilyen élvezetes történelmet tanulni. Azt a szót, hogy tanulni először idézőjelbe tettem, de azt hiszem, hogy ezeket a könyveket lazán felírhatnák ajánlott olvasmánynak a történelemórákhoz, mert a diákok jó eséllyel sokkal, de sokkal többet tanulnának ebből, mint a három oldalba sűrített Károly Róbert fejezetből. Nem utolsó sorban, még jól is szórakoznának közben. Bár az a mai iskolarendszerben istenkáromlásnak számít, szóval vegyétek úgy, hogy nem mondtam semmit.

Szabolcs hatalmas erő birtokában van (remélem tisztában is van vele): igazi mesemondó a szó legnemesebb értelmében. Még csak személyesen sem szükséges jelen lennie ahhoz, hogy felnyaláboljon, legóráljon a kanapéra és lovagokat csempésszen a nappalinkba. Mondjuk annak örülök, hogy utóbbiakról csak a mozi ment a fejemben, mert ha lóval jönnek, nem biztos, hogy elférnek a liftben, a kutyánk meg egész biztosan nem venné őket jó néven. Az Anjouk első része az egyik legolvasmányosabb történelmi regény, amit eddig olvastam. Úgy edukálja az olvasót, hogy az közben nem érzi magát totálisan történelmi analfabétának, pedig, ha valakinek, akkor nekem bőven van még tanulnivalóm. Végig fogta a kezem: információkat csepegtetett, kellő mennyiségű lábjegyzetet szúrt oda szamárvezetőnek, és ezt az egészet megfejeli az igazán emberi karakterekkel, akikhez könnyen kötődni kezdtem. Persze van egy-két gyerekbetegsége a regénynek, néhány gördülékenyebb, életszagúbb párbeszédet elbírt volna, de tudjátok mit? Nem érdekel. Az élvezeti faktor simán kompenzálta az apró gyengeségeket, és én egyszerűen csak jól akartam szórakozni olvasás közben. Ez az elvárásom teljes mértékben teljesült. 

A Károly Róbert által oly hosszú ideig ostromlott trencséni vár képe

 Ha uralkodó vagy, nemet is úgy kell mondanod, mintha igennel felelnél.

A Liliom és vér cím relatíve kevés rózsaszín lovagtörténettel kecsegtet, így nem nagy meglepetés, hogy egy kemény, férfias harc elé néz az olvasó a szereplőkkel karöltve. Károly Róbert úgy dönt, megragadja a Csák Mátyus halálával kínálkozó alkalmat: ideje megszereznie a Felvidéket. Bízik abban, hogy ezen terület hűségének megszerzésével béke költözhet országába, és végre hozzáfoghat az igazi birodalomépítéshez, mely verítékkel lesz öntözve vér helyett. Bátor Attila a rozgonyi csata után békés, földművelő életre rendezkedett be szlavóniai birtokán, élvezi a kétkezi munka gyümölcsét, boldog családja és emberei körében. Károly Róbert lazán felrúgja ezt az idillt, amikor begaloppírozik udvarába és újra harcba szólítja. Hatalmas sereggel indulnak a bevehetetlennek tűnő trencséni vár ellen, miközben Attila túl bőnek érzi a hadnagyi rangot. Megismerkedhetünk Lackfi Istvánnal, a mokány székellyel, aki talán még egy medvével is ölre menne, ha azt mondanák neki, hogy úgysem meri. Üde színfolt, jópofa humorforrás a nagyszájú kapitány, hamar megkedveli az ember, még akkor is, ha néha már-már bosszantóan arcoskodó.

Van egy gyengém, ha történelmi, vagy fantasy regényről van szó. Párás szemmel, lélekben megindulva olvasom a nagy csaták előtti lelkesítő beszédeket. Teljes átéléssel feszül meg a könyvet tartó kezem, mintha bizony lapok helyett kardot és pajzsot markolnának, készen arra, hogy életüket adják a királyért. Jelen esetben Károly Róbert oldalán simán megrohamoztam volna a masszív várfalakat, és jó eséllyel már az első rohamnál oda is vesztem volna. Nem tagadom, bizonyos jeleneteknél még ebben az átkozott hőségben is libabőrös lettem, így extrán ajánlom klíma nélküli panellakások lovagjelöltjeinek, egy jó hideg mézsör (lehet sima is) társaságában.

A három szálon futó cselekmény kellő változatossággal szolgált. A fentebb taglalt Felvidék visszaszerzésére irányuló hadjáratban való részvétel volt számomra egyértelműen a főszál, egyben a legérdekesebb is. Bátor Attila szlavóniai birtokán odacsapódunk a lovag családja mellé, ahol nem féltem volna beszennyezni a kezem, ha egy bizonyos karakter nyakára fonhattam volna, simán megteszem. Valószínűleg addig szorítom, amíg egy kellemesen lila árnyalatot nem vesz az a fenemód kényes fejecskéje. Azért kaptunk néhány olyan heroikus jelenet is, amitől hevesebben vert a szívem. A számomra legkevésbé érdekes vonal a liliomos lovag régi barátját, Lászlót kíséri nyomon, amint nyomorult életével próbál kezdeni valamit. Felteszem ennek is lesz célja a jövőben, kíváncsian várom, merre tart majd ez a lecsúszott, jobb időket megélt nemes. 

Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a középkori Magyarország történelme, de eddig még nem mert belevágni semmilyen komoly szakirodalomba. Könnyű, olvasmányos nyelvezete miatt a megértéssel biztos nem lesz probléma, ugyanakkor a már említett lábjegyzetek nagy segítségünkre vannak olvasás közben. Nagyon tetszett, ahogy a hónapok neveit is a XIV. században használatos módon írja a fejezetek elejére, ráadásul így mindig tudom, éppen hol járunk időben. A kötet elején kapunk ehhez is segítséget: egy féloldalas jegyzetben szerepelnek egymásnak megfeleltetve a hónapok akkori és mostani megnevezései. Emelem kalapom Bíró Szabolcs előtt, aki nem akármilyen fába vágta fejszéjét, bízom benne, hogy olyan derekasan fog helytállni, ahogy az első kötetben tette, mert nagy szükségünk van ilyen regényekre.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra