Barátkozásom a science fiction műfajjal Lőrincz L. László: Üvöltő bika című könyvével kezdődött még 2003 környékén, majd fokozatosan elkezdtem felfedezni a többi írót. Igyekszem megismerkedni a klasszikus alkotókkal és lépést tartani az újdonságokkal is, ám mindez úgy, hogy mellette még nagyon sokféle műfaj kedvelője vagyok elég lassacskán halad. 

Stanislaw Lem-től először az Éden című könyvet vettem kézbe körülbelül egy éve, de félúton elakadtam vele. Talán rossz volt az életszakasz amiben a kezembe került, de tény, hogy nem tudtam végigolvasni, pedig rövid regényről van szó.

A hétvégén nekiduráltam magam, és nagy levegőt véve nyitottam ki a Visszatérés című regényét

A nyitány magával ragadott. Hal Bregg százhuszonhét év kihagyás után tér vissza a Földre küldetése végeztével. Egy olyan világban találja magát, ahol már semmit sem ismer. Idegen a kultúra, a társadalmi viszonyok, a tárgyak, a közlekedési eszközök, és egyszerűen képtelen megtalálni a helyét. Már maga az állomásról való kikecmergés is óriási kihívást jelent, hiszen bár egy nyelvet beszélnek, mégsem értik egymást a többi emberrel. Minden fogalom ismeretlen, az útbaigazítás pedig értelmét veszti, mihelyt olyan szavakkal adják azt, amit nem értesz.

Eleinte elvesztem a világban (a jó értelemben). Röpködtek az idegen kifejezések, futurisztikus közlekedési eszközök, hologramok és érteni akartam ezt az új, jövőbéli Földet. A társadalmi berendezkedés, és az élet rengeteget változott, új szokások épültek be a mindennapokba. Robotok jelentek meg, önirányítású járművekkel szelik az utakat. A színes forgatagban Hal egyre frusztráltabbá vált, nem értette az embereket, nem értette a világ működését, és teljesen magára hagyatva próbált értelmet találni az ismeretlenben. 

Elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha a mai világba csöppenne be valaki 1890-es évekből. Annyi bizonyos, hogy nem lenne könnyű dolga. Hatalmas házak magasodnának fölötte, többsávos utak kereszteznék az útját, repülők, helikopterek, okostelefonok, autók, motorok, nők miniszoknyában mély dekoltázzsal, férfiak tapadós ruhákban. Más a fizetőeszköz, más a szókincs, és más a tempó. Vajon mennyire tudná tartani a lépést egy ember az 1800-as évek végéről a mai világban? Be tudna-e illeszkedni? Újra kellene tanulnia beszélni, a technológiai ugrás miatt pedig gyakorlatilag újra kellene tanulnia élni.

Gondolatmenetem után megértettem Hal elveszettségét és zavarodottságát. Amit viszont képtelen voltam megérteni, az a "szerelmi szál". Először is. Miért? Miért kellett ezt egyáltalán belerakni? A könyv körülbelül a feléig nagyon élvezhető volt, hiszen a főszereplő tapogatózott, ismerkedett az új emberi kapcsolatokkal. Aztán fogta magát, és átment vademberbe. Úgy viselkedett, ami nem lett volna elfogadható körülbelül soha. Indokolatlan volt számomra a nagyon masszív önállósági vágya is. Valószínűsítem, hogy felkészítették arra, hogy mennyit változott a világ, és még ha első makacssági rohamában úgy is dönt, hogy boldogul egyedül, tényleg ennyire nehéz segítséget kérni, ha nem megy?

Nagyon erős, nagyon szórakoztató kezdés után az utolsó 100 oldalon számomra lapról lapra halt el a könyv. Hosszú, néhol majdhogynem összefüggéstelen leírásai nem tudtak lekötni, azon kaptam magam, hogy nem sorokat, de komplett bekezdéseket ugrok át. A könyv nagy erőssége a témája, gondolkozásra sarkall, megmozgatja a fantáziát, ám magával az írásmóddal nem tudtam mit kezdeni.

Nagyon szerettem volna szeretni Lem-et, de úgy döntöttem várok még pár évet, hátha akkor kibékülünk egymással. Addig is marad nekem Asimov, Bradbury és P. K. Dick.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra