Az NK Könyvklub két molyoló (itschristine és Nóra_Tomcsik) által indított kezdeményezés, ami arra hivatott, hogy kicsit közelebb hozza az olvasóközönséghez a szépirodalmi műveket. Ez már a harmadik hónap, amikor részt veszek a közös olvasásokban, és az ajánlott két könyv közül februárban Szerb Antal: Utas és holdvilág című művére esett a választásom.
Fülszöveg
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" – ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.
Ez a könyv, nem a rózsaszín napokra való. Hogy mire is gondolok pontosan? Azt hiszem, nagyon nehéz élvezni egy olyan életszakaszban, amikor úgy érzed a megfelelő helyen vagy. Szükség van hozzá egy adag borúlátásra (vagy magas fokú empátiára), hogy igazán magunkénak érezhessük, hogy ne akarjuk minduntalan bal lábunkkal illetni a főszereplő ülepét. Meg-megráztam volna Mihályt két vállánál fogva, sőt lehet, hogy még egy-egy pofont is elültettem volna az az arcán, hogy térjen már magához. Bár kissé álmodozó lélek vagyok, ugyanakkor rendelkezek valami egyáltalán nem odaillő racionalitással (ha nem akarok ilyen hangzatos lenni, akkor úgy hívom, hogy földhözragadtsággal) is, így a főszereplő karaktere távolabb már nem is állhatna tőlem. És, hogy ez a regény mégis meg tudott fogni, és élvezni tudtam, az Szerb Antal intellektusának, utánozhatatlan stílusának köszönhető.
Az Utas és holdvilág egy különleges utazásra invitál minket a festői szépségű Olaszország városain keresztül. És ha nem elégszünk meg azzal, hogy főhősünket, Mihályt követjük, akkor ezzel párhuzamosan a saját lelkünkben is tehetünk egy túrát, felfedezve mélyre rejtett titkainkat. Mert titkai, vágyai, hibái mindenkinek vannak, ez tesz minket emberivé, az pedig hogy megpróbáljuk ezeket úgy eltemetni magunkban, ahogy csak lehet, még emberibbé. A regény főhősei Mihály és újdonsült felesége, Erzsi, akik nászútjukat töltik, ám váratlanul különválnak útjaik, amikor Mihály egy félreértés folyamán rossz vonatra száll, és mind térben, mind érzelmeiben egyre jobban eltávolodik feleségétől. Ez a félreértés, az előre nem megtervezett szökés indítja el a tényleges cselekményt.
– Semmi baja – mondta az orvos –, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
– Én? – kérdezte Mihály eltűnődve. – Semmit. Éltem.
Ahogy fogynak az oldalak lassan összeáll a kép, Mihály rajongása kamasz évei, és barátai iránt nyomorúsággal mérgezik meg felnőtt életét. Megrekedt, gyűlöli a világát, a körülötte lévő embereket, és minduntalan visszavágyik fiatalkorába. Bizonyára mindenki volt már úgy vele, hogy szívesen visszatérni a gondtalan(abb) évekbe, de egészséges esetben mindössze néhány napot töltenénk el ott szívesen, netán egy hetet, mert élvezzük jelenlegi életünket, még akkor is, ha sokkal több problémába futunk bele. Számlákat kell fizetni, olyan munkánk van, amit nem szeretünk és így tovább. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez a mi életünk. Mi alakítjuk olyanná, amilyen. Csak rajtunk múlik, hogy merre tartunk, ha valami nem tetszik, bizony lépni kell, tenni kell ellene, de ne higgyük azt, hogy a megoldás a gondtalan gyermekkor utáni siránkozás.
És épp ez a regény erőssége. Gondolatot ébreszt, miközben Mihály küszködik, keresi a régi utat, a régi barátokat, de keze csak üres levegőt markolja, mint aki egy légüres térben lebeg, fuldoklik a saját valóságától. Próbál elmenekülni a felelősség elől, a felesége elől, a munkája, a családja elől. Egy olyan élet elől, amit gyakorlatilag saját magának épített fel, aztán mégis úgy dönt, hogy szűk ez a cipő, és lerúgná, de sokkal nehezebb, mint elsőre tűnik.
A szerelemhez távolság kell, hogy a szerelmesek azon keresztül közeledhessenek egymáshoz. A közeledés persze csak illuzorikus, mert a szerelem valójában eltávolít. A szerelem polaritás – a két szerelmes a világ két ellenkező töltésű pólusa…
A könyv feléig nagyon élveztem az olvasást, beszippantott a könyv, az olasz városok csodálatos hangulata. Egy ponton túl viszont már csak bosszankodtam. Zavart Mihály menekülése a realitások elől, a felesége túlzott simulékonysága, Szepetneki aljassága, Ulpiusék felelőtlensége. Szerb Antal gondolatai továbbra is betaláltak, mindössze a karaktereivel nem voltam kibékülve. Úgy éreztem Mihály egyszerűen csak mindig meg akart felelni valakinek, így a megélt évei során tulajdonképpen kiirtotta a saját személyiségét. Nem is csoda, hogy a rá oly nagy hatással lévő Ulpius Tamás és Éva elvesztése után nem tudott mit kezdeni magával. Mintha megcsonkították volna, csak fél szívvel és fél lélekkel tudott élni a világban, a másik fele az Ulpius házban maradt, fiatalságával, szellemével egyetemben.
A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született; és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban.
A könyv nem csak nálunk volt sikeres lefordították angol, német, lengyel, francia, olasz, spanyol, holland és szerb nyelvre is. Angolul a szerintem különösen szépen hangzó Journey by Moonlight címet viseli. Összességében úgy gondolom, hogy kár lett volna kihagyni ezt a könyvet, és még az is előfordulhat, hogy újra előveszem majd, talán épp egy borúsabb napon. Kíváncsi vagyok, akkor mit éreznék olvasás közben, hiszen amikor az ember boldog, akkor sokkal nehezebb együtt érezni egy lelkileg meggyötört szereplővel, aki nem tudja hol van, és hová tart az életben. Szinte az egész könyv idézhető, így nehezemre esett kiválogatni azt a párat, amit a bejegyzésben is feltüntettem. Ez volt a második könyvem az írótól (az első A Pendragon legenda volt, amin nagyon jól szórakoztam anno), de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó, a polcon ugyanis várakozik még jó néhány az író tollából.
Amennyiben a könyv felkeltette az érdeklődésed, a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán ingyenesen olvasható: http://mek.oszk.hu/01000/01080/01080.htm
Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra
