Bátran kijelenthetem, hogy századfordulós időszakomat élem. Az elmúlt pár hónapban jó néhány olyan könyvvel hozott össze a sors, ami az 1900-as évek környékén játszódik, különböző országokban. Mi tagadás annyira élvezem most ezt, hogy bármit képes lennék elolvasni, ami korszakát tekintve ide sorolható. Ugyanakkor van egy szerencsétlen hozománya is a dolognak. Egyre kritikusabb leszek a könyvekkel szemben, elvárom a történelmi hűséget, és azt, hogy ne csak az odabiggyesztett évszámokban, egy-két történelmileg hű tárgy megjelenésében lássam, hogy hol járunk, de repüljek is el ebbe az érába.

Kiadó: Magistra

Megjelenés éve: 2018

Eredeti cím: Mortal Mischief

Eredeti megjelenés éve: 2005

Sorozat: Monarchia krimik

Oldalszám: 440

Műfaj: krimi, pszichológia

Moly adatlap: https://moly.hu/konyvek/frank-tallis-gyilkos-illuziok

A Magistra Kiadó jóvoltából vehettem kézbe Monarchia-krimik sorozat harmadik részét, Frank Tallis: Gyilkos illúziók című, történelmi krimijét. A sorozat első két részéhez hasonlóképpen a borító kapott egy aranyozott keretet, mely a fedőlapon és a hátlapon is megtalálható, és rögtön megragadja a szemem, akaratlanul is végigfuttattam rajta az ujjaim minden alkalommal, amikor kézbe vettem. Az előtérben látható úriemberről nem tudtam első körben, hogy ki lehet, utólagos tippem Max Liebermann. Már csak azért is, mert az Egyesült Királyságban Liebermann akták néven fut a sorozat. Ezzel viszont nem vagyok maximálisan elégedett. A könyv az 1900-as évek eleji Bécsbe kalauzol minket, emiatt nem találtam teljesen autentikusnak a figurát. Plusz kénytelen voltam fedőlappal lefelé tárolni, mert úgy éreztem, hogy engem néz. Most is hátlappal felfelé pihen mellettem a kanapén. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy fóbiám van a borítókon szereplő alakokkal kapcsolatban, szóval valószínűleg ez az én defektem. Ti éreztétek már úgy, hogy a borítón lévő alak titeket bámul?

A halál nagy leleplező. Feltárja az emberi lét fizikai voltát a maga végességével együtt.

(Bécs 1900 környékén)

Ez Frank Tallis első magyarul is megjelent műve, az angol író Liebermann sorozata különben már a hetedik résznél jár. Kíváncsian várom, hogy a Monarchia krimik sorozatban megjelennek-e majd a további részek is.

A főszereplőnk Max Liebermann, foglalkozását tekintve pszichológus, Freud elkötelezett híve. Saját korát megelőzendő nem hisz az elektrosokk terápiában, ami akkoriban közkedvelt módja volt a női hisztéria kezelésének (akkoriban ez egy teljesen valós betegségnek számított). Sokkal hasznosabbnak tartja beszélgetés útján feltárni, mi okozhatja páciens problémáit, hogy lehatolhasson azok gyökeréig. Magát a betegség kiváltóját szeretné megszüntetni, nem pedig tüneti kezelést alkalmazni, kivívva ezzel több kollégája rosszallását is.

Kiváló megfigyelőképessége miatt barátja, Oskar Reinhardt felügyelő kikéri tanácsát egy rendkívül különös ügyben, melynek immáron ketten próbálnak a végére járni. A belülről kulcsra zárt ajtó, és a golyó nélküli lőtt seb kellő misztériummal ruházza fel a tettes kilétét. A két férfi barátsága már-már túl idillikus, ahogy a zongora mellett töltik az időt (Max játszik, Oskar énekel). Kicsit több árnyalatot szerettem volna ebbe a kapcsolatba, illetve személyiségükbe is. A megemlített zeneművek viszont fantasztikusak, így melegen ajánlom őket fogyasztásra a könyv mellé, tökéletesen odaillő hangulatot csempésznek a fejezetek mellé.

Az író sok szereplővel dolgozik, a szemszög számomra túl sokszor változik. Ugyanakkor megértem, hogy ezzel próbálja bemutatni, hogy kit hogyan érintett az ismert, ráadásul gyönyörű médium, Charlotte Löwenstein halála. A bűntény kellőképp rejtélyes, misztikus, de úgy érzem egyszerre túl sok lovat próbált megülni Tallis egy fenékkel, a kevesebb néha több. Ha egyszerre sok gyanúsítottunk van, akik nagyjából ugyanabból az okból követhették el a bűntényt, akkor szívesen veszem, ha kapunk valami nyomot, amin mi is elindulhatunk.

– Te hiszel a boszorkányokban? 
– Nem – felelte a kelleténél jóval hangosabban. 
Mintha elég lenne elég hangosan kimondani a tagadást, és a természetfeletti önmagától is megszűnne létezni

Sigmound Freud (1856-1939), a pszichoanalízis atyja

A kor inkább volt könnyen félrehúzható függöny, mint korhű háttér, hiányoltam egy erőteljesebb megnyilvánulását. Illetve szeretném, ha a további részekben a szereplők nagyobb mélységekkel rendelkeznének, mert úgy érzem, jelenleg nagyon egysíkúra sikerültek. Sigmound Freud megjelenése üdítő volt, bár a viccei kissé fárasztóak. Mondjuk őt nem is ezért szeretjük, hanem a fantasztikus gógyija miatt. Jó volt olvasni, hogy itt is megjelent egy erős hősnő, Amelia Lydgate személyében, aki eszével és higgadtságával hamar belopta magát a szívembe. Az ő karaktere sokat fejlődik a könyv során, bár kicsit túl nagy a lépték.

A történet pár nap alatt elfogyasztható, könnyed, olvasmányos, odaragasztja az embert a kanapéhoz. Mellé ajánlom az Eszterházy szeletet vagy a dobostortát, illetve Brahms vagy Schumann muzsikáját. Minden alkalommal csorgattam a nyálam, amikor éppen étteremben voltak. Hiába, nem túl távoli szomszédaink konyhája meglehetősen csábító. A pszichológia és a nyomozás manapság már kéz a kézben jár, de érdekes megfigyelni összeolvadásuk kezdetét. Külön köszönet azért, amiért Balla Judit (fordító) nem akart mindent (utcanevek stb…) átültetni magyarra. Ez azért segített abban, hogy Bécs utcáin érezzem magam, és kicsit elbogarásszam a rég elfeledett német szavakat.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra