Ülj le mellém

Küklopsz filozófia, avagy olvassuk el Umberto Eco, Baudolino című regényét

Könyvajánló (vendégposzt)

2018. május 13. - kapusi.adam

Időről időre várhatóan felbukkan majd egy-egy vendégposzt, amit történelem fanatikus párom, Ádám fog megjelentetni. Nem túl megdöbbentően javarészt történelmi regényekről lesz szó, ebben a témában ő van igazán otthon, és lubickol is az évszámokban, személyekben, térképekben, meg minden olyasmiben, amiről váltig állítja, hogy fantasztikus és logikus. Én meg csak kapkodom a fejem, mosolygok és elhiszem neki.

Át is adom neki a szót, olvassátok szeretettel első könyvajánlóját, Umberto Eco, Baudolino című könyvéről, mely a középkori történelem rejtelmeibe ad egy kis betekintést. 

balduino.jpg

Kiadó: Európa

Megjelenés éve: 2013

Eredeti cím: Baudolino

Eredeti megjelenés éve: 2000

Oldalszám: 542

Műfaj: történelmi regény, kalandregény, alternatív történelem

Moly adatlaphttps://moly.hu/konyvek/umberto-eco-baudolino

 

Ismered az érzést, amikor egy könyv magához hív téged? Amikor szinte sorsszerűen, mintegy ösztönből találsz rá a könyvre, elolvasod, szereted és az életed, a lelked részévé válik? Mintha csak egy emberrel találkoznál – utóbb ha elgondolkodik az ember, milyen furcsa a gondolat,  hogy pont akkor, pont úgy és pont ott találkoztak. És ha a dolgok akkor nem úgy történnek, teljesen másképp alakul az élete és más ember lenne, mint akivé vált.

Na, és azt az érzést ismered, amikor magához hív a könyv, első látásra beleszeretsz, aztán hamarosan rájössz, hogy hazudott neked. Hogy ő nem az, akit valójában kerestél, és noha elolvastad tisztességből, de pár év múlva már nem is fogsz rá emlékezni, csak a sértett csalódottság halvány emléke marad meg a szívedben. Mint egy rosszul sikerült párkapcsolat.

A történet Baudolino, egy olasz paraszti családból származó férfi életéről szól, és két szálon halad. A „jelen” szál 1204-ben játszódik, és az ostromlott Konstaninápolyban tartózkodó Baudolino meséli el életét. A fő szál pedig maga a mese, a főhősünk élete; az ő szemszögéből, az ő narrálásával bejárjuk Észak-Itáliát, Párizst, majd a III. Kereszteshajdárat során Kis-Ázsiát és a mai Irak-Irán kies sivatagait.

Jó, tudom, nem ez az igazság, no de hát egy-egy nagy história kis igazságain bátran változtathatunk, hogy a nagyobb igazság jobban kidomborodjék.

Főhősünknek igen regényes, izgalmakban bővelkedő életútja van, a cselekmény csak nagy ritkán ül le a könyv bő 500 oldalán keresztül, ami nagy erény. Először nem is igen érteni, hova szeretne pontosan haladni a meglehetősen csapongó történet. Baudolino oldalán utazgatunk, várostromokban veszünk részt, megtapasztaljuk a párizsi diákélet szépségeit, betekintést nyerünk a kor politikájába (főhősünk nevelő apja ugyanis I. Frigyes, Német-Római császár).

A könyv első fele olyan, mint egy történelmi kalandregény, ami számomra nagyon passzol, hisz a kedvenc történelmi érámról szól.  A könyv központi témája János pap országa, a misztikus napkeleti keresztény királyság, melynek felkutatása főhősünk életcélja, ám hogy elérjen ide, vadregényes életutat kell bejárnia. A történet második felétől kezdve történelmi kalandregényből átmegy egyfajta misztikus-fantasybe: Baudolino baziliszkuszokkal és kimérákkal küzd, szatírokkal, küklopszokkal és egyéb mesebeli lényekkel barátkozik össze.

A történetmesélés pikantériája, hogy Baudolino többször is hangoztatja, hogy nem szabad hinni neki, mert világ életében hazudós volt. Sosem rosszindulatból egyébként – egyszerűen nincsenek aggályai azzal kapcsolatban, hogy a szürke valóságot kicsit átformálja, ha az érdekei így kívánják. És ne feledjük, hogy az egész történet az ő előadásában olvasható – így az olvasó sosem tudhatja igazán, mi az ami a meséltekből valóban megtörtént, és mi az, ami Baudolino agyszüleménye. Így a könyv második felét, akár merő hazugságnak is veheti az olvasó – de értelmezhetjük misztikus igazságkeresésnek, nagy morális csattanóval a végén. Ez ránk, olvasókra van bízva, Eco bácsi nem fogja a kezünket olvasás közben.

Ez most vagy van, vagy megy valahova – misztikus lények a János pap országából

 

Ha már kézfogás: ha objektív akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy aki nem rajong úgy a korszakért, mint jómagam, és nincs legalább nagyjából képben a XII. század európai politikájával, bizony gyakran nem fogja érteni a történetet, mert elmagyarázva semmi nincs. Ha érdekel, hát járj utána apafej! Márpedig történésből, helyszínből és szereplőből is van jócskán, többször csak vakartam a fejem, meg visszalapozgattam, hogy most akkor mi van?! Szóval ez sajna fekete pont, el tudom képzelni, hogy valaki ezért simán otthagyja a könyvet egy idő után.

Ami igazán nagy problémám a könyvvel az, hogy túl van írva. Én legalább száz oldalt lecsaptam volna belőle. Egy rakás olyan rész van benne, ahol nem történik semmi, csak filozofálnak a szereplők Jézusról, a Szent Háromságról, Istenről, vagy olyan tudományos dolgokról, hogy lapos-e a Föld, létezik-e olyan, hogy üresség és így tovább. Ezek nekem elsőre nagyon érdekesek voltak, érdekfeszítő volt olvasni hogyan is gondolkodtak akkoriban az emberek – de bevallom, sokadik alkalommal már marhára untam, csak üres fecsegésnek éreztem, amik egyáltalán nem mozdították előre, az amúgy is lassan csordogáló történetet.

Az ürességről ha legalább tíz oldalon keresztül nem vetyengenek, akkor egyen sem, bár legalább nem egyhuzamban; különböző fejezetekben újra és újra előjön a téma.A könyv vége felé, amikor a misztikus lények földjén járunk, már különösképp zavaró lett számomra. Ezek a népek mind-mind keresztények, és mindnek más és más filozófiai nézeteik vannak a kereszténységről. Én ezeket a részeket nemes egyszerűséggel átugrottam, egész egyszerűen nem érdekel, miként gondolkodnak a küklopszok a Szent Háromságról, vagy,  hogy a szatírok miként tisztelik Szűz Máriát.

Más világokról képzelegni pedig azért jó – folytatta – hogy elfelejthessük, mennyire keserves ez a világ, amelyikben élünk. Akkor legalábbis így gondoltam. Még nem jöttem rá, hogy aki más világokat képzel el, az előbb-utóbb emezt is megváltoztatja.

Konstantinápolyt vártam, ám helyette közép-európai politikai kalandregényt kapok? Ám legyen, ezzel tudok együtt élni. Szatír életfilozófia húsz oldalon keresztül? Na nem. Ezt nem nyelem le. Engem itt teljesen elvesztett a könyv, és csak makacsságból olvastam végig.

Bár elég negatív hangvételű lett a beszámolóm, de szeretném leszögezni, hogy a könyv nem rossz ettől függetlenül. A meglepően könnyed stílus, a leheletnyi humor, a szerethető főszereplő elviszi a hátán a történetet. Ugyanakkor nagyon intelligens könyvvel van dolgunk, sok mindent megtanulhatunk belőle olvasás közben. Szóval nincs itt nagy katasztrófa, csak én nem ezt akartam olvasni.

Én Konstantinápolyt akartam, keresztes lovagokat akartam, görögtüzet akartam, bizánci politikai intrikákat és cselszövéseket akartam! Nem küklopsz filozófiát...

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr1113889936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása