Ülj le mellém

Százszorszép

Egyperces

2017. november 01. - farmosidora

Az egyik barátja vette észre a csavarodó, apró zöld indácskát. Egy kávézó teraszán ültek, s a felettük magasodó fáról lehullott levéldarabnak hitte. Ujjai közé csippentette, s letépte. Halk sikkantás hagyta el a torkát, olyan váratlan, s éles volt a fájdalom. Nyomában vörös vércsepp ült. A barát értetlenül nézett rá, kinyújtott tenyerén mutatva az apró, kacskaringós zöld növényt.

watercolor-1020509_1920.jpg

- Semmiség, csak kicsit felsértetted a bőröm, amikor levetted rólam – mosolygott szelíden. Egy rövidke pillanatig ő maga is elhitte a magyarázatot. Később viszont elméje egyik frissen elkülönített szegletében újra és újra megjelent a vércsepp, vörösre színezve a gondolatot. Aznap este kritikusan vizsgálta magát a tükörben. Teste minden centijét végignézte, bármilyen különös jel után kutatva. Apró fejbiccentéssel nyugtázta, hogy ismét túlgondolta a dolgot, és egyébként is szürreális maga a gondolat. 

Szürke, monoton napok következtek. s az idő széles, jól megszokott medrében hömpölygött tovább.

Ébredés, reggeli kávé, munka, hazatérés, alvás.

Újra és újra.

Nap, nap után.

Egy hosszú, átmulatott éjszaka után nyúzottan ébredt. A fürdőszoba tükre kellemetlen arcát mutatta felé, ő pedig nyelvet öltött rá.

Dünnyögve állapította meg, hogy sápadtabb a szokásosnál, miközben mutatóujjával lehúzta a szemhéját. Az arcát nyomkodta, a fejét forgatta egyik irányból a másikba. Hirtelen tágra nyílt a szeme, ajkai pedig hangtalanul elnyíltak. A hajában - mintha a füle mögé tűzte volna egy romantikus udvarló-, egy fehér százszorszép ült.  

- Nem vagyok én virágoskert – hessegetett el egy különös gondolatot. A virágért nyúlt ám az nem engedett. A tekintete értetlenné vált, amikor a korábban tapasztalt éles fájdalom hasított a füle tövébe. Kétségbeesetten ollóért nyúlt, s még alig sértette fel százszorszép szárát, a seb máris könnyeket fakasztott, amelyek nagy cseppekben kezdtek potyogni, s folytak le szeplőkkel tarkított arcán. Nem csupán fizikai fájdalom volt ez, a lelke is sajgott bele.

A szobába futott, hogy megnézze az időt. Kétségbeesésénél nagyobb volt a kötelességtudat. Így nevelték. Első a munka. Ez pedig csak egy virág. Bohókásnak fogják tartani a munkatársak, de egyre kevésbé aggasztotta a fehérség a hajában. Az irodában rá sem néztek, mindenki a billentyűzetet kalapálta. Ahogy teltek a napok egyszerűen csak megszokta, s halkan susogni kezdett hozzá végigsimítva a puha szirmokon. A virág nem változott, sőt újabbak kezdtek megjelenni, s koszorúként fogták körül Beth gesztenyebarna haját.

A barátai kérdezgetni kezdték, hogy mi ez az új módi nála?

Ki nem állhatta a kérdéseiket.

Ki nem állhatta, ha a szirmokhoz értek.

Ilyenkor idegesen nevetgélve arrébb húzódott, mintegy játékosan, de hazaérve döbbenten tapasztalta, hogy a megérintett szirmok megbarnultak, s leestek. Többé nem járt el otthonról. A virágokat óvta. A munkahelyén beteget jelentett, a barátai meghívását sorozatosan visszautasította.

Bezárkózott.

A virágok terjedtek, s ő becézgette őket, olykor énekelt is nekik. Úgy látta, az énekét különösen szeretik, még fehérebbé váltak, majd egyre újabbak, s újabbak jelentek meg a vállán, a mellkasán, majd mindkét karján is. Már a telefonokra sem válaszolt. Ugyan mit mondhatnának neki az emberek? Hogy majd elmúlik?

Már nem akarta, hogy elmúljon.

Már nem akart egyáltalán semmit, csak egy százszorszéppel borított folt lenni a szoba közepén.

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr2613245723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása