Ülj le mellém

Két sör között lecsúszik még egy kis sör

Havi szépirodalmi ajánló

2020. június 15. - farmosidora

Előző hónapban megszavaztátok, én pedig elhoztam nektek Bohumil Hrabal: Házimurik című regényét. Előzetes ismereteim Hrabalról csaknem kimerültek abban, hogy a cseppet sem kedves cseh öreg irtózatos mennyiségű alkoholt volt képes elfogyasztani, miközben bárkit elküldött a picsába. 

A Havi szépirodalmi ajánlóban elsősorban az általános és középiskolában kötelező vagy ajánlott írók közül válogatok, így fért bele Hrabal is, aki a többek között a Bulgakov, Hemingway, Thomas Mann és Orwell alkotta illusztris társaságba keveredett. Akárhogy is gondolkozok, azt hiszem, korábban még sosem olvastam cseh írótól, így Hrabal e téren is úttörőnek számít. 

covers_508661.jpgÍró: Bohumil Hrabal
Cím: Házimurik
Kiadó: Európa
Első megjelenés: 1986
Olvasott példány megjelenési ideje: 2018.
Oldalszám: 328
Műfaj: önéletrajz

Olvasási idő: 

Fülszöveg: A ​nagy közönségsikert aratott "sörgyári” könyvek mellett Hrabal írt egy másik önéletrajzi trilógiát is, amelynek köteteiben (Házimurik, Vita Nouva, Foghíjak) sajátos módon nem a szerző, hanem a feleség szólal meg első személyben, azaz: Hrabal egy "közelálló kívülálló” szemével látja és láttatja önmagát. Ez a „harmadik személyű önvallomás” újabb pszichológiai és művészi bravúr a pályán.A trilógia első kötete, a Házimurik egyfajta kettős életrajz: Hrabal és felesége hol párhuzamosan futó, hol egymásba kapcsolódó története.A negyvenes-ötvenes évek Kelet-Közép-Európájában tipikus módon mélybe lecsúszottak, perifériára sodródtak, mindent újrakezdők históriája ez, azoké, akik tizenhárom szobás családi villákból vagy legalábbis négyszobás szolgálati lakásokból indultak, és a nagy garral beharangozott új élet hajnalán silány albérleti szobákban, jószívű ismerősöknél húzták meg magukat.A tehetős polgárcsalád jogi doktorátussal rendelkező s félig-meddig önkéntes proletárrá züllött fia és a kitelepített szudétanémet nagypolgári famíliából származó leány mindent elveszített, s mégis hihetetlenül gazdag: megadatott számukra a létezés öröme, a kis dolgok nagy szeretete. És mi lehetne alkalmasabb e hrabali élet-krédónak a megfogalmazására, mint egy szerelmi történet: a két sokat próbált ember találkozik, és egymásba szeret.Amiről Hrabal ír e kisregényben, elemeiben jól ismert korábbi műveiből, s talán kissé banális is: napfény ragyog a Moldva menti fák koronájában, nyári eső mossa a málladozó vakolatú libeňi házak falát, sörisszák hahotájától hangos a kültelki kocsma, nyugdíjasok ülnek a kapu előtti kispadon, autodidakta filozófusok elmélkednek életről-halálról, forradalomról-háborúról, jogról-igazságról… vagyis maga a sokszínű élet tárul föl előttünk ahogy feltartóztathatatlanul hömpölyög, elevenen lüktet a hrabali elbeszélés árja.

Ide figyelj, mondaná, ha az emberek előtt krumplis pogácsának adod ki magad, akkor úgy fognak veled bánni, mint a krumplis pogácsával, hallgass rám, kislányom, igyekezz magad csokoládétortának kiadni, és akkor úgy fognak veled bánni, mint a tejszínhabos csokoládétortával…

Hrabal akkora figura volt, hogy a törzshelyén, prágai Aranytigris sörözőben találkozott az akkori cseh miniszterelnökkel Václav Havellel és Bill Clintonnal. Ez sokat elárul a prioritásairól, amit talán a: "sört és szabadságot" felkiáltással tudnék leginkább összefoglalni. Ezzel azért néhányan biztosan egyet tudtok érteni így júniusban, főleg amikor az égből naponta hullik a jégesővel kísért istencsapása, aztán meg lóg a nyelvünk, mert olyan forróság és pára van. 

A Házimurik egy önéletrajzi ihletésű trilógia nyitódarabja, pofás borítójával kétségkívül vonzza a tekinteteket. Ritkán fordul elő velem, hogy egy író személyisége ennyire befúrja magát a bőröm alá, nem igazán tudom, hányadán is állok vele, és újra meg újra azon gondolkozok, hogy kedvelem-e vagy sem. Elképzelhetetlenül nehéz lehetett az élet a második világháború utáni Csehszlovákiában (is), ahol Hrabal élt és alkotott. Ezzel együtt képtelen vagyok szívből szimpatizálni vele, de teljesen elutasítani sem vagyok képes. Ahogy üldögélek és azon jár az eszem, hogy is fogjak bele a bejegyzés írásába, fel-felböffen egy, az egyetemi évek alatt milliószor hallott mondat: "Alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak nem szeretjük." 

A regény egyik különlegessége egyértelműen abban rejlik, hogy Hrabal saját magát és feleségével kibontakozó szerelmük történetét a nő szemszögén keresztül mutatja be. Kíváncsi lennék, vajon a hölgyeményt megkérdezte-e az írottakról, és ha igen, egyetértett-e vele. Bevallom első körben nekem nem tűnt fel, hogy az elbeszélő nő, simán férfire asszociáltam a stílusból, aztán eljött a nagy "aha-pillanat" és megfordult a fejemben a történet hangulata is. 

Ha meg szeretném határozni, milyen érzés volt olvasni ezt a regényt, akkor valami ilyesmit mondanék: Hrabal a fejében kavargó gondolatokat szédületes gyorsasággal dobálta egy ötvenliteres bödönbe, megkavarta, sört öntött rájuk, két pohár folyóvizet, némi kutyaszőrt, vakolatízű szerelmet, egy teljesen őrült családot, majd egy újabb, alapos kavarás után az egészet a fejemre öntötte miközben szökdécselve körbetáncolt. Mire kitöröltem az arcomba ömlő kulimászt már csak a hátát láttam, ahogy épp a folyópartra rohant arcot mosni. Azt hiszem ezt hívhatják úgy, hogy Hrabal-életérzés.

bohumil_hrabal_1985_esk_spisovatel_foto_hana_hamplova.jpg

Aztán meg gyerekkorom óta folyton menekülök, mindig hajt valami, hogy menjek el, valahova máshová, és csak onnan akarózik megint visszamenni oda, ahol azelőtt voltam, hogy onnan megint elinduljak oda, ahol nem vagyok.

Sokkal nehezebben olvastam ezt a könyvet, mint amire számítottam, és ez egy kicsit sem tesz boldoggá. A mondatok helyenként olyan extra hosszúak voltak, hogy bőven elfelejtettem az elejét, mire a végére értem. Nem, nem hat-nyolc soros mondatokról van szó, sokkal hosszabbakról, ha jól emlékszem volt egy, ami körülbelül másfél oldalon keresztül húzódott, rövid tagmondatokra darabolva. A nyelvezete nem nehéz, ez a mondatszerkesztés azonban azzá teszi. Folyamatosan úgy éreztem, hogy a szöveg hajt előre, az író ostorral áll felettem, így képtelen voltam lassan olvasni, pedig úgy érzem, éppen a szavakat jól megrágva lett volna ez a regény igazán élvezetes. 

Karakterei nagyon egyediek, remekül láttatja őket, mint ahogy a környezetet is. A nyomor, a kétségbeesés több, mint kézzel fogható, nem is csoda, hogy kis túlzással, még a csapból is sör folyt ebben az időben. Ugyanakkor Hrabalt még a felesége tükrén keresztül sem sikerült megkedvelnem. Taszítanak azok az emberek, akik képtelenek a felelősségvállalásra, akik folyamatos menekülésben vannak, akik nem természetesek, hanem sokkal inkább közönségesek, nem igazodnak semmiféle társadalmi normához. Persze az is igaz, hogy innen kétezerhúszból, a jóléti társadalom közepén csücsülve baromi egyszerű ítélkezni.

Őszintén szólva, ahogy sok más esetben, úgy itt sem értem, hogy Hrabal miért került be a középiskolai irodalom ajánlott/kötelező olvasmányai közé. Egyrészről felnőttként sem könnyű olvasni, nem, hogy tinédzserként. Másrészről az általa képviselt értékrend finoman fogalmazva sem követendő példa. Mondjuk, ha ez kizáró tényező lenne, igencsak meg lehetne kurtítani azt a bizonyos listát. 

Nem tudom, hányadán állunk Bohumillal, talán a jövőben rápróbálok még tőle másra is, de egy darabig biztosan pihentetni fogom. Pedig a Sörgyári ​capriccio itt kacsintgat rám a polcról.

 

 

 

 

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: dora.farmosi@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr2215733728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása