Ülj le mellém

Egy jó fekete

Egyperces

2017. október 08. - farmosidora

Az apró öregasszony a hokedlin kuporgott, lábait maga alá húzta, két kezével térdén támaszkodott. Mindig úgy gondoltam, hogy sokkal több réteg ruha van rajta, mint amennyit az időjárás indokolna. Ez most sem volt másként. Odakint húsz fok körül járt a hőmérséklet, meleg késő tavaszi nap volt. Otthonkája alatt mackónadrág, hosszú ujjú pulóver, s lekunkorodó zoknija alatt elővillanni láttam egy másik zoknit. Talán ahogy öregszünk, egyre nehezebben engedünk ki egy hideg tél után.

coffee-171653_1920.jpg

Ősz haja ki-kicsúszott a kendő alól, bal kezének szokott mozdulatával gyűrte vissza a rakoncátlankodó tincseket. Egyedül voltam, amikor beállított egy nagy adag lekváros derelyével, a konyhaasztal közepére raktam a piros edényt, az illat betöltötte apró helységet, nagymama illat volt. Kávéval kínáltam, szótlan mosollyal, biccentve elfogadta. Régimódi kávés pohárba öntöttem a kávét, bal kezem már a cukortartóért mozdult.

 - Mennyi cukrot rakjak bele, mama?

- Csak úgy cukor nélkül fiam, ne bajlódjál.

- De nem bajlódás.

- Jó lesz üresen.

- Hát jó, te tudod. Tejet, vagy tejport kérsz bele?

- Nem kell bele semmi, jó az úgy, ahogy van.

- Akkor megmelegítem.

- Ne melegítsed, megiszom hidegen.

- Biztos? Így minden nélkül? Hidegen?

- Úgy-úgy.

Átnyújtottam a hideg feketét. Ráncos kezével érte nyúlt, ám élénk kék szemében ülő pajkos vidámsággal nézett rám.

- Hát a kiskanál?

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr7513245735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása