Ülj le mellém

Jennie Melamed: Lányok csöndje

Könyvajánló

2018. február 20. - farmosidora

Ezerféle csönd létezik, melyek sokszor beszédesebbek bármilyen kimondott szónál. Veszélyes csönd, amikor tudod, mihelyst megtörik, valami gyökeresen megváltozik az életedben. Belenyugvó csönd, amikor szavak nélkül is érzed a megváltoztathatatlant. Feszült csönd, amikor millió meg egy dolog lóg a levegőben, épp csak egy kis szikrára várva, hogy lángtengerként eméssze fel a körülötted felépült világot. 

A lányok csöndje. A nők csöndje. Az a csönd, amiről az egész világ tud, mégis sok esetben süket fülekre talál. Nem veszik észre a szavak hiányát, vagy egyszerűen nem néznek mögé, mert rettegnek attól, amit mögötte találhatnak. Ez a könyv erről a csöndről szól. Nem tudod megkerülni, eléd rakja, mint egy véres húscafatot, hogy végre vegye már észre az emberiség, hogy mi van a hallgatás mögött. Mert erről mindenkinek tudnia kell, ezt nem lehet tovább tétlenül tűrni.

covers_469312.jpg

Fülszöveg:

Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten,
de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!

Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!
A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a felkavaró disztópiában.

Érződik, amikor egy könyv tényleges tudásra épül, és az írást a téma mélyreható ismerete támasztja alá, holmi ímmel-ámmal ismert félinformációk helyett. Jennie Melamed első könyve egy olyan, a világunkban jelenlévő problémát dolgoz fel, amiről mindenki tud, mégis csak nagyon kevesen (túl kevesen) beszélnek róla nyíltan. Bár ez a tendencia megfordulni látszik, ám jó lesz vigyázni, hogy essünk át a ló túloldalára. Az írónő a disztópia köntösébe bújtatja a kegyetlen valóságot, így könnyű azt hinni, hogy ez mindössze a fantázia szüleménye. Ám attól, hogy homokba dugjuk a fejünket, és azt szajkózzuk, hogy velünk, a családunkkal, a barátainkkal nem történhet hasonló szörnyűség, attól még bizony megtörténik. Csupán túl nagy a csönd. Nem akarok számokba bocsátkozni, akit érdekel a téma, a következő linken tud olvasni a témáról: https://nokjoga.hu/alapinformaciok/statisztikak

– (…) ahogyan az életünket éljük, az sohasem tűnt teljesen… rendben lévőnek.

pexels-photo-568025.jpegA regény váltott elbeszélési módja sok pluszt ad a történethez, és kiváló lehetőséget kínál arra, hogy minél előbb megismerjük a sziget  társadalmát, ezáltal több család életébe is betekintést nyerhetünk. Félve írtam le azt a szót, hogy család. Nem tűnt ideillőnek, hiszen annyi mindent magába kellene foglalnia, ami ebben a teljesen zavarodott mikrotársadalomban nem működik. A szülőknek mindig védelmeznie kellene a gyermekeiket, bármi áron, ráadásul a fenyegetéseknek soha nem lenne szabad az otthon köreiből kikerülnie. Nincs de. Egyszerűen csak soha! Heteket vártam az ajánló megírásával, mert annyival többről van itt szó, mint egy regény. Nem szégyellem bevallani, féltem belevágni. Mondhatnánk azt is, hogy ez a könyv igaz történeten alapszik, az írónő mindössze kiemelte a világunkból, és egy szigetre ültette át, ahol is az Óföldről elszármazottak megalapítják saját, kemény vallási dogmákon alapuló közösségüket. Hívhatnánk akár úgy is, hogy az aberráltak, szexuálisan beteg emberek közösségét, bár ezek a címkék nekik biztosan nem tetszenének, hitvallásuk szerint ők csupán az Ősatyák akaratának megfelelő életet folytatnak.

Egyik nagy erőssége, hogy nem mond ki semmit. Jó, ez most így lehet, hogy különösen hangzik, de tulajdonképpen az írónő is a csönddel dolgozik. Nem ír hatásvadász módon a gyerekek ellen irányuló bűntettekről, ám tökéletesen elegendő az a pár elejtett mondat, megránduló arc, félrehúzott kéz, amit látunk. Nem az a típusú megbotránkoztatás volt a cél, ahol a mondanivaló elvész. Sokkal inkább az, hogy kotorjuk ki a fejünket a homokból, rázzuk ki a fülünkből a porszemeket, és higgyük el, hogy ez igenis megtörténik. Méghozzá itt, és most történik az, ami a könyvben csupán egy elszigetelődött társadalomban. Attól még, hogy senki sem beszél róla, minden lánygyermekben, aki a szigeten él, ott lappang a ki nem mondott fájdalom. Valahol bennük van egy érzés, hogy ez így nincs rendben, ennek nem így kellene történnie.

De mit tehetnének? Ők még csak gyerekek. Más rendet nem ismervén viselik sorsukat, melyet szüleik terhelnek a vállukra, egészen addig amíg egyvalaki ki nem lép a sorból. Janey az egyedüli a lányok közül, aki nem csak hogy ráébred (nyilvánvaló, hogy a felnőttek között is van jó néhány, aki tudja, hogy ez nem normális, csak nem mer véleményt nyilvánítani), de fel is mer szólalni a közösség működése ellen. Egybegyűjti a lányokat, és eléjük tárja az igazságot. Vajon a valóságban hány gyerek van, akit otthon bántalmaznak, de lakat van a száján, mert tabu erről beszélnie vagy mert azt hiszi, hogy ez normális? És hogy lehet őket megnyitni arra, hogy ne a szégyenérzet legyen az erősebb, hanem egy normális élet utáni vágy? Hogy egyáltalán tudják azt, hogy van egy normálisabb élet? 

 A könyvek…ablakok. Még akkor is, ha azok a helyek, amelyeket rajtuk keresztül láthatok, elérhetetlenek.

pexels-photo-797394.jpeg

Janey eleinte magányos fáklyaként lobog a gyermekek világában, kiutat kínálva nekik, mely közel sem tökéletes, de legalább szembeszállnak végre a rendszerrel. Egyre több kis fénypont csatlakozik hozzá, és olyan lelki erőről tesznek tanúbizonyságot, hogy az ember könnye kicsordul tőle. Ezek a kislányok követendő példával járhatnak elől az egész világon. Ahogy kiállnak magukért, az nem csupán kamaszos lázadás, hanem kőkemény küzdelem egy élhető életért, amelybe végre már nekik is lenne beleszólásuk, nem csak néma bábként tűrnék, hogy ide-oda rángassák őket. Amíg a történet kezdetén homályos volt, hogy pontosan mi is zajlik a zárt ajtók mögött, még szimpatizáltam egy-két férfi karakterrel, ez viszont később maró gyűlöletbe csapott át, és saját magam szidtam, amiért elvakítottak a külsőségek; a kedves szavak, és a látszólag idillikus családi fészek melege.

Még mielőtt bárki rám sütné, hogy férfiellenes vagyok, szeretném jelezni, hogy nem óhajtom démonizálni őket. Sőt mi több, kimondottan örülnék neki, hogy ha egyre több olyan mű is születne, ahol megismerhetjük, hogy előfordulhat fordított eset is, nem csak nők lehetnek áldozatok. Akit érdekel a téma, melegen ajánlom Robert Merle: Védett férfiak című regényét. Aki pedig tud hasonló művet, kérem ne tartsa magában, hozzászólásban jelezze bátran.

– Azért – mondja Janey –, mert nem tarthatnak vissza minket attól, hogy gondolkodjunk. Bármire rákényszeríthetnek minket, de arra nem, hogy ne gondolkodjunk.

Eleinte nehezen boldogultam a szereplők rengetegében, a könyv harmadánál sikerült körülbelül beazonosítani a karaktereket név alapján. A könyv történetét nem sikerült hiánytalanul megértenem, valószínűleg a tömérdek felvetődött, ám meg nem válaszolt kérdés miatt. Mi történt valójában az Óföldön? Annyi hazugsággal traktálják a gyerekeket, akikből idővel a sziget felnőtt lakossága lesz, hogy ha eljön az idő, amikor ők lesznek a felnőttek, és nekik is gyermekeik születnek, már egy teljesen módosított történelmet hisznek sajátjuknak (a történelem manipulálása is ismerős lehet, elég ha megnézünk egy '70-es években íródott történelemkönyvet). Egyedül a vándorok azok, akiknek van kapcsolatuk a külvilággal, ők tudják a teljes igazságot, ám hétpecsétes titokként őrzik azt.

A fiatal fiúkkal mi a helyzet? Egyet sem láttunk sem a lányok búcsúnyarán, sem máskor, illetve akit láttunk is olyan aprócska gyermek volt még, hogy nem sok vizet zavart. A világ többi része, hogy nézheti ilyen simán, amit ők művelnek? Tényleg nem maradt legalább egy olyan szervezet, ami szét akarna ütni köztük? Vagy ennyire titkosan működnek?

Szerencsére érkezik a könyv folytatása, így reményeim szerint a fenti kérdések többségére választ kaphatunk majd. Ugye azt mondanom sem kell, hogy aki egy kellemes kis esti szórakozásra vágyik, messzire kerülje el ezt a könyvet. Ha viszont van egy szabad hétvégéd, amikor másra sem vágysz, mint hogy begubózz, és jól felbosszantsd magad, akkor tökéletes választás. Az én idegrendszerem legalább is ugrik az ilyen témájú könyvekre, igazságérzetem felhasad, és olyan válogatott káromkodások bugyognak elő belőle, hogy egy 80 éves székely bácsinak is becsületére válnának. 

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr4713626050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása