A szeretet gyógyító erejéről

Ajánló F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című regényről

2020. június 23. - farmosidora

Olvasmányaimat ritkán választom ki az alapján, hogy épp mi a legnépszerűbb könyvmoly berkekben, F. Várkonyi Zsuzsa könyvének mégsem tudtam ellenállni. Pedig nem is kimondottan ezért mentem a könyvesboltba, de ez volt az első, amit belépéskor megláttam. Mentem egy jókora kört, aztán csak visszatértem…

Tovább

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Könyvajánló - NK könyvklub

Az NK Könyvklub két molyoló (itschristine és Nóra_Tomcsik) által indított kezdeményezés, ami arra hivatott, hogy kicsit közelebb hozza az olvasóközönséghez a szépirodalmi műveket. Ez már a harmadik hónap, amikor részt veszek a közös olvasásokban, és az ajánlott két könyv közül februárban Szerb…

Tovább

Szabó Magda: Az ajtó

Egymás Szemében Könyvklub

Az Egymás szemében blogprojekt februárban vette kezdetét, melynek keretein belül nyolc bloggerrel összefogva (a résztvevők blogjai elérhetőek a bejegyzés alján) körbeajánlásos rendszerrel olvasunk egymás kedvencei közül, kipróbálva magunkat olyan műfajokban is, amit magunktól nem biztos, hogy kézbe…

Tovább