A Bloggerképző 13/30-as bejegyzés következik, amely témája: a kedvenc idézetem.

Nem kell sokáig gondolkoznom. Az egyik legfantasztikusabb könyvből származik, amit eddigi életem során olvastam (már legalább ötször), Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember című regényéből. Igaz, hogy a regény ezzel kezdődik, mégis arra kérlek titeket, ha zavar a spoiler, és még nem olvastátok, akkor hagyjátok ki ezt a bejegyzést.

A kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/552957660488820414/

Kérdezzétek Konstantinápolyban: ki ismeri Zétát? 
Mindenki azt mondja: 
– Én is. 
És némelyek hozzáteszik: 
– Könyvtárosa ő a császárnak, és barátja a jeles Priszkosznak. Bölcs és becsületes ember. A szíve arany. 
Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom: nem ismer engem senki. Igaz, hogy könyvtárosa vagyok a császárnak, és hogy Priszkosz szeret engem, de bölcs ember nem vagyok. A becsületem se folt nélkül való. És hát emberszeretetről szólhat-e az olyan, aki ölt? 
Öltem. Embert öltem, nem is egyet: százat. Loptam is, csaltam is. Mindezt megírtam ebben a könyvemben, mintha gyónnék. A bölcsességemet is megítélhetik ebből, vagyis a bolondságomat, amelynél nagyobbat ember még nem követett el ezen a világon. 
Azután mondják meg majd ők is, hogy ismertek-e engem. Dehogy ismertek! Az állatok ismerik egymást, az ember nem. Még Dzsidzsia sem ismer engem, pedig feleségem és őrzőangyalom, s nyitva előtte fiókom és szívem egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan. 
Egy leány tanított erre engem.

Gárdonyi regénye minden egyes újraolvasás során mást nyújt, mást tanít. Az első oldalt viszont kivétel nélkül megkönnyezem (meg még egy rakat részt a könyvből). Bármiféle egyéb kommentár nélkül hagyom most ezt itt, és remélem, hogy kedvet kaptok hozzá. Már akiket nem tántorított el a spoileres bejegyzés.  

A regényről szóló ajánlómat megtalálod ITT.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra