A családját senki sem választhatja meg

Ajánló Jane Harper: Az elveszett férfi című regényéhez

2020. július 11. - farmosidora

Amikor nem is olyan régen Frank Herbert Dűnéjét olvastam, akaratlanul is megjelent a szemem előtt az Arrakis és Ausztrália közötti párhuzam. Ez a spontán gondolat nem hagyott nyugodni, kíváncsi voltam, milyen lehet az élet az ausztrál pusztaságban. Plusz, ki is voltam már éhezve egy jó krimire, így került a képbe Jane Harper és Az elveszett férfi.

Jane Harper az Egyesült Királyságban született, majd nyolc éves korában a család áttelepült Ausztráliába, csak, hogy tinédzserként visszaköltözhessen Angolhonba, majd - immáron felnőttként - megint vissza a kenguruk földjére. Három megjelent könyve közül Az elveszett férfi a legújabb, ráadásul önálló kötet, nem kapcsolódik az első két megjelenthez, melyek az Aaron Falk sorozat részeit képezik. 

covers_595716.jpg

Író: Jane Harper
Cím: Az elveszett férfi
Kiadó: GABO
Fordította: Roboz Gábor
Első megjelenés: 2018
Olvasott példány megjelenési ideje: 2020.
Oldalszám: 416
Műfaj: krimi, családregény,

Olvasási idő: 2020. június 25.→ 2020. június 30.

Fülszöveg: 

A ​középkorú Nathan Bright hónapok óta először találkozik fiatalabbik öccsével, Bubbal a birtokaikat elválasztó kerítésnél, a kietlen ausztrál vidék kellős közepén. Bár a világtól elszigetelt házaik háromórás autóútra vannak egymástól, a fivérek közvetlen szomszédok. Középső testvérük, Cameron holtan hever a lábuknál. Ő tartotta kézben a családi birtok ügyeit, és egy nap valamiért egyedül vágott neki a pusztának, ahol a könyörtelenül tűző nap senkit sem kímél.
Nathan, Bub és Nathan fia visszatérnek Cameronék farmjára, a család többi tagjához: fivérük feleségéhez, lányaihoz és anyjukhoz, valamint régóta velük élő alkalmazottjukhoz és két nemrég leszerződtetett idénymunkásukhoz. Miközben Cameron halálát gyászolják, megkezdődik a gyanakvás, és Nathan azon kapja magát, hogy kénytelen feltárni a titkokat, amelyeket a Bright család jobb szeretne a szőnyeg alatt tudni.

A kegyetlen pusztaságban játszódó regény megrázó történetével és hús-vér karaktereivel ismét igazolja, hogy az Ausztráliában élő és dolgozó Jane Harper korunk egyik legizgalmasabb krimiszerzője.

 Néha, akár véletlenül, akár valamilyen szándéknak köszönhetően, valahogy a legjobban alakulnak a dolgok. És amikor az ember jó helyen köt ki, nem mindig érdemes felásni az odavezető utat.

Nem is tudom mi lehet a jobb: ebben a teljesen kattant nyári-őszi-monszun időjárásban olvasni a végtelennek tetsző, forró pusztaságról vagy télen a takaró alól, ahová talán sikerül becsempésznie egy kis extra meleget. Az biztos, hogy Harper felelős egy-két extra liter nedvességért, ami elpárolgott a testecskémből olvasás közben.

Minden családban lappang néhány titok. Vannak köztük apróságok (nem, nem én törtem el a nagyitól örökölt porcelán kávéscsészét), és egészen elképesztően szörnyűek. Utóbbihoz nem szeretnék példát írni, azt hiszem nap, mint nap találkozunk olyan történetekkel, mi is zajlik a négy fal között egy látszólag tökéletes családnál. Valahogy így volt ez a Brightéknál is, ahol a három fivér, Nathan, Cameron és Bub egy bántalmazó apa és egy elnyomott anya gyermekeiként nőnek fel. Amikor a sivatagban holtan találják Cameront többféle teória kap szárnyra: gyilkosság, öngyilkosság vagy netán a véletlen kegyetlen játéka? A végére minden kiderül, az odáig vezető utat Harper remekül tálalta. 

Egy ilyen regényhez nem is lehetne jobb szemszöget találni, mint az egyik testvérét, jelen esetben Nathanét, aki teljesen elszigetelten él, szinte száműzöttként éli mindennapjait birtokán. Öccse halála okán érdekes módon ő lesz az, aki lépésről-lépésre kezd el visszatérni az életbe. Elkezdi felgöngyölíteni a történteket, szép lassan megismerjük a család történetét, a családtagok közti dinamikát, kibomlanak előttünk a miértek és hogyanok, miközben Nathan egyre szimpatikusabb karakterré válik. Amikor azt írom, hogy szép lassan, azt a szó legszorosabb értelmében kell érteni. Harper egy, már csak a táj természeti adottságaiból is fakadó, abszolút pozitív lomhaságot vitt a cselekménybe.

Megfontoltan csordogálnak a történések, bukkannak elő azok a bizonyos csontvázak a szekrényből, miközben olyan, sajnos mindennapos kérdéseket villant fel, mint: családon belüli erőszak, nemi erőszak, elszigetelődés, elszakadás a társadalomtól, egy kis közösség kiközösítő ereje. Majd mindezt megfűszerezi az igazi ausztrál életérzéssel, a folytonos vöröses porral, az eső nélküli áradásokkal, a kiszolgáltatottsággal. Legalábbis én elhiszem neki, hogy ilyen lehet.  

outback-931192_1920.jpg

Az elveszett férfit mindenképpen érdemes elolvasni, ha szereted a megfontolt, jó hangulatú krimiket. Remek atmoszférával rendelkezik, a karakterek hitelesek, az időjárás pokoli. A franc gondolta volna, hogy ilyen gigantikus birtokok vannak arrafelé, el sem tudom képzelni, hogy lehet ezeket menedzselni. A nyomozós szál mellett a család története is rendkívül izgalmas volt, néhány ponton szívesen a sarokba vágtam volna könyvet, de a Kindle-met csak nem ildomos dobálni. Még egy előny a nyomtatott könyvnek az elektronikus kiadványokkal szemben. 

Eleinte kicsit zavart a történet lassúsága, de felülírta az, mennyire élvezetes volt olvasni. Főleg a második felét, ahol Nathan Bright már nagyon beleássa magát a családi múltba, és olyan dolgokra ébred rá, amik eddig felfedezésre várva szunnyadtak a sivatagi homok alatt. A velük való találkozás komoly fájdalmakkal, önmagával való szembenézéssel jár. De kiásta őket, hát el kell szenvedni a következményeket. Sokat gondolok arra azóta is, hogy vajon meg tudott-e birkózni a lelkiismeretével, tudta-e helyén kezelni a dolgokat a későbbiekben. Semmit sem szeretnék elárulni a történetből, de azt le kell írnom, hogy Cameron halálának megoldása padlóra küldött. Egyszerre tartom teljes mértékben elképzelhetetlennek, hogy az események ilyen fordulatot vegyenek és abszolút logikusnak. Jane Harper egy újabb remek író a krimi színpadán, akire érdemes lesz odafigyelni a jövőben is!

Rengeteg gondolat kavargott a fejemben a könyv utolsó oldala után. Például, hogy Ausztrália mennyire nem a barátod. Ausztrália tényleg meg akar ölni, minden lehetséges forrásával. A családon belüli erőszaknak is tökéletes táptalaj. Gondoljunk csak bármely magyarországi falura, városra, akármilyen településre. Itt élünk egymás szájában, mégis elképesztően gyakoriak a gyermek, illetve házastárs bántalmazások. Milyen lehet a helyzet azon az élőhelyen, ahol családok több órás autóútra laknak egymástól? Ott még füldugó sem kell a szomszédoknak, és még a fejüket sem kell elfordítani.

Ha hasonlót tapasztalsz a környezetedben, kérlek legyen a te kezed a segítő kéz. Légy te az, aki lép, aki segít, aki lát! Vigyázzunk egymásra!

 

Ha szeretnél megtudni egy kis háttérinfót a könyvről, IDE kattintva megteheted. 

Köszönöm az GABO kiadónak a könyv recenziós példányát!

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: dora.farmosi@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr1715972938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.