Ülj le mellém

Fábián Janka: Az angyalos ház és más történetek

Könyvajánló

2018. január 05. - farmosidora

Egy olyan stílus irányába való elmozdulás volt Fábián Janka: Az angyalos ház és más történetek című könyve, aminek az ajtaját Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei sorozat nyitotta ki számomra. Korábban reflexből elfordultam ezektől a regényektől, már a borító látványa elég volt ahhoz, hogy elveszítsem az érdeklődésemet, töredelmesen bevallom, hogy a fülszövegig már el se jutottam. Különös az emberi agy, mert mióta megismerkedtem az imént említett sorozattal, taszítás helyett elkezdtek vonzani ezek a regények, borítóstul, tartalmastul, mindenestül.covers_431825.jpg

Fülszöveg:

Buda ​egyik csendes utcájában áll egy omladozó ház. A homlokzati nagy erkély két oldalán egy-egy szépséges angyal magasodik, kezükben leeresztett pallos – mintha csak a házat vigyáznák mindenfajta veszedelemtől. Bizony, van is mitől óvni-védeni, mert le akarják bontani, hogy szállodát építsenek a helyére. A lakók azonban mozgalmat indítanak a patinás épület megmentésére, vezetőjüket, Zsuzsát pedig szoros szálak és emlékek fűzik a házhoz: annak idején, egyetemista korában rendszeresen látogatta ott a csaknem százéves Hilda nénit, aki elmesélte neki az életét.
Paál Hildának szavai életre keltik az 1910-es éveket, amikor az angyalos ház a fénykorát élte. Hilda, Klári, Manci és Lina, a négy barátnő együtt élik át a századelőn a felnőtté válás, és persze a szerelem, valamint az elkerülhetetlen csalódások édes-fájdalmas élményeit. Az angyalos ház azonban titkokat is rejt: az egyik emeleti lakásba rejtélyes új lakó költözik, és esténként különös vendégek fordulnak meg nála. A lányokat furdalja a kíváncsiság, és amikor nyomozni kezdenek, akaratukon kívül még a kor politikai cselszövéseibe is belekeverednek.
A ház története ezzel nem ér véget, tovább folytatódik-bonyolódik a kötet végére beillesztett két novellában. A Karácsony a ligetben egy félszeg, édes-bús, tragédiába torkolló szerelmet idéz, a Rozmaring pedig a némafilm korának Amerikájába, a Broadway színpadjaira és a New York-i filmstúdiókba vezeti a regény egyik szereplőjét és az olvasót.

fabian_janka.jpgFábián Jankáról és munkásságáról már többször is hallottam korábban, de korábbi előítéleteim (igazán leszokhatnék már róluk) kartávolságon kívül helyezték tőlem műveit. Viszont annyi helyen jött most már szembe velem, hogy úgy döntöttem, bánja kánya kipróbálom, mi bajom lehet? Legfőképp azért esett rá a választásom, mert nem igazán tudtam kikecmeregni a Nász és téboly után maradt légüres térből, igazából még szívesen maradtam volna ebben a világban, így hát betértem az angyalos házba, hogy felfedezzem, mit rejt.

A könyv három idősíkon játszódik, ezeket a rétegeket pedig egymásba ágyazva kapjuk meg, beleássuk magunkat, mint amikor matrjoska babát szedünk szét. A jelen szálában Zsuzsa tanárnő angyalos házért vívott harcába csöppenünk, és egy rég eltemetett ígéret sejlik fel. Az ő emlékei alapján jutunk el egyetemista éveibe, amikor úgy alakul, hogy az angyalos házban lakó, közel száz éves Hilda néni társalkodónőjévé, sőt barátnőjévé válik. Különös társulás az övéké, hiszen Zsuzsika szeretné megismerni a múltat, milyen volt akkoriban a világ, és hogy éltek benne az emberek. Legnagyobb szerencséjére pedig Hilda néni azt szeretné, ha valaki megörökítené az életét, és könyv formájában megosztaná az utókorral. Így Zsuzsika egy spirálfüzettel, és egy tollal hamar belopja magát a különös öregasszony szívébe.

Az időrend úgy épül fel, hogy Zsuzsa visszaemlékezésein belül hallgatjuk Hilda néni visszaemlékezéseit (ígérem olvasva sokkal egyszerűbb, mint leírva). A könyv kissé döcögősen indul, úgy éreztem, hogy a jelenkori elbeszélés elnagyolt lenne. Sokszor nem tudtam hová tenni, hogy pontosan mi is történik, hiszen az egyik pillanatban Zsuzsika kisírt szemeiről van szó, majd arról, hogy egyáltalán nem sírt, csak abban a pillanatban eredtek el a könnyei. Ám amikor visszacsöppenünk a 20. század eleji Budapestre egy csapásra megváltozik az írásmód. Mint, amikor addig-addig próbálgatja az ember a cipőket, míg meg nem találja azt, ami tökéletesen illik rá. Valahogy így éreztem én is, Hilda néni fiatalkora volt az a bizonyos üvegcipellő. 

Az ember mindig abba szeret bele, akibe nem kellene, vagy nem szabadna. Talán éppen azért, mert nem szabadna.

Az idős hölgy meséje ugyanis varázslatos volt, szemben a modernkori kisebb logikátlanságokkal, amelyek miatt kicsit húztam a szám. Valahogy egyáltalán nem hiányoltam azokat a részeket, amelyekbe a fiatal egyetemista lány kérdezősködik, bár volt egy bája, ahogy a törékeny idős asszonnyal bánt, és próbálta kitárni azokat az ablakokat, melyeket évek óta zárva tartott (mind átvitt, mind fizikális értelemben), de véleményem szerint enélkül a keret nélkül jobb lett volna. Sajnáltam, hogy amikor már épp nyakig ültem a századfordulós eseményekben, és teljesen bekuckóztam a hangulatba, akkor nyakon csíptek, és visszarángattak Zsuzsa fiatalkorába, melyekből annyira apró darabkákat kaptunk, hogy számomra ez így érdektelen volt, és alig vártam, hogy újra fejest ugorhassak az angyalok életébe. 

Na, és ugye, "szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem". A regény eseményeihez mérten, többszörösen is igaz, hiszen minden ekörül a fantasztikus, ám halálosan veszélyes érzelem körül forog. Látjuk, hogy mennyi kínt tud okozni, hogy ha nem jót, vagy nem jó időben szeretünk, és gyakorlatilag a szenvedélyes szerelem keresése, üldözése okozza a könyv teljes konfliktusát. A hangulat magával ragadó, az angyalos ház lakói élő, lélegző személyek, kik nincsenek híján rossz tulajdonságoknak sem, csetlő botló emberekként élik szokványos életüket, egészen addig, amíg Hajnal Imre, színész be nem költözik a negyedik emeleti lakásba, és ezzel gyönyörűen fel is forgatja az egész ház életét. Ráadásképp pedig még egy titokzatos fekete ruhás férfi, a Fantom is a ház lépcsőit tapodja. Titkok lapulnak meg a sarkokban, melyeket Hilda néni meséje porol le, még akkor is, ha néha már-már túl fájdalmas számára, egyszerűen beszélni akar, hogy megszabadulhasson a múlt ártó szellemeitől.v_rosligeti_m_j_gp_lya_1905_tel_n.jpgA fülszöveg ismét (nem túl megdöbbentő) átvert a palánkon, hiszen azzal kecsegtetett, hogy a két kiegészítő novellában folytatódik az angyalos ház története. Gondoltam Hildáról, és/vagy a többi angyalról fognak szólni. Szívem szerint imádtam volna egy különálló történetet Lináról, a karaktere hihetetlenül izgalmas volt, és keveselltem a szerepét. De csalódnom kellett a szereplőket tekintve, hiszen bár megvan a kapcsolódási pont az angyalos házzal, de nem úgy, ahogy azt én reméltem. Az első novella, a Karácsony a ligetben, egy előzménytörténet, ahol megismerhetjük Joli, Hilda nagynénjének tragikus szerelmi történetét, amely hangulatában nagyon hasonlít a regényhez, és összességében nagyon élveztem. A második novellát, a Rozmaringot viszont nem tudtam végigolvasni, Hajnal Imrét követhetnénk Amerikába, de a hangulata annyira különbözött a korábbiaktól, hogy inkább félretettem.

Kicsit kurtán furcsán ért véget számomra a történet. Elértünk addig a pontig Hilda néni élettörténetében, amit szeretett volna megosztani, majd hosszú évtizedek maradtak elmeséletlenül, melyekre én ugyanúgy kíváncsi lettem volna. Csak pár mondatban kaptunk betekintést a háború borzalmaiba, és hogy az milyen hatással volt a regény szereplőinek életére. Szívesen olvastam volna még arról is, hogy vészelték át ezeket a vészterhes időszakokat, hiszen kijutott belőlük bőven. Összességében azért kellemes élményt nyújtott a regény, így kíváncsian várom, hogy a következő könyv tőle mennyire fogja a szívembe lopni magát.

 

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr5813534417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása