A 2018-as terveim között szerepelt, hogy több magyar kortárs/friss könyves szerzőt szeretnék olvasni. Érdekes lehetőségeket rejtenek magukban, és üdítő új hangokat hallani, és látni azt, hogy a fedő- és hátlap között is mennyit javulhat egy-egy könyv. Az univerzum pedig vette a jeleket, és szembejött velem a lehetőség, hogy kézbe vegyem Dohoczki Máté: Tiszta kézzel című horror regényét, mely az író második megjelent könyve. Stephen King művein kívül relatíve kevés horrort olvasok, nem mintha nem kedvelném a műfajt, egyszerűen csak a többi kiszorítja a perifériára, így kíváncsian lapoztam bele a könyvbe, mely borítója a maga egyszerűségével megkapó benyomást tett rám.
Az értékelés SPOILEREKET tartalmaz.
Fülszöveg:
Szabolcs élete csak nyomokban hasonlít a hétköznapi tinik mindennapjaihoz. Aggasztja, hogy nincsen elég barátja, akikre számíthat. A jövőjén is nagyon sokat rágódik. A legvégső lehetőségeként, hogy barátnője legyen a fekete mágiához nyúl, és elvakultan ragaszkodik ahhoz, amit megszerzett vele. Képes mindent feláldozni, hogy a boldogsága zavartalan legyen. Ezen az úton a barátja kíséri el, aki próbál józan maradni és megvédeni. Képes lesz a két barát kiállni egymásért, vagy a fekete mágia által generált szerelem fog nyerni?
A Tiszta kézzel 2017-ben jelent meg a Colorcom Media kiadó gondozásában, mindösszesen 192 oldalas terjedelmével pedig egy könnyen, gyorsan olvasható regény. A főszereplőnk Szabolcs, egy 17 éves kiközösített srác, aki kénytelen az iskolai közösség peremén éldegélni, ám mint az átlagos tinédzserek, ő is arra vágyik, hogy szeresse valaki. Bevallom, jó tíz pár évvel idősebb nőként, nem igazán tudom, hogy milyen gondolatok játszódhatnak le egy gimnazista fiú fejében. Találgatásokra hagyatkoztam, ám azzal tisztában vagyok, mennyire elkeseredetten vágyik az ember ebben az időszakban a törődésre. Nagyon sebezhetőek ezek a fiatal felnőttek, keresik a saját útjukat, és egyszerre taszítják el a családjukat, valamit vágynak az elismerésükre. Ezt azonban soha sem vallanák be, legtöbbször még saját maguknak sem.
Szabolcsban olyan erősen él ez a vágy a kötődés iránt, hogy nem riad vissza a legszélsőségesebb eszközöktől sem. Olyan sötét és misztikus irányba kezd el tapogatózni, amiről előre sejthető, hogy nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve. Még nem tanulta meg, hogy igazán ingyen semmit sem kapunk, valamilyen úton-módon az univerzum behajtja a tartozást. Ha Szabi tudta volna, hogy hová vezet ez az egész, nagy valószínűséggel olyan messzire elkerüli azt a bizonyos könyvet, amilyen messzire csak lehetséges, mert egy lány szerelme sem ér ennyit.
Mindent meg kell ragadnom, amit az élet ad. Akkor nem fogom azt érezni öregkoromra, hogy de jó lett lenne még pár évet élni, mert nem volt elég.
A történetvezetés nagyon pörgős, és rendkívül olvasmányos, egymást váltják az E/1-es elbeszélések, és Szabolcs naplóbejegyzései, mely osztottságban bevallom annyira nem láttam a rációt, de végül is zavarni sem zavart. Kortársainak megfelelő elbeszélést kapunk, és a kifinomult írásmód helyett -nagyon helyesen-, egy tinédzser szavai köszönnek vissza a lapokról; káromkodással, szexuális túlfűtöttséggel, sok-sok logikátlan döntéssel. Személyiségének felépítése viszont hagy némi kívánnivalót maga után. Az egyik pillanatban még gyermeki boldogsággal szánkózik a házuk melletti dombon az élet nagy kérdésein agyalgatva, a következőben pedig - kis túlzással - szenvtelenül bámulja véres kezeit.
Zavart, hogy túlzottan ellentmondásos mértékben vannak rá hatással a dolgok. Amikor gyilkosságra vetemedik, azt képes könnyedén lerázni magáról, és él tovább mintha mi sem történt volna, de amikor fekete macska csontját igyekszik beszerezni, vagy amikor a temetőből földet lop, az meglepő módon megviseli. Úgy gondolom, hogy ezeket a személyiségbeli következetlenségeket egy jó szerkesztővel, vagy bétázókkal ki lehetne küszöbölni a jövőben. Még egy gondolatra térjünk vissza a gyilkosságra. Értem, hogy maga a varázslat védi attól, hogy észrevegyék, ezzel nincs is problémám, sokkal inkább a motivációval vannak gondjaim. Igen, Balázs valószínűleg egy pszichopata állat, aki örömét leli abban, hogy gyengébbeket ver péppé. De vajon tényleg az az első dolog, ami eszébe jut egy tinédzsernek, hogy a megfelelő mód a probléma megoldására az, ha megöli a srácot? Ha igen, akkor kicsit aggódok a felnövekvő nemzedékért.
A pengémtől viszont nem rejtőzhet el senki, pár másodperc múltán ő is belátta. Többet nem kételkedett a szavam súlyában.
Úgy érzem, hogy az irány jó, a stílus pedig fekszik az írónak, még ha kissé kiforratlan is ez a regény. Sajnos elég sok helyesírási hiba volt a könyvben, bízom benne, hogy a jövőben ezeket sikerül majd kiküszöbölni, mert már ezáltal is élvezhetőbbé, igényesebbé fog válni. Sokat lehetne még dobni a regényen, ha olykor elidőzne egy-egy jelenetnél, és mélyebbé válna a leírás mind történeti, mind karakter szempontból. Bátor dolog egy ilyen műfajban alkotni, mert nehéz megtalálni azt az arányt, ami élvezhető teszi. Ha a könyv teljesen elmegy a véres, belezős horrorba, akkor élvezhetetlen vágóhíddá változnak a lapok, amely célja csupán a szadista olvasók kielégítése. Ha viszont túl sok a finomkodás, és nem mutat semmit, mert minden a függönyök mögött zajlik -vagy egyáltalán nem zajlik semmi-, akkor teljesen jogosan jöhet a szájhúzgálás, hogy a könyv nem azt adja, amit a műfaj kínálni hivatott. Dohoczki Máté regénye második felében tartogatta az erősebb jeleneteket, szókimondó, véres leírásokkal tarkítja az utolsó fejezeteket.
Az epilógusban megvillant egy olyan Dohoczki Máté, akit nagyon szívesen olvasnék a későbbiekben is. Egészen más hangulatot teremtett, mint a könyv többi részében, sokkal súlyosabbnak, sötétebbnek és élvezhetőbbnek tartottam a záróakkordot. Amennyiben sikerülne ezt a vonalat követni, és hasonló stílusban alkotni valamit, akkor úgy vélem, hogy népes olvasótáborra is szert tehet a jövőben, hiszen a hazai horror nem rendelkezik túl széles író-felhozatallal. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy az igényes horrorra lenne igény.
Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra
