A Bloggerképző 8/30-as bejegyzés következik, amely témája: egy régi fénykép rólam.

Eltartott úgy két napig és feltúrtam érte az egész lakást - ami ugyan nem nagy, de annál több, dobozok mélyére rejtett vicek-vacakkal van tele -, de végül csak meglett a kép, amit kerestem. Az egyik kedvenc gyerekkori fotómról van szó, ami még életem első farsangjáról készült, alább látható a csoda!

Mint két tojás, ugye?

Emlékszem, hogy Édesanyám szemöldöke a magasba szaladt, amikor kijelentettem, akkori mániám tárgyának, Mickey egérnek szeretnék beöltözni életem első óvodai farsangján. Főhetett szegény feje, hogy ezt meg miképp kivitelezhetné, de mivel nem ismert lehetetlent, megpróbálta kihozni a dologból a legtöbbet. Órákig görnyedt a varrógép felett, tömködte a régi ruhaanyagokat az elkészült egérsityakba, hogy nézzen már ki valahogy. Igaz, hogy kissé csálé maradt itt-ott, de nekem ennyi épp elég volt. Himalája méretű fantáziámmal megáldva, fülig érő vigyorral álltam a tükör előtt, és úgy éreztem, hogy ennél nem is lehetne tökéletesebb. 

Segítek egy kicsit! A jobb oldali vagyok én. Tudom, tudom, hogy a hasonlóság megdöbbentő, én magam is alig hiszem el, hogy az óvodában senki sem tudta, hogy kinek/minek öltöztem.

Sorra kérdezték az óvónők, a gyerekek:

És te, Dórika, minek öltöztél? Kiskutya? Macika? Cica? Bádogember? Budiajtó? Kettes villamos?

Hát majd' megütött a guta, többször sodródtam a sírás szélére. Talán ejtettem is néhány jól sikerült krokodilkönnyet, nem emlékszem már rá. Csak arra, ahogy minden alkalommal egyre dacosabban válaszoltam: én bizony Mickey egér vagyok. Ám hiába mutogattam remekbeszabott fülecskéimre, meg a piros kis csokornyakkendőre (ami amúgy elég menő újítás volt Mickey egér ügyileg, csoda, hogy a Disney nem vette át), csak mosolyogva a fejüket csóválták, és léptek oda más gyerekekhez, orrba-szájba dicsérve a cowboy, bari, rendőr, meg az indián jelmezeket.

Van egy másik fotó is erről az ovis farsangról, ahol hasonlóan fancsali képpel állok egy birka mellett. De most komolyan! Egy birka mellett! Nem értékelték azt, hogy kilógok a sorból, kreatív jelmezem pedig házilag készült, nem bérelt volt, nem bolti. Nem akartam az ötödik Zorró lenni (otthon arra komplett szettem volt, az tök hétköznapi lett volna), vagy a hetedik kalóz. A hitetlenkedő kérdéseikkel és megállapításaikkal (Miért nincs rajtad piros nadrág? Nem is így áll a füle!) csak azt sikerült elérniük, hogy dacosan zsebre dugott kézzel elhatároztam, következő évben királylány leszek, de lélekben örökre egy kicsit Mickey egér maradok.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra