Életem első meghatározó olvasmánya volt, és gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Gyerekként is, és most is végigizgultam, ahogy a Pál utcai fiúk összecsapnak a füvészkerti vörösingesekkel. Sok-sok évet vártam az újraolvasással, és így körülbelül húsz évvel később (ótejóég) úgy érzem, hogy a könyvből kiolvasható tanulság nem kopott meg, csupán az enyhén sárgás lapokra rakódott rá a por.

Nem hiszem, hogy túl sok magyar ember van, aki ne olvasta volna ezt a regényt, vagy látta volna a belőle készült feldolgozások valamelyikét, s remélem, hogy legtöbbjükben meg is mozdult valami mindeközben. Ez egy gyönyörű történet barátságról, becsületről, s annak a talpalatnyi földnek a védelméről, amelyen élünk, mindezt játéktól koszos gyermekkabátba bújtatva, s vékony hangú, mutáló fiúcskák hangján kikiabálva a világba. Számszerűsítve mutatja az értékét az is, hogy 35 nyelvre fordították le, és sok külföldi iskolában is ajánlott vagy kötelező olvasmány.

 „Ne félj, Nemecsek” – mondta magának, és óvatosan kapaszkodott tovább. Minden foknál újra bátorította magát. Egyre ezt mondogatta: – „Ne félj, Nemecsek.” "Ne félj, Nemecsek."

A történet szerint a Pál utcai fiúk abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy "birtokolnak" egy darabka földet, a Grundot, ami a legjobb játszótér számukra, hiszen pesti gyerekként nem egyszerű olyan helyet találni, ahol nyugodtan labdázhatnak, vagy akár csak bandázhatnak iskola után. Ám a füvészkerti fiúk szemet vetnek a területükre, s nyílt háborút rendelnek el, annak rendje s módja szerint, követek által, hadüzenet formájában. Van itt minden; árulás, kémkedés, haditerv, hősiesség, csalódás, veszteség. Minden, ami egy igazi háborúnak is kelléke, s még ezüstpapírba csomagolt fegyverek is akadnak, homokbombák, hadnagyok, kapitányok, s egy szem közlegény. Nehéz elképzelni, hogy van olyan gyerek, akit nem ragad magával a hév, hogy talpon legyen, s harcolni akarjon az egyik, vagy a másik oldalon. Falusi gyerek lévén mi is rengeteget küszködtünk egymással egy-egy árok tulajdonjogáért, az volt a mi grundunk, így nem csoda, hogy imádtam a regény minden betűjét.

Ez tetszett a fiúknak. Boka igazságos fiú volt. Ez az önbüntetés olyan gyönyörű példája volt a férfiasságnak, aminőt még a latinórán se lehetett hallani, pedig a latin óra tele volt római jellemekkel. De Boka is ember volt. Boka sem volt mentes minden gyöngeségtől. Felíratta ugyan magát, de odafordult Kolnayhoz, aki a nyitott ajtót bejelentette:
– Neked pedig ne járjon mindig a szád. Főhadnagy úr, írja fel Kolnayt árulkodásért.

Furcsa volt, hogy mennyivel hamarabb érkezek a sorsdöntő jelenetekhez, mint anno. Emlékszem, akkor hetekig olvastam a könyvet, most mindössze pár óra alatt a végére is értem, de maga az élmény nem változott. Azt viszont nem tudom, hogy akkoriban, hogy tudtam feldolgozni a könyv végét, mert bizony ez alkalommal masszívan küszködtem az előtörni készülő könnyekkel. Jelentem alulmaradtam. A könyv végére egy kicsit mind felnőttek/felnőttünk. Arcul vág minket a valóság, hogy míg sok minden játék volt, addig bizony az élet nem habostorta, s a háború áldozatokkal jár.

De a nagy kérdés, hogy mitől is működik ez a könyv, pedig sok más ifjúsági kötelező olvasmány (Légy jó mindhalálig, Kincskereső kisködmön) nem? Úgy vélem, hogy egyrészt fantasztikusan megalkotott karakterei miatt. Boka János az én első idealizált könyvszerelmem volt, és tiszta meggyőződésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Molnár Ferenc egy olyan karaktert alkotott Boka tiszta, egyenes jellemével, nyugodt, már-már férfias döntéseivel, akit bármelyik gyerek vakon követne, legyen szó bármilyen harcról. Nemecsekről, a bátor kis közlegényről egészen más kép élt a fejemben. Emlékeimben egy nyápic, gyenge fiúcska volt, aki meghúzódott csupán a nagyok árnyékában, ám ezt teljesen felülírtam a mostani olvasásommal, mert Nemecsek nem csupán egy megtűrt karakter, hanem a történet igazi hőse. Mert ki is az igazán bátor? Aki ereje teljében van, s nekiugrik a vele egyenrangú, vagy gyengébb ellenfeleknek, vagy aki gyengecsontú, törékeny legény, s aki mégis földhöz teremti a rettegett ellenséget, csak hogy védje a grundot? Nemecsekben olyan erős a kötelességtudat, s baráti szeretet van jelen, hogy arról sokan példát vehetnének.

Tudomásom van róla, hogy bizonyos rossz arcú fiúkat kedvelő lányok, már akkor is Áts Ferire buktak, ám őt sem lehet leírni annyival, hogy ő volt A rossz. Áts Feri ugyanis tisztességes harcban akarta megszerezni a grundot, becsülte a bátorságot, s elutasította az egyenlőtlen harcot, miként a Pásztorokat is megbüntette, amiért kisebbektől golyót vettek el.

Most mindenki érezte, hogy ez a csöpp szőke gyerek valóságos kis hős, igazi férfi, aki megérdemelné, hogy felnőtt ember legyen…

A Pál utcai fiúk azon kevés kötelező olvasmány egyike, amit a megfelelő korban adnak a gyerekek kezébe, mert azonosulni tudnak a szereplőkkel. Nekik is megvannak a mindennapos csatározásaik, egy ebédlőasztalért, egy sarokért a suliudvarban, vagy hogy ki melyik padba üljön az osztályteremben. Hiszem, hogy generációk fognak még felnőni ezen a könyvön, s fogják siratni a kis közlegényt, kinek a neve álljon most itt csupa nagybetűvel tiszteletem jeléül:

NEMECSEK ERNŐ

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra