Ülj le mellém

Falusi kúra

Egyperces

2017. október 12. - farmosidora

Az 1991-es esztendőben már bevett szokás volt, hogy ideggyengeség esetén, vagy különös kifáradáskor (amit szaknyelven jó harminc évvel később kiégésnek neveznek el) falusi kúrára küldték a városi népeket.
Kereki Péter már egészen gyermekkorától kezdve igen gyengécske idegrendszerrel rendelkezett, s megtörtént, hogy a matematika órán a Pitagorasz-tétel felmondása közben eszméletlenül csuklott össze az izgalomtól, vagy a kidobósban hamarabb ért földet, mint ahogy a labda lesújtott volna vézna testére.

sheep-3023520_1920_1.jpg

Péterünk ennek ellenére különös szakmát választott, méghozzá tőzsdeügynökké lett, így idegei hamarosan még inkább igénybe lettek véve. S ahogy az már csak lenni szokott, egyszer csak beütött a ménkű, amikor is az általa kezelt részvények értéke az egekből, szinte a nullára esett, s Kereki úr ideggyógyászati klinikára került. Orvosa nem más volt, mint a messze földön híres Professzor Doktor Kapolnai Ödön, aki fejét csóválva fogadta a fiatalembert az orvosi rendelőjében hatalmas íróasztala mögött. 

- Péter, Péter, hát nem szabad így terhelni magát. Gyerekkora óta mondogatom magának, hogy ne izgassa magát. Jelen esetben pedig amondó vagyok, hogy utazzon le egy hétre Kisbakolnyára. Van ott nekem egy jó ismerősöm, a Jóska. Majd ott falun megerősödik kissé.

- Professzor doktor úr, hát nem lehetne másként? Én még életemben nem jártam Pesten kívül, s a munka sem nagyon ereszt.

Kapolnai doktor levette ezüstkeretes pápaszemét, s a mahagóni asztalra helyezte gondosan összehajtva két szárát. Komoly arccal nézett a fiatalemberre.

- Ide figyeljen Péter. Vagy így lesz, vagy maga nem éri meg a telet.

Éppen a nyári hónapokat kezdték taposni ebben az időben, így a dolog igencsak súlyosnak látszott. Végül a professzor, s barátai unszolására kivett egy hét szabadságot, vonatra szállt, s három óra zötykölődés után Kisbakolnya határában szállt le a hajnali személyről. A csöppnyi vasútállomáson senki sem várta, így a bakter szava mentén megindult a tanya irányába, maga után vonszolva bőröndjét, mely egy havi fizetésébe került.

Az öreg Jóska a ház előtt ült, és éppen pipázott. Lábánál egy fekete puli feküdt kiterülve a reggeli melegben, melynek csak az orra látszott ki a csimbókos szőr alól. Jóska széles karimájú kalapja alól tekintett fel a városi emberre, s ráncokkal szabdalt arca egyből felderült.

- Nahát, a Kereki úr! Úgy látom idetanált. Jóvan, jóvan! Ezzel a kezelés első pontján túl is vagyunk.

- Jó napot kívánok József! -köszöntötte az öreget kivörösödve. Levegőt is alig kapott, de nem mozdult, várta az utasítást, hogy a kezelés milyeténképp folytatódik.

- No, hát asszondom, hogy menjék be házba.,A háltulsó szobában le lehet szedelődzködni. Pakoljék ki, helyezkedjék el. Aztán meglássuk, merre mozdítsuk tovább a napot.

Péter csak bólintott, szólni nem nagyon volt szusz a tüdejében. Puritán szoba volt, ággyal, egy lavórral, meg egy székkel. Kipakolta bőröndjéből élére hajtott öltönynadrágjait, gondosan vasalt zakóit, ingeit. Az ágyra rendezte el városi ruházatát, s a megpróbálta kiválasztani a legócskábbat a tanyasi tartózkodáshoz, mert ő azt nem gondolta hogy itt fű és sár és por lesz. Neki senki sem mondta, hogy mi a helyén való viselet falun. Az öregtől ruhát kérni pedig szégyellt volna.

Amikor úgy érezte készen áll a gyógyulás útjára lépni, kiment a ház elé. Megállt az öreggel szemben, akinek tágra nyílt a szeme a csodálkozástól a különös öltözet láttán, de hát ki volt ő ahhoz, hogy megmondja egy városi úrnak, hogy mi óhajtson viselni. Ha neki ez kényelmes, hát ebben is dolgozhatik éppen.

- Kezdhetjük a kezelést József!

- Mondja csak nekem úgy, hogy Jóska bátyám, én meg az egyszerűség kedvéért Péter öcsémnek fogom szólítani.

Péter egy pillanatra meghökkent, ám azok az emberek, akik szokva vannak az utasításokhoz, legtöbbször nem gondolkoznak a miérteken, csak az végrehajtják azokat.

- Kezdhetjük a kezelés Jóska bátyám.

- No látod fiam, így már mindjárt barátibb. Itten van ez a tarisznya, benne egy jó adag reggeli, s egy kis szíverősítő pályinka. Magam főztem a tavalyi termésbül. Ottan -mutatott egy karámra - van a Bodri, meg 20 birka. Hajtsd ki őket a mezőre, Bodri tudja az utat, meg a dógát is, neked csak gyalogolni köll utánna, aztán délig lehet heverészni a nyárfasor árnyékában. Szép időnek ígérkezik.

Péter nekiindult a nyájjal, s Bodrival a mezőre. Az idő valóban szép volt, izzadt is az öltönyben, de le nem vetette. A földön is, az égen is nyáj vonult. Előbbi hangos bégetéssel, utóbbi csendben, pamacsosan. A birkák is, meg a Bodri is tudta, meddig az addig, s amint elérték a szokott mezőt, a kutya leheveredett az árnyékba, a birkák meg békésen legelészni kezdtek. Péter pedig állt. Bámulta az égi nyájat, a földi nyájat, majd a kutyát, mintha tőlük várna szót, hogy most hova tovább. Nem tudta, hogy mitévő legyen, mert neki csak annyit mondtak, hogy heverésszen. Hát, de hol? Sehol egy nyugágy, sem semmi egyéb fekvőalkalmatosság.

Végül beállt a susogós nyárfasor árnyékába, s tovább gondolkozott. A puszta földre csak nem ülhet le, hiszen hiába legolcsóbb öltönyét vette fel, de beletörne a fű, s akkor talán ki sem tudnák tisztíttatni. Így álldogált egészen addig, amíg gyomra korgása el nem ütötte a reggeli időt. Beletúrt a tarisznyába. Újságpapírba csomagolt, jó darab húsos szalonnát, s fehér kenyeret húzott elő belőle, meg egy nagy fej vöröshagymát. Került egy bicska is, meg egy kis üveg pálinka, s egy kulacsnyi jéghideg víz.

Fancsali képpel nézte e bőséges reggelit. Hát ő ezt nem eheti meg. Hiszen ez csupa zsír, meg egészségtelenség. Egyet gondolt, s a kutyának dobta a szalonnát, aki pár falással eltüntette az ünnepi reggelit. Ő maga az üres kenyeret kezdte majszolni, ám magában nem volt túl ízletes, így annak felét is Bodri ette meg.

Teltek a percek, majd az órák, s ő nem értette, hogy fog rajta segíteni, ha áll az árnyékban egész nap. Néha ment az árnyék után kicsit, hogy ne süsse a nap, de összességében hihetetlen mód unatkozott. A lábai egész meggyengültek, hát megpróbált a tarisznyára ülni, ám ülepe két oldalt lelógott róla, így inkább álldogált tovább. Néha ugyan leguggolt, de a térde nem bírta, ilyenkor hangos reccsenéssel tornázta magát álló helyzetbe újra. Mikor már a nap magasan járt az égen, megjelent az öreg a távolban, s már messziről széles mosollyal az arcán lengette kalapját.

- No, fiam, érzed-é mán a falusi levegőt? - kérdezte az öreg, teli jóindulattal.

- Érezni érzem, Jóska bátyám. Igen kellemes, ám fárasztó ez a kezelés - felelte, csak hogy valami udvarias hagyja el a szájat, hiszen ez az ember a professzor jó barátja, nem lehet vele goromba.

Az öreg nem is szólt semmit, csak kétoldalt lecsüngő bajsza alatt húzta mosolyra a száját, s bólogatott. Valami olyasmit dünnyögött, hogy bizonyám, az élet falun sem fenékig tejfel. S úgy gondolta, hogy ennek a fiatalembernek a nyájterelés épp elég munka lesz erre a hétre. Egy edényben slambucot rakott elé ebédre, mellé két karéj fehér kenyeret, s még egy pár almát.

- Édes öcsém, most mán' lehet ebédelni. Aztán meg folytassa a megkezdett pihenést egészen addig, míg a nap el nem éri azt a dombtetőt, ni. Akkor hajtsa haza a birkákat, s lehet nyugovóra térni, s akkor aztán lehet majd egy jó pohár borral búcsúzni a naptól  - lassú, szokott mozdulattal cigarettát tekert, a szája jobb sarkába dugta, s ráérősen visszaindult a házhoz. A fiatalember hosszan nézett utána, az ebédből kanalazott pár falatot, ám végül azt is Bodri pusztította el, ő meg megtömte a gyomrát a nyári alma édesével.

Úgy elfáradt az egész napos ácsorgásban, hogy hazaérve rögtön ágyra vágyódott, így miután udvariasságból megdicsérte a kezelés hatékonyságát, s kortyolt a beígért borból, elvonult a hátsó szobácskába. Az ágyat az öltönyök hada foglalta el, ha odébb rakja őket meggyűrődnek, s viheti őket vasaltatni a városba való visszatértekor. Sajnálta volna őket, ezért a sarokban álló székre telepedett. Kissé kemény volt, s billegett is, de csakhamar elnyomta a buzgóság. Még sötét volt, amikor Jóska bátyja rikkantására ébredt.

- Hejjj, hejjj. Kukorékos jó reggelt, Péter öcsém. Folytatódhatik a kezelés, eriggyünk dógunkra.

Elmeredt tagokkal ébredt, de elég volt egy pillantás az ágyra, a vasalt öltönyökre, hogy nyugtázza magában, jó lesz neki a szék is erre az időre. Így ment ez egy álló hétig, s napról napra nehezebben s nehezebben ébredt, az egész napos álldogálás lassan minden erejét felemésztette. A reggelijét, s ebédje egy részét az első naphoz hasonlóan Bodri kutya falta fel, minek következtében úgy megszerette Pétert, hogy az öreg hitetlenkedve csóválta a fejét, amikor a kutya reggelente körbeugrálta a fiatalembert.

Letelt az egy hét, s a kezelés a végéhez ért. Az öreg Jóska Péter hátára vert hatalmas tenyerével.

- No, látod öcsém, hát egész kikupáltunk itten tégedet.

- Így van Jóska bátyám -helyeselt sápadtan a kezelt, s alig állt a lábán. Öltönyeit ügyelve visszacsomagolta a bőröndjébe, s visszavonatozott a fővárosba. Örömteli mosollyal lépett legénylakásába. Az öltönyöket szépen felakasztgatta a szekrénybe, óvón, egyenként végigsimítva őket. Boldogan mérte fel, hogy bizony milyen ügyesen megóvta mindet az újbóli vasaltatástól, s csak azt az egyet lesz szükséges kidobni, amit álltó héten viselt. Majd úgy, ahogy volt ruhástól dőlt az ágyba, s nem kelt fel többé.

- Hát hiába, ideggyenge volt szegény, s ezt a betegséget bizony komolyan kell venni. Azt mondom, hogy akinek a falusi kúra sem segít, az már menthetetlen - nyilatkozta róla később a messzi földön híres Professzor Doktor Kapolnai Ödön ideggyógyász a Pesti Hírlapban.

 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegypercre.blog.hu/api/trackback/id/tr6913245733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása