Az a nagy harci helyzet a skandinávokkal, hogy nem túl vidámak. Még csak most kezdtem beleásni magam az irodalmukba, és azt kell mondjam, hogy a könyveik sem túl csillámpónik. Viszont ez különösen üdítően hat a sok limonádé könyv után, amelyeknél megvan a szokásos forgatókönyv 

• nyugalmi állapot
• konfliktus
• mindenki boldog

Tőlük valami egészen mást kapunk:

• mindenki nyomorultul érzi magát valami miatt
• történik valami, amitől még pocsékabb lesz a helyzet
• a végén pedig megkönnyebbülünk, mert bár nem heppiend, de rosszabb is lehetett volna

Nézzük, milyen volt Jussi Adler-Olsen dán író első könyve, a A Q-ügyosztály esetei 1. kötete

Ebben a könyvben első körben Carl Mørk érzi nyomorultul magát. Egyik társa halott, a másik bénultan fekszik a kórházban, és ráadásul a kollégái ki nem állhatják, senki sem akaródzik vele dolgozni. Igazán kapóra jön egy új ügyosztály felállításának ötlete, amely a megoldatlan ügyekre specializálódik. Carl megkapja a látszat-csoport vezetését. Így ő egymaga válik a Q ügyosztállyá. Egy különös asszisztenst kap Hafez al-Assad személyében, aki elsőre kissé furának tűnik másodjára meg nagyon furának. A jó értelemben. Meglepő nyomozói kvalitásokkal rendelkezik annak ellenére, hogy eredetileg csak az akták pakolászása, kávéfőzés és takarítás lett volna a feladata.

Carl eleinte nem érdeklődik túlzottan az asztalán heverő akták iránt, ám végül győz a nyomozóvér, és egy évekkel korábban eltűnt politikusnő, a gyönyörű Merete Lynggaard ügyével kezd el foglalkozni.

Különösen tetszett, hogy két idősíkon fut a cselekmény, hogy a végén a múlt összefonódhasson a jelennel, és kerek történetté formálja a könyvet. A karakterek kedvelhetőek, és valamiért úgy érzem hogy a skandinávoknál a gondolkodás nem megy cigi nélkül. Viszont remélem, hogy ez tényleg csak egy felvezető volt, és a következő részek olvasása folyamán több információhoz jutunk a két főszereplő életével kapcsolatban.

Csak, hogy néhány negatívumot is említsek, lehet, hogy bennem van a hiba, de néha nem tudtam követni, hogy mikor merre járunk éppen, annyira gyorsan váltották egymást a helyszínek, vagy a helyzetek. Sajnos néhány logikai baki is került a gépezetbe, mindennek ellenére tetszett a könyv nyers fogalmazása, és az is ahogy haladtunk a végkifejlet felé. 

Abban reménykedek, hogy a további könyvek egy kicsit jobban megdolgoztatják a képzelőerőmet, ugyanis az író elég hamar egyértelművé tette számomra, hogy ki áll az ügy hátterében. Lehet, hogy kevesebb Agatha Christie-t kellene olvasnom.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra