Szereted a rövid, kevés szereplővel operáló történeteket, ahol a cselekmény relatíve kevés idő alatt megy végbe? Akkor ez a könyv nagyon nem neked való. Ken Follett ugyanis A katedrálishoz hasonlóan, A Titánok bukásában is hosszan mesél, de egy pillanatig sem unalmas a regény. A kötet az Évszázad-trilógia első része, a cselekmény 1911-ben kezdődik, és 1924-ben ér véget. Ha kicsit is érdekel, hogyan sodródtak bele egymás után a világháború borzalmába a nagyhatalmak és szövetségeseik, és hogy ezt hogyan élték meg a különböző országok, különböző társadalmi osztályába tartozó emberek, akkor ne habozz! Ez a könyv tetszeni fog!

Ugorjunk hát fejest az ezerkilencszázas évek világába.

Kiadó: GABO

Megjelenés éve: 2010

Sorozat: Évszázad-trilógia 1. rész

Eredeti cím: Fall of Giants

Eredeti megjelenés éve: 2010

Oldalszám: 968

Műfaj: történelmi kalandregény, családregény

Moly adatlap: https://moly.hu/konyvek/ken-follett-a-titanok-bukasa

Jókora könyvről van szó, így ha ingázol, vagy egyszerűen valami könnyű, magaddal cipelhető kötetről ábrándozol, akkor érdemes mellé választani egy olyat, ami megfelel ezeknek a követelményeknek. A Titánok bukásával ugyanis embert lehetne ölni, lábujjakat törni, vagy párnának használni egy tábori ágyon. Bár utóbbi funkciójában kemény is lenne meg magas is.

Első körben a borítóba szerelmesedtem bele, nagyon kellemes a szemnek ez a színvilág, és a cím alatti sáv, ahol a katonák vonulását látjuk, mindig megtorpanásra késztetett, mielőtt újból kinyitottam a könyvet. A regény tartalmaz egy névjegyzéket, ami hatalmas hurrá, hiszen borítékolható volt, hogy kismillió karakter lesz, akik közül a huszadik grófot már hajlamos vagyok elfelejteni. Így viszont egyszerűen felcsaptam a könyv elejét, és nemzetek szerint csoportosítva, szépen felsorolva megtaláltam, akárkit is kerestem éppen. Bárcsak több könyv venné át ezt a módit. Különösen tetszett még az is, hogy az évszámok végig szerepeltek minden lap tetején, így ha épp tikkelt  a szemem, amikor új fejezetet kezdtem, akkor is csak felpillantottam, és rögtön el tudtam helyezni a cselekményt a megfelelő időben. Nagy áldás ez a hozzám hasonlóan szétszórt embereknek.

Az ember az egyetlen állat, amely milliószámra mészárolja a saját fajtáját, és gránittölcsérektől kilyuggatott, szögesdróttal szétszabdalt pusztasággá változtatja a tájat. Egyszer talán majd kiirtja magát, és átengedi a világot a fáknak és a madaraknak, gondolta Walter sötéten. Talán az is lenne a legjobb.

A közel ezer oldal során végignézzük, ahogy a történelem pereg a szemünk előtt; a Titánok, azaz a nagyhatalmak, egymás után csatlakoznak be az első világháborúba, harcolják azt végig, majd kötnek békét. Persze ezt most így egy mondatban leírni nagyon karcsú, a regény teljes részletességgel tárgyalja, hogy mik voltak a csatlakozásra kényszerítő okok, és hogyan fogadta ezt a közvélemény.

Főszereplőink (van belőlük egy pár) négy országból kerülnek ki, Fitzherbert gróf és családja a magas társdalalmi osztályt képviseli, Ethel Williams, a bányászcsaládból származó fiatal lány a munkáscsaládot Angliából. Walter von Ulrich által a német oldalt figyelhetjük meg, Gus Dewar az Egyesült Államokból, közvetlenül az elnök mellől tudósít. A Peskov testvérek életén keresztül pedig végigkövethetjük a bolsevik forradalmat, majd hatalomátvételt Oroszországban.

A kép forrása: http://downtonabbey.wikia.com/wiki/Amiens

Igazán üdítő volt, hogy nem csak a győztes, vagy csak a vesztes oldalt figyelhettük meg, hanem mindkét oldal mindennapi életébe, háborús stratégiájába is betekintést nyerhettünk. Senki sem volt kizárólagosan rossznak, vagy jónak elkönyvelve, végignéztük a kevésbé rossz, a rossz, és a még rosszabb döntések sorozatát, amelyek emberéletek millióit követelték.

A karakterek kellően emberiek, nagy kedvencem volt Maud Fitzherbert, aki nagyon intelligens és felvilágosult nő, de akkora marhaságokat követ el, hogy azért már-már tisztelni lehet. Hiába no, nem tud teljesen kibújni az egész életén át belénevelt arisztokrata gúnyájából. Az ő ellenpárja Ethel Williams, aki minden őt ért katasztrófa ellenére bizonyítja, hogy nem kell ahhoz nemesi származásúnak lenni, hogy nagyra törjünk, mindig akar, mindig megy és harcol, többek között a nők jogaiért is. És most érzem, hogy belemelegszek, és legszívesebben felsorolnám az összes megjelenő szereplőt, mert mindenkiben található valami, ami miatt kedvelni lehet, vagy legalább utálni szerettem. Mint például maga a fiatal Fitzherbert gróf, akinek szent meggyőződése, hogy mind a nőket, mind a munkásosztályt távol kell tartani a szavazástól, vagy attól, hogy beleszólhassanak az ország ügyeibe. Ugyanakkor kétségbeesetten keresi a szerelmet, de elvakult arisztokratizmusa távol tartja őt a normális élettől, és olyan döntésekbe kényszeríti bele, melyeknek nagyon komoly következményei lesznek.

– Apus az szokta mondani, hogy ha a cár más körülmények közé születik, egy kis erőfeszítéssel egész alkalmas postás lehetett volna.

Hosszából adódóan rengeteg minden történik a könyvben, nem mondhatnám, hogy akár csak pár oldalra is leül a cselekmény. Ha épp nem a szereplőink életébe nyerhetünk bepillantást, akkor a háborús gépezetet figyelhetjük, melyből egy idő után szíve szerint már mindenki kiszállni, de különböző okokból kifolyólag képtelenek megtenni. Ezzel párhuzamban szenvedélyes szerelmek ébrednek fel, majd hunynak ki. Bosszúk várnak beváltásra, személyes háborúk megvívásra. Büszkeségek arra, hogy sutba dobják őket, és bátorság arra, hogy felébredjen. A könyv tele van torokszorító pillanatokkal, néha legszívesebben kidobtam volna az ablakon az igazságtalanságok miatt, de be kell látnunk, akkoriban ilyen volt az élet, sőt. Mindenki feláldozható volt, az emberélet nem sokat ért, főleg akkor nem, ha alsóbb társadalmi osztályból származott az illető.

Ken Follett mestere a generációkon átívelő családregényeknek, így alig várom, hogy kézbe vegyem a második részt, aztán meg a harmadikat, aztán meg sírjak, hogy nincs tovább. Utána pedig jöhet az újabb hatalmas projekt tőle: újra olvasni A katedrálist, és pótolni a második, harmadik részt.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra