Mondd szépen: Bocsánat!
Amikor azért kezdesz el olvasni egy könyvet, mert annyira abszurd mód vicces a címe, hogy nem lehet kihagyni, mert habkönnyű szórakozásra számítasz, de az utolsó 50 oldalnál már elkél a százaszsepi miközben fel-felnevetsz, akkor bátran ki lehet jelenteni, hogy az a könyv jó. Méghozzá nagyon.
Ez a harmadik alkalom, hogy első körben a cím lehetetlen volta fog meg. Korábbi felfedezések:
- Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
- Jonas Jonasson:A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
De most komolyan. Az a művész, aki ilyen címet tud adni egy könyvnek, már megérdemli, hogy elolvassák az alkotását. Még akkor is ha szar. De ez nem az.
Ez a történet úgy tud hihetetlenül szórakoztató lenni, hogy mellette minden karakternek mélysége van, előélete, pozitív és negatív tulajdonságai. Vétenek hibákat, káromkodnak, nem tudják hogy kell bánni egy gyerekkel, vagy magával az élettel, mert az egy nagy bonyolult massza és nem tudják hogy egyszerűbb lenne belőle fahéjas csigát sütni, Mert a fahéjas csigát mindenki imádja, de aki nem, az nem lehet teljesen épelméjű, sőt valószínűleg egy okostojás, aki inkább seggfej mint sem. Ez teljesen magától értetődik.
Adott egy (korához képest érett) unoka és egy (korához képest eleven) nagymama. A nagyi sajnos idő előtt eltávozik az élők sorából, de csak hogy utána másokon keresztül ismerhessük meg a jellemét. Sok embertől kell bocsánatot kérnie, és ezt egy kincsvadászat keretein belül, az unokája közvetítésével teszi meg. Így kalandozunk a szörnyek, worsok, Félálomország, királyságok és az őket lakók között míg meglátjuk a teljes képet.
Elsa még csak hét éves (jójó bocsánat, majdnemnyolc) a karakterek sok esetben idősebbek, mint első tippelném őket, de ez nem tud érdekelni, mert egyszerűen beszippant. A könyv harmadánál kicsit megakadtam, de utána már nem volt megállás, egy nap alatt lecsúszott.
Egyre jobban kezdem megszeretni a skandinávokat a keserédes történeteikkel.
Láthatjuk, hogy egy olyan generáció van felnövekvőben, akik egyre több angol szót tűznek a mondataikba (ha tetszik, ha nem) úgy hogy már fel sem tűnik nekik. Legyen az egy sima yepp, oh my god vagy a No shit, Sherlock!
Az író számomra zseniális húzásokkal operál, ilyenek például a királyságok nevei. Olvassátok, megtudjátok mire gondolok. Nem, nem árulom el. Nem. Akkor sem ha hoztok fahéjas csigát vagy habcsókot. Na jó, akkor talán igen. Velem lehet tárgyalni.
Kinek ajánlom: akik imádják a meséket, a szédült nagymamákat, akikbe szorult humorérzék, akik megsimogatnának egy worsot akkor is ha nem tudják mi az, akik Renault-val közlekednek, és nem félnek a szörnyektől. Akik utálják a reklámújságokat, akkor is ha azokat társadalmi célú hirdetések. Akiknek volt nagymamájuk, és akiknek nem jutott belőle. Akik szeretnek nevetni, vagy akik szeretnek sírni egy könyvön. Akik sok minőségi irodalmat olvasnak, a Harry Potter és Superman fanoknak, mert mindenkinek szüksége van szuperhősökre az életében.
Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra
