Attól, hogy valamit kimondasz, még nem lesz hihető. Ha nem állsz a szavaid mögött teljes meggyőződéssel, nem leszel hiteles, ezt pedig ki fogják szúrni. Ezért is tartom fontosnak, sőt mi több, egyre fontosabbnak az önazonosságot. Inkább legyek népszerűtlen egy kijelentésem miatt, mint álszent bólogatójános. Egy kutya tanított meg erre.

Évek óta szerettem volna egy kutyát, azonban panelban lakunk, és mint faluról jött bölcsességet hoztam magamba ékelve: kutya lakásba nem való. Aztán úgy alakult az életünk, hogy mégis rászántuk magunkat a döntésre, lesz, ami lesz, valahogy majd csak megbirkózunk a feladattal. Nagyon hiányzott egy szőrös négylábú a környezetünkből. Irány a menhely, Nyuszó (akkor még Mercutio) pedig jött, látott és szőrözött.

Amikor eldöntöttük, hogy örökbefogadunk, megkezdődött a mindenféle fórumokon való kutakodás, szakkönyvek fellapozása: mit szerezzünk be és honnan, hol aludjon, nyakörv vagy hám, csirkés vagy nem csirkés táp, vegyünk-e játékot, kabátot (tél volt) és még sok minden egyéb. Rengeteg mindent kellett megfontolnunk, és hamar rájöttünk, hogy az első és egyik legfontosabb dolog, hogy vegyük elő a józan eszünket, és szűrjük meg azt a töménytelen kínálatot, ami minden nagyobb állatfelszerelés áruházában az arcodba ömlik. Ez persze nem könnyű, hiszen az ember szeretne mindenféle cukiságot megadni az érkező kutyusnak.

Úgy, ahogy felkészültnek éreztük magunkat, büszkén mutogattuk az ismerősöknek az itatótálat, ágyat, pórázt, nyakörvet, a vízlepergetős kabátot, a puha plédet, meg azt a néhány játékot, amit sehogy sem tudtunk otthagyni. Az ismerősök több kevesebb érdeklődéssel küldték a szívecskéket az átküldött fotókra. Én meg esténként úgy aludtam el, mint a gyerek, aki várja a Mikulást. Számoltam a napokat, már csak nyolcat kell aludni, már csak kettőt. Aztán végre valahára hozzánk került a kis bicebóca lábával, az alvás közben kilógó vámpírfogával, és az abszolút "leszarlak titeket" hozzáállásával.

Mert nem minden kutya fog rád az első pillanattól úgy tekinteni, hogy te vagy a világa. Nekünk ezért kőkeményen meg kellett dolgozni, el kellett nyerjük a bizalmát ahhoz, hogy igazi bújós, dünnyögős szeretetgombóc váljon belőle. Valószínűleg ebben közrejátszott az is, hogy egy autóval történő szerencsétlen találkozás után került a menhelyre, a jobb hátsó lábát azóta is inkább mankónak használja, sosem fog teljesen helyrejönni. A menhelyről ideiglenes befogadóhoz került, majd vissza a menhelyre, és ez után jöttünk mi. Bizalmatlan volt, aki élvezte ugyan a simogatást (de csak módjával) és a sétákat, de hívásra csak nagyon ritkán jött oda hozzánk.

A napjainkban hamar kialakult a ma is érvényes rutin, napi háromszori séta: reggel, munka után és este, aztán vacsi, napközben meg játék. Tudtam, hogy meg fog változni az életünk, nehezebb lesz programokat szervezni, minden esetben figyelembe kell vennünk a kutya igényeit. Sokkal jobb szervezőkké váltunk. Nem csak egy átlagos napot kell tudnunk megoldani, de a nyaralások, rokonlátogatások is más séma alapján működnek. Igyekszünk mindig olyan kirándulásokat szervezni, ahová vihetjük magunkkal. Szerencsére egyre több szállás fogad kutyásokat, többnyire az éttermekben is nagyon kedvesen bánnak velünk; azonnal hozzák a vizet a kutyának, gyakorlatilag hamarabb szolgálják ki, és jobban odafigyelnek rá, mint ránk. Még csak nem is akarok megsértődni, örülök, hogy végre olyan családban élhet, ahol boldog kutyává válhat.

Egy kép Nyuszóról, a virslik főinspektoráról és a kanapé uráról

A nevelés egy nagyon sarkalatos pont volt a kapcsolatunkban. Ahogy említettem, eleinte egyáltalán nem figyelt ránk, szó szerint a füle botját sem mozdította, ha szóltunk neki. Két kutyaiskolában is jártunk, mint kiderült az első nem volt nekünk való, sokkal inkább már összeszokott párosoknak volt ideális. A második helyen (Debreceni Kutyaiskola) már sokkal jobban éreztük magunkat, elkezdődött a folyamat, hogy egy makacs, önfejű büdösfoxiból, a mi fantasztikus, makacs, önfejű büdösfoxink válhasson. Ehhez azonban elképesztő sokat kellett tanulni (és hol van még a vége?). Elsajátítottuk az alapokat, megtanultunk úgy-ahogy olvasni a kutya viselkedéséből, miközben rájöttünk, hogy mennyi mindent nem tudunk magunkról. Az egyik legnagyobb  problémám mind a mai napig, amikor meggyőződés nélkül kérek valamit. Úgy kiszúrja, mint a huzat. Simán elengedi a füle mellett, mert érzi, ösztön szinten, hogy én ezt nem gondolom komolyan, csak úgy ímmel-ámmal. Csak a hangom mérges, én tanácstalan vagyok. Csak a hangom utasít, én bizonytalan vagyok. 

A kutyák segítenek megtapasztalni egy mélyebb szintű kapcsolatot, nemcsak az állatokkal, hanem embertársainkkal és önmagunkkal is.

Cesar Millan 

Imádunk együtt kirándulni

Mostanra persze összenőttünk, és rengeteg mindent tanultunk meg. Csak néhány dolog, amit az elmúlt egy évből:

• A hűtőajtó nyitása egy olyan speciális hívójel, amit nem tanítanak a kutyasuliban, viszont minden alkalommal működik. 
• Hiába adtál egy többé kevésbé tisztességes nevet a kutyádnak, millió meg egy becenév ragad még rá, amit bizony olykor azon az émelyítően nyünyüke hangon fogsz mondani, amit előre megfogadtál, hogy sosem fogsz használni.
• A kanapé mindig jobb, mint a saját pihe-puha ágyikója, főleg, ha hozzád bújhat.
• Nagyobb  memóriakártyára lesz szükséged, mert a telefonodon vállalhatatlan mennyiségű fotó lesz arról, ahogy alszik. Igen, arról, ahogy alszik, mert most cukin fekszik, most meg kilóg a foga, most meg nyitva a szája, hát meg kell zabálni.
• Attól, hogy szerinted imádni fog valamit, még nem biztos hogy így is lesz. Erre sok-sok rágócsont megvásárlása után jöttem rá, ugyanis egyszerűen nem érdekli, csak megpróbálja eldugni, hogy soha többé ne találjam meg, és ne dugjam az orra alá. Bezzeg, amikor vettem neki egy botot (egy BOTOT), ami kimondottan kutyáknak való, azóta nem tud leakadni róla. Azt hiszem szerelmes lett a hódkutya. De így voltam a sípolós gumilabdával is, amit nem hajlandó a szájába venni, mire rájöttem, hogy a teniszlabda fétise van.
• Olykor tulajdonképpen van egy cicám. Szívesen gubbaszt az ölemben összetekeredve, mint egy kis kakaóscsiga. Ilyenkor nem hagy békén, addig bökdösi a kezem, amíg ki nem harcolja a simit, amit elégedett dünnyögéssel nyugtáz.
• Nem minden kutya szereti a vizet, a miénk kimondottan gyűlöli az esőt. Szó szerint vonszolni kell az ilyen séták alkalmával. Én is utálok ilyenkor kint tartózkodni, így ketten dünnyögünk rommá ázva.
• Azt hitted, hogy türelmes vagy, de aztán rájössz, hogy azért ennyire nem. Például amikor tényleg sietnem kellene a sétával, de csak azért is megáll bambulni. Nem szaglászik, nem pisil, néz maga elé és nem mozdul. Amikor ez így megy fél órán keresztül, az megviseli az egyébként jól karbantartott idegrendszerem. Húzni nem akarom, tolni meg nem tudom. Szerencsére egyre ritkábban fordul ez elő.
• A kutyának is kell énidő. Nem mindig akar a fenekedben lenni, és ez így is van jól. Hagyni kell magában játszani, pihenni, nem kell mindig szekírozni. Az alapösztönök minden kutyánál ugyanazok, viselkedésben mégis mind más és más. Lehet, hogy az előző kutyád folyamatosan mellett akart feküdni, az új meg nem. Más jelekből úgy is látod, hogy rendben van-e a kapcsolatotok.
• Szőr, szőr és még több szőr. Mindenhol. Hiába takarítasz, nem tudod eltüntetni az összes kihullott szőrszálat, valahol úgy is felfedezel egyet.
• A kutya nem gyerek! Egy kutyának más igényei vannak, mint egy gyereknek, más nevelésre van szüksége. A harmonikus együttéléshez talán az a legfontosabb, hogy ezt elfogadd és megtanuld úgy szeretni, hogy az neki is jó legyen.

Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján meg kell cáfolnom azokat, akik szerint a kutya szenved a lakásban. Ha eleget foglalkozunk velük, figyelünk a mozgásigényére és megkapja a számára szükséges fizikális, mentális fárasztást, akkor egy kutya tökéletesen funkcionál lakásban is. Biztos vagyok abban, hogy iszonyat szerencsések is vagyunk, de soha, semmit nem szedett szét, egész nap szundikál és csak a sétákra aktivizálja magát, mert megtanulta, hogy akkor van itt az ideje. Mi pedig semmi pénzért nem cserélnénk el az időt, amit együtt tölthetünk.

Neked van háziállatod? Mi az, amit te megtanultál mióta veled van?

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra