Andy Weir új könyvét komoly várakozás előzte meg a Marsi sikere után. Volt bennem egy cseppnyi félsz az akaratlan hasonlítgatás miatt, tartottam tőle, hogy nem fogja megugrani azt a bizonyos lécet. Ám azt kell mondanom, hogy az Artemis olyan, mint a pizza: ha nem annyira hű de jó, még akkor is igen jó.

Lassan úgy érzem, hogy masszív borítófétisem van, mert az Artemisnél sem tudok szó elmenni amellett, hogy mennyire szép, plusz a betűtípus is egyedi. Tudom, hogy nem a külcsín számít (vagy legalább is nem csak az), hanem a belbecs, az Artemis esetében pedig kívül-belül jó munkát végeztek. 

Andy Weir stílusa annyira egyedi, hogy ha a nevének tudta nélkül olvasom a könyvet, valószínűleg pár oldal után felkiáltok, hogy úúú ezt biztos a Marsis fickó írta. És igen, tudom, hogy ez az állandó vesszőparipám, de imádom a női főszereplőket, főleg ha olyan tökösek, mint Jazz, aki mellesleg szerintem tök jól kijönne Mark Watney -vel (ennyit arról, hogy nem hasonlítgatok, puff neki). Bár már előre elkönyvelhető volt, hogy elég laza arc lesz, hiszen ilyen névvel ugyan ki ne lenne az? Jazz....ízlelgessétek csak bátran...Jazz.

Ahogy a fülszövegben is olvasható, Jazz piti bűnöző, ám azért a lelkében akadnak lelkiismeretes csilingelések, még akkor is ha néha igen mélyről hangzanak fel. Mindemellett egy mocskos szájú, iszákos, talpraesett kis szerethető szemétláda. Sokkal több van benne, mint amit kiaknáz, és ezzel ő is tökéletesen tisztában van, de világéletében dacolt a világgal, s a saját makacs feje után megy, ami nem egyszer hatalmas galibákba keveri önjelölt MacGyver-ünket. Igazából nem egy olyan alkalom volt, amikor szívesen kiosztottam volna neki egy-két tockost, de utána megölelgettem volna, még akkor is, ha látványosan húzgálja a száját, és morog az orra alatt. 

És mint minden jó tervhez, ehhez is kellett egy őrült ukrán csávó.

Az Artemis a Hold első, és egyetlen Hold-városa. Andy Weir ezzel egy zárt rendszerű mikro-társadalmat teremt, s ezáltal teljesen más a berendezkedése, mint egy átlagos földi városnak. Lakói alig vannak kétezren, s kupolák alatt élnek, melyeken belül bizony nem egyszerű az élet. Ha pedig nem űrturista milliárdosként kerültél oda, akkor inkább azt mondanám, hogy keményen meg kell dolgozni a pénzedért. Jazz is ezt teszi, persze egy kis stikliből jövő pénzzel kiegészítve. Igazán komoly bűntények nem jellemzőek, már csak azért sem, mert relatíve kevés helyre lehetne elbújni (zárt kupolák, kint meg nulla oxigén ugyebár), és a szökés sem épp egyszerű feladat, plusz Rudy a "városi seriff" sem könnyen megtéveszthető. A különböző iparágakat különböző népcsoportok űzik, és van magyar jelenlét (fémiparosok), amiért innen a messzi távolból is jár a pacsi az írónak, egy nagy cuppanós meg Zsókának. 

Jazz egy szokatlan megbízást kap, ami nem igazán illik bűnözői repertoárjába, ám annyi pénzt hoz a házhoz, hogy képtelen visszautasítani, s így kezdetét veszi a történet enyhén őrült konfliktusa. Olvasás közben sokszor álmodoztam arról, hogy mennyire érdekes lehet a földi gravitáció egyhatodában élni. Ám amíg Weir nem tolta az arcomba, nem is gondoltam rá, hogy mekkora is ez a különbség, és hogy az alacsony gravitációból, mennyire problémás lehet visszaszokni a földibe. Már ugyebár, ha vissza lehet egyáltalán a hosszú Artemisen töltött évek után. Így akit a Földre deportálnak, nem csupán a jogot veszíti el, hogy a Holdon éljen, de akár egy életre meg is nyomorodhat. Valljuk be, így azért kétszer is meggondolja az ember, hogy becsületesen éljen, vagy hogy kinek tesz keresztbe.

-...Lehet, hogy megdöbbent, de ebben az egész kocsmában nincs senki, akivel lefeküdtem volna.
- Hát, ez egy elég kis kocsma.

Bevallom sokszor éreztem úgy, hogy ehhez a könyvhöz egyszerűen nem vagyok elég intelligens, az íróval ellentétben, aki olyan tudásról tesz tanúbizonyságot, hogy megáll az ész. Mindezek ellenére szívesen olvastam a leírásait még a hegesztésről is, ami azért sokat elmond arról, hogy valójában mennyire is olvasmányos ez a könyv. Volt benne néhány zavaros rész, de nem agyaltam rajta túl sokat, inkább hagytam, hogy vigyen a történet sodrása, ugyanis egy perc nyugtunk sincs, annyira pörögnek az események. Jazz szerethető, bár olykor  ocsmányabbul káromkodik, mint egy kocsis, de hékás, elvégre ő egy csempész, akinek meg kellett tanulnia megállnia a helyét egy férfias szakmában, s megtanulnia kezelnie az üzletfeleit. A könyv humora ezúttal is fantasztikus, és örömmel konstatáltam, hogy milyen szuperül tudnak működni a mellékszereplők is. Sokszínűek, és izgalmasak, az őrült ukrán csávó pedig abszolút kedvenc.

Egy egytől Oroszország téli megszállásáig terjedő skálán mekkora ostobaság ez a terv?

Andy Weir a kortárs sci-fi egy olyan szeletkéjét képviseli, ami segíthet abban, hogy ezt a műfajt komolyan vegyék azok is, akik egyébként masszívan elhatárolódnak tőle. Sajnos még mindig sok az előítélet a tudományos fantasztikummal szemben, a legtöbb bíráló még mindig kicsi zöld emberekről szóló, teljesen légből kapott marhaságnak gondolja ezt a műfajt. Pedig mindig is több volt benne, elég ha arra gondolunk, hogy az Asimov által kitalált elektronikai eszközök közül például a mai napra mennyi vált valósággá. Rengetek tudományos kutatás lehet a könyv a mögött, amit nagyra becsülök, és nagyon élvezhető, még akkor is, ha néha már a fülemen folyik ki, mert nem értem, de ez nyilvánvalóan az én hiányosságon. A másik lehetőség, hogy Andy Weir szimplán csak ennyire okos. Nagyon remélem, hogy már fogalmazódik benne a következő kötet, ami felőlem akár a Plútón is játszódhat, ha hozza a szokásos színvonalat, és egy nagyszájú, belevaló főhőst.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra