Ülj le mellém

Nincs olyan, hogy túl sok könyv tőlük

TOP 5 szerda

2018. május 17. - farmosidora

Vannak írók, akiket egyszerűen nem tudok megunni. Vannak írók, akik ennek megfelelően – nagyon ügyesen –, jó sok könyvet adnak ki a kezük közül, és vannak írók, akik sokkal lassabban ajándékoznak meg új műveikkel, mint ahogy azt szeretném.

Az alábbi TOP5 szerdás bejegyzés azokról az írókról szól, akik vagy a múltban voltak nagyon termékenyek, vagy a jelenben várom, hogy minél több regénnyel örvendeztessenek meg.

top_5_szerda_1.jpg

Kezdjük azokkal a szerzőkkel, akiket nagyon szeretek, és szerencsére rengeteg könyvet tudnak a hátuk mögött, így egy darabig nem kell amiatt siránkoznom, hogy nincs mit olvassak tőlük.

young-agatha-christie-682x1024.jpgAgatha Christie nem véletlenül a krimi koronázatlan királynője, a moly szerint 120 könyve jelent meg magyar nyelven. Ebbe beletartoznak a Mary Westmacott álnéven megjelent regényei is, és bevallom nem kezdtem el kiválogatni azokat, ahol ugyanaz a könyv más cím alatt jelent meg.

Érdekességként megnéztem, és ha az összes könyvének értékelését átlagoljuk, akkor egy erős 85%-ot kapunk, ami azért ennyi megjelent könyv esetében úgy gondolom, nem kis teljesítmény.

A kép forrása: https://ladyclever.com/potd/hbd-to-agatha-christie-queen-of-crime-and-couture/attachment/young-agatha-christie-682x1024/)

 

isaac_asimov01.jpg

Isaac Asimov munkásságát nagyon szeretem, sőt mi több, hihetetlenül becsülöm azt, amit ő letett az asztalra. Úgy érzem, hogy sosem lesz elég időm arra, hogy műveit ne csak a polcomon tudjam, de mindegyiket el is olvassam. Ugyan neki „csupán” 55 könyve jelent meg magyarul, temérdek munka maradt utána, hiszen nemcsak íróként, hanem biokémikusként is tevékenykedett. A wikipédia oldala szerint (https://hu.wikipedia.org/wiki/Isaac_Asimov#M%C5%B1vei) : „Több mint 500 kötetet és nagyjából 90 000 levelet, levelezőlapot írt vagy szerkesztett, művei jelentek meg a Dewey-féle tizedes osztályozásminden főosztályában, kivéve a filozófiát.”

 

 

kingtypewriterphp.jpg

Bekerült a válogatásba egy olyan író is, akinek már eddig is rengeteg könyve jelent meg, de még a mai napig is aktívan ír, ez pedig nem más, mint Stephen King. 79 magyarul megjelent könyvnél tart, és remélhetőleg ez a szám az elkövetkezendő pár évben még tovább fog nőni.

Könyveitől megborzongok, elvesztem az emberiségbe vetett hitem, a szemem sarkából figyelem az embereket, melyik válhat egyik pillanatról a másikra dühöngő őrültté. Hatással van, belemászik a fejembe, és mi többet várhat el egy író?

A kép forrása: http://thewhynot100.blogspot.hu/2014/04/36-killer-writing-tips-from-stephen-king.html?m=1

 

És akkor jöjjenek azok az írók, akik még koránt sem írtak eleget, és epedve várom a következő irományaikat.

 

ve_schwab_tor_books_deal_0.jpgV.E. Schwabtól egyelőre még csak a harmadik könyvet fogyasztom, viszont minden kötet súlyos függőséget okozott nálam. Épp a Könyvfesztiválra megjelent Viszály fekszik előttem az asztalon, már a felénél járok, pedig kevés időm volt rá. Boszorkányos ügyességgel kanyarítja a történeteit, és nekem bebizonyította, hogy a thriller/sci-fi/dráma (gőzöm sincs hova lehetne normálisan bekategorizálni ezt a könyvet) műfajban is éppúgy megállja a helyét, mint a fantasyben.

Öt regénye ül magyarul a könyvesboltok polcain, készülőben van az Egy sötétebb mágia sorozat befejező része, A Fényigéző (június 10-én jelenik majd meg), és az Egy kegyetlen dal (pontos dátum még nem látható a könyv adatlapján, csak annyit tudni, hogy a Könyvhétre érkezik). Nagyon remélem, hogy folytatódik itthon is a sikerszériája, és egyre több oldaláról ismerhetem meg a fiatal írónőt.

A kép forrása: https://www.goodreads.com/author/show/7168230.V_E_Schwab

 

214949.jpgA végére hagytam hazánk fiát, Böszörményi Gyulát, aki egy olyan műfajba vezetett be engem, amiről nem gondoltam, hogy szeretni fogom. A történelmi, nyomozós, romantikus sorozata, az Ambrózy báró esetei nagyon népszerű az olvasók körében. Bár lezártnak tekinthető a regényfolyam, a napokban mégis felbukkant egy karc, ami arra enged következtetni, hogy valami készülőben van (https://moly.hu/karcok/1101653).

Nagyon szívesen olvasnék más műfajban is az írótól, remélhetőleg még sok-sok történettel örvendeztet meg minket.  Jelenleg 58 kiadott könyvet tud magáénak, melybe beletartoznak az álneveken kiadott művei is (Harby Riann, Robin Marsh), mégis a bejegyzés második felébe esett, ugyanis a felnőtteknek íródott könyveit várom ezerrel.

A kép forrása: https://www.lira.hu/hu/szerzo/boszormenyi-gyula

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr7013965680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása