Ezer éve nem volt könyvajánlás az oldalon, így a blog újjáélesztése után, épp itt volt az ideje, hogy ezt is folytassam. Feltámadt az olvasási lendület, és ebben nagy szerepet játszott az egyik kedvenc írom, Stephen King is. Aki már olvasott tőle, nehezen szabadul a gondolattól, hogy ez az ember mindent tud rólunk. Mintha ő maga lenne az emberi lélek boncnoka. Egyszerre borzongok a könyvein és várom epedve, hogy a következő után nyúlhassak.
Egy régi adósságomat törlesztettem nemrégiben, amikor kézbe vettem a Tortúrát. Újra meggyőződhettem arról, hogy milyen mélyen képes belebújni a bőröm alá egy-egy karakterével. Annie Wilkes pedig mindent megtesz, hogy a hideg rázzon egy sötét autóúton hazafelé tartva.
Kiadó: Európa
Megjelenés éve: 2015
Eredeti cím: Misery
Eredeti megjelenés éve: 1987
Oldalszám: 412
Műfaj: pszicho-thriller, horror, krimi
Moly adatlap: https://moly.hu/konyvek/stephen-king-tortura
Stephen Kingnek nincs szüksége hatalmas terekre, grandiózus cselekményre vagy tizenöt szereplőre ahhoz, hogy a kanapéhoz szögezzen. Ez alkalommal elegendő volt egy író, egy rajongó és egy ház zárt hármasa, én pedig azon agyaltam hazafelé vonatozva Budapestről, hogy ébresztőt állítok be a telefonomon, mert hótziher, hogy elfelejtek majd leszállni Debrecenben.
Fülszöveg:
Paul Sheldon sikeríró, a szépkeblű közönség bálványa befejezi legújabb és legjobb regényét, minek örömére jól benyakal, és kábán autóba vágja magát. Egy veszélyes útkanyarban utoléri az észak-amerikai Sziklás-hegységben nem ritka hóvihar. Isten háta mögötti, magányos tanyaházából bevásárolni indul kisteherautóján Annie Wilkes, a Sheldon-regények könnyes rajongója. Az árokba borult autóroncsban kedvenc szerzőjére ismer, kinek összetört testében alig pislákol az élet. Kihúzza az árokból. Hazaviszi. Életre kelti. Új Sheldon-regényt akar. Csak magának.
Néhány nap leforgása alatt értem a könyv végére, és bátran állíthatom, hogy még mindig azokat a történeteket szeretem tőle legjobban, ahol maga az ember, az emberi lélek ad okot a borzongásra, nem pedig a szörnyek. Szerencsére ilyenből is akad bőven, csak, hogy néhányat soroljak: A ragyogás, A hosszú menetelés, Minden sötét, csillag sehol. Bár ha jobban belegondolunk, sokszor nem is választható ketté a szörny és az ember, csupán egyazon dolog két aspektusát vizsgáljuk. Mindenkinek van egy sötétebb oldala, kié erősebb, kié épp csak pislákol, de mélyen belül lappang valami. Lehet pszichopata a szomszéd, a kedves hölgy, aki minden reggel odaint kutyasétáltatás közben, vagy az óvónő. Nem tudhatjuk. Ennél a tudatos nem tudásnál pedig kevés rémisztőbb dolog van a világon.
A narratívából fakadóan rengeteg belső monológot tartalmaz, belemászunk Paul fejébe, a megnyomorodott íróéba, aki mindenáron ki akar jutni fogva tartója karmai közül. Végül kénytelen belemenni a játékba, ám végig papírvékony jégen táncol. Elég egy rossz szó, egy nem tetsző pillantás, és máris az élete forog kockán. Nem telt bele sok idő és olyan görcsösen szorongattam a regényt, mintha engem is ágynyugalomra ítélt volna a drága Annie Wilkes. Isten mentsen minket az ilyen megmentőtől, megkockáztatom, hogy még halálra fagyni az árok szélén is kellemesebb sors lenne, mint ennek a nőnek a lakásában tölteni egy hosszú hétvégét.
Egy szó mint száz, ezúttal sem csalódtam King bácsiban, sőt. Olvasás közben eszembe jutott párszor, amit egyszer barátnőm kérdezett King valamelyik könyvével kapcsolatban: "Olyan félelmetes, hogy csukott szemmel olvasnám?"
Mit ne mondjak, volt néhány jelenet, amikor legszívesebben így tettem volna. Nem a félelem szorította össze a szemem, hanem valami más. Nem akartam látni, hogy mire képes egy ember, ha egyszer kiesik egy kerék a négy közül. A mentálisan beteg embereket nagyon nehéz meg- vagy elítélni. Az eszemmel tudom, hogy sok esetben nincsenek is tudatában annak, amit művelnek, ennek ellenére hátborzongató és nem lehet megtorlatlanul hagyni. Legyen szó akár kórházi kezelésről, akár valami jóval erősebbről.
A belsőm egy naiv szegletében végig a következőket mantráztam: Nem, nem. Természetesen az író úrnak nem eshet semmi baja. Néhány oldal múltán már együtt fognak fagyizgatni, meg nevetgélni az első számú rajongóval, boldogan trillázgatnak, meg zongora mellett énekelnek, és egyéb rózsaszín badarságok.
A horror nagymesterének könyvei mindig tele vannak az erőszakosság, és a lelki gyötrődések ígéretével, melyeket rendszeresen be is vált. Meg is haragudnék rá, ha nem tenné: ez a nyers, szókimondó írásmód szükséges ahhoz, hogy ennyire remek író legyen. Paul Sheldon pedig a könyv végére igencsak cserélt volna bárkivel ebben a világban, még ha ezzel is járt volna, hogy soha többé nem lehet író. Az igazán félelmetes az, hogy bizonyára vannak ilyen rajongók, akik bármit megtennének annak érdekében, hogy a csodált személy csak és kizárólag az övék lehessen, és senki másé.
Nektek melyik a kedvenc regényetek Stephen Kingtől?
Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra
