Az állatokat lelövik, ugye?

Ajánló Moskát Anita: Irha és bőr című regényéhez

2020. március 27. - farmosidora

A fantasy az utóbbi években kikopott az olvasmányaim közül. Nem is annyira az érdeklődés hiánya miatt, inkább nem találtam a számomra megfelelő könyvet. Ráadásul más műfajok is bejöttek a képbe, amelyek elvették az időt a fantázia birodalmától. Vannak azonban olyan borítók és fülszövegek, amelyeket elég csak egyszer látni és olvasni ahhoz, hogy többé ne eresszenek. 

Moskát Anita könyvének még nem is olvastam a fülszövegét, már a címe megindította a fantáziámat: Irha és bőr. Csupán két szó, de érzem a mögöttes tartalmat: mancs és kéz, karom és köröm, ösztön és értelem. Az már más kérdés, hogy a könyv végére feltettem magamnak a kérdést: valójában kik itt az igazi állatok?

covers_541227.jpgÍró: Moskát Anita

Kiadó: GABO

Megjelenés ideje: 2019. április 25.

Oldalszám: 608

Műfaj: urban fantasy, weird fiction, alternatív történelem, disztópia

Moly adatlap: https://moly.hu/konyvek/moskat-anita-irha-es-bor

Megvásárolható: a GABO kiadó oldalán IDE kattintva

 

Fülszöveg:

Alig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.

 

Ez volt életem első weird fiction könyve, bármi is legyen rá a magyar műfaji megnevezés. Féltem tőle, mert a fülszöveg első olvasásra totálisan abszurdnak tűnt: félig állat, félig ember lények? Blogoló őzfajzat? Televízió függő borz? Mégis hogy kell ezt elképzelni? Sokáig kerülgettem a könyvesboltban, de csak nem mászott ki a fejemből. Tudjátok, vannak azok a könyvek, amelyeknél nem te döntöd el, hogy elolvasod-e vagy sem. Elkezdtem értékeléseket olvasni, cikkeket a könyvről, az íróról, nem volt tovább mire várni, hazahoztam.

Ha olyan könyvet kezdek olvasni, amiről tudom, hogy később szeretnék írni a blogon, akkor bekészítem a kis oldaljelölőimet, hogy a fontosabb részeket, kedvenc idézeteket könnyen vissza tudjam majd keresni. Az Irha és bőr hat kis cetlit kapott, pedig negyvenhatot is érdemelt volna. Az első négyet szorgalmasan ragasztgattam az ötvennyolcadik oldalig, aztán menthetetlenül elvesztem. Amikor az ember egy ennyire zseniális könyvet olvas, akkor belekerül a könyv véráramába és csak sodródik a történettel. Eszemben nem jutott jelölgetni, semmi pénzért nem vettem volna le a szemem a lapokról.

Moskát Anita regénye Magyarországon  játszódik és egy olyan világba kalauzol el minket, ahol a világon újonnan megjelent fajzatokat gettókba telepítik. Kiváló túristalátványosság egy csapat kétlábon járó őzike, a gyereket lefotózzuk vele, feltoljuk a képet közösségi oldalakra, ugye milyen cukik? Hogy tessék? Jogokat a fajzatoknak? Hát nem is tudom, nem veszélyes ez? Mégiscsak állatok! 

Nagyon szeretem, amikor egy író bevállalja, hogy magyar településeken, magyar nevekkel dolgozzon. Tudom, hog ezt sokan nem szeretik, de szerintem még több ilyenre lenne szükség a hazai könyvpiacon. Az én szívem akkorát dobbant, amikor megláttam, hogy Kunhegyes szerepel a könyvben, hogy majd' kiugrott a helyéről. Nem csodálom, ha nem értitek miért. Ez a kicsike, körülbelül nyolcezer fős város volt az otthonom úgy tizenöt éves koromig, amíg el nem kerültem gimnáziumba. Nem tudom, hogy Anitának milyen kötődése van, de küldenék egy virtuális pacsi-csoki-kávé csomagot, mert innentől még közelebb engedtem magamhoz a történetet. Az már csak külön hab volt a tortán, hogy Tiszalök is megemlítésre került, ahonnan a férjem származik, és Kistarcsa, ahonnan pár perc autóútra laknak nővéremék.

 

Hiszen ezek csak állatok, írták a kommentelők a blogjára, szinte minden egyes fabulása alá, menetrend szerint. Attól még, hogy beszél, meg ruhát hord, nem lesz ember

Kirill zakatoló szívvel, a távolodó furgont figyelve arra gondolt, milyen ironikus.

Ugyanez jutott eszébe a sapiensekről neki is.

 

human-animals-by-alessandro-gallo-artists-i-lobo-you4.jpgA képen Alessandro Gallo szobrai láthatók

 

A karakterek elképesztőek. Komolyan nem is tudom hirtelen, mit írhatnék róluk. Összetettek, fejlődnek, szerethetőek, ellenszenvesek. Egy karakteren belül. Annyira emberiek, amennyire csak lehetséges, és mégis ott bujkál a tudatunk mélyén, hogy bármikor előtörhet belőlük az állat, fenntartva ezzel egy erős belső feszültséget. Sokszor saját magammal is meghasonlottam: én adnék-e jogokat a fajzatoknak? Tudnék-e félelem nélkül, tiszta szívből barátian állni hozzájuk? Könnyű rávágni zsigerből, hogy persze, hiszen ezt várja tőlünk a társadalmi erkölcs: légy kedves, megbocsátó, befogadó. De tényleg? És hol húznám meg a határt? És rettegnék-e attól, hogy az én házikedvencem is bebábozódik? Hogy félig emberként, félig állatként újjászületve mégis mit kezdenék vele?

Erről a harcról szól a regény, kicsivel több, mint hatszáz oldalon keresztül, és bevallom, én olvastam volna még. Ragyogóan hozza be a mai társadalmi problémákat, a birkanyáj effektust, az előítéleteket és még egy tucatnyi olyan témát, amiről beszélni kell, és szerencsére beszéltet is a könyv. Teszi ezt olyan okosan, hogy emelem nem létező kalapom. Annyi bizonyos, hogy Moskát Anita az idei évem egyik nagy felfedezettje, akitől feltétlenül szeretnék még olvasni, méghozzá minél előbb. 

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kiszámíthatatlan könyveket. Azoknak, akik vágynak valami üdítően új fantasztikumra, szeretik és értékelik a - nem is annyira - rejtett társadalmi kritikát. Akik szívesen kérdőjelezik meg saját magukat és az általuk várhatóan adott reakciókat. De ajánlom akkor is, ha egyszerűen csak jól akarsz szórakozni egy sötét világban, ahol nem az írha szabja meg, hogy állat vagy-e vagy sem. Sokszor épp annak a hiánya tesz minket őrjöngő, fröcsögő fenevaddá.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: dora.farmosi@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr9415538916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.