Ülj le mellém

Év végi hajrá!

Book tag

2017. december 08. - farmosidora

kepkivagas.JPG

Szépen lassan elcsordogál az év, és megkaptam az első book tag kihívásomat, így sokáig nem is cicóztam a feladattal, inkább nyomban fejest ugrottam bele. Nagyon jó volt arra ez a pár kérdés, hogy kicsit végiggondoljam az évet, miket is olvastam az elmúlt időszakban, és azt kell mondanom, hogy talán még sosem volt olyan vegyes a lista, mint az idei, hiszen szinte minden műfaj képviselteti magát rajta. Vágjunk is bele, a kérdések a következők:

 

1. Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?

Olyan könyv, amit kimondottan be kellene fejezni nincs igazából. Jelenleg V. E. Schwab: Gyülekező árnyak című regényét olvasom, ennek tutira a végére fogok érni, terveim szerint már a hétvégén. Ezen kívül még két novelláskötet olvasása van folyamatban (Gárdonyitól a Hosszúhajú veszedelem, és Örkény Egypercesek), de az ilyen gyűjteményeknél meg nem szoktam vége dátumot meghatározni magamnak.

 

2. Van úgynevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?

Ősszel, egészen pontosan október 17-én (édesanyám születésnapján) évek óta előveszem Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember című történelmi kalandregényét, így nekem ez kötődik az ősz közepéhez körülbelül. Ilyenkor már érzem azt, hogy hamarosan jönnek a nemszeretem idők, amikor jobb bekuckózni már a lakásba, egy bögre forró akármivel (tea, kávé, kakaó, jöhet bármi) és olvasni,olvasni, olvasni.

 

3. Milyen új megjelenést vársz még?

Még csak gondolkoznom sem kellett, egyértelműen Böszörményi Gyula: Nász és tébolyt várom. Nagyon remélem, hogy nem csúszik majd a megjelenés, és minél előbb a kezemben tudhatom, mert már megöl a kíváncsiság, hogy Gyula bátyánk, hogy zárja ezt a sorozatot.

 

4. Mi az a 3 könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?

Az előző pontban írt Böszörményi Gyula könyvet, a Pál utcai fiúkat, és Michael Ende: A Végtelen Történet-et. Persze nálam ezt általában úgy szokott kinézni, hogy eltervezem, mit olvassak, és az lesz a vége, hogy teljesen más könyvet emelek le végül a polcról, ugyanis az aktuális olvasnivalóm kiválasztása sosem egyszerű dolog. Többnyire hosszú könyvespolc előtt való csárdás előzi meg a hangulatomnak megfelelő könyv megtalálását. Számomra nagyon fontos hogy passzoljon a szöveg és a hangulatom, mert szinte csak így tudom élvezni a történetet.cats.jpg

5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?

Az idei év rendkívül erős volt olvasás téren számomra, ugyanis rengeteg olyan könyvet forgattam, aminek az olvasása közben teljesen elvesztettem a realitással való kapcsolatomat, így nem vagyok benne biztos, hogy ki tudnék emelni ezek közül csak egyet. Annyi, de annyi író fantasztikus munkájával ismerkedtem meg ebben az évben, hogy felsorolni is nehéz, de azért megpróbálom a teljesség igénye nélkül. Idén kezdődött a Böszörményi Gyula rajongásom, olvastam az Ida regényét Gárdonyitól, ami teljesen bizonyosság tette számomra, hogy ő egy olyan író, akivel érdemes több időt kettesben töltenem. Wass Alberttől a Tizenhárom almafa is jelentős volt, V.E.Schwab Egy sötétebb mágia világát is imádtam. És igen, műfajilag hihetetlen vegyes volt az év, de ez ráébresztett, hogy mennyire fantasztikusat lehet alkotni, minden stílusban. Szóval az, hogy rábökjek egyre, számomra most teljesen lehetetlen.

 

6. Elkezdted-e már a jövő évi tervezést?

Nem, mert nem szoktam előre tervezni, hogy mit szeretnék megvenni, elolvasni, inkább hagyom magam sodródni.

 

A book tag többi kitöltőjének posztját az alábbi linkeken olvashatjátok

Any https://lafleurkonyvtara.blogspot.hu/2017/12/ev-vegi-hajraban-kihivas.html

 

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr113458307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása