Péterfy-Novák Éva nevével néhány éve találkoztam, úgy emlékszem épp egy WMN-re írt cikkével. Annak, aki nem ismeri: ez egy online magazin, melyet D. Tóth Kriszta alapított. Direkt nem írom, hogy női magazin; egyre több férfi is követi az írásokat, sőt, vendégíróként többek cikke is megjelent már. Szóval igen. Elolvastam egy cikkét, tetszett, kis idő múlva elfelejtettem. Aztán egyszer barátnőmmel beszélgettünk, és valahogy arrafelé kavarodott a szó, hogy Péterfy-Novák Évának milyen kegyetlenül jó könyve jött ki. Ez volt az Egyasszony.
Kiadó: Libri
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 174
Műfaj: igaz történet, női sors, memoár, betegség
Moly adatlap: https://moly.hu/konyvek/peterfy-novak-eva-egyasszony
Fülszöveg:
Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve.
Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.
Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.
Azt, hogy tudatosan, vagy tudat alatt kerültem-e a könyvet, nem tudom megmondani. Édesanyám halála után hosszú ideig nem mertem kézbe venni olyan könyveket, amelyeknél tudtam, komoly veszteséget élnek át a szereplők. Most, hogy fél nap alatt felfaltam az Egyasszonyt, egyáltalán nem bánom, hogy csak most került sorra. Éva könyvét élet írta, méghozzá igen vastagon fogó tintával, minden szavát beléd égeti, és valószínűleg csak lassan, sok idő elteltével halványul majd el. Ami vele történt az nem, hogy egy asszonynak irdatlan teher, de szerintem húsz is alig bírná el. Ő elbírta. Nem tudom, hogy. Talán ő maga sem tudja. De túlélte, felállt belőle, és bátran kijelenthetem, hogy sikeres íróvá nőtte ki magát.
(…) az önvád, hogy vétettem a családom és a férjem ellen, mindig bennem motoszkál. Elkövettem ugyanis azt a hibát, hogy nem produkáltam tökéletes utódot, és ezért, amíg élek, bűntudatom lesz, hiába beszélnek a lelkemre, és hiába szeretik kimondhatatlanul a lányomat.
Az Egyasszony egy kőkemény történet, szereplői hús-vér, lélegző személyek. Hatalmas tisztelet jár azért, amiért esendőségét, ezt az olykor hibázó nőt, saját magát képes volt feketén-fehéren belerakni a könyvbe. Nagyon különös érzésem volt, ahogy haladtam sorról sorra. Még leírni is fura, pedig tudom, hogy ezt éreztem. Ennek a nőnek nem csak ereje van, de humora is. Nem, egyszer sem nevettem fel a könyvön, de érzem, hogy mennyi küzdés, mennyi akarás, mennyi életigenlés szorult belé. Leszegett fejjel, faltlörő kosként halad előre az életben, miközben anyatigrisként védelmezi az övéit. Az én fejemben pedig igenis remek humorérzéke van, bár tényleg nem tudnám megmondani, hogy miből szűrtem ezt le.
Fura érzés, de azt szeretném, ha látnák, hogy ilyen is van. Mindig dühös leszek, ha valamelyikük nem akar eljönni velem. Dühös leszek, és mérgemben szeretném beverni az illető orrát, mert ha nem akarja látni, akkor is élnek így gyerekek. Akkor is vannak alig-alig megfizetett dolgozók, akik nap mint nap küzdenek a rájuk bízottak életéért. Mai napig nem értem, miért leszek agresszív, ha erről beszélek, de most is elönt a düh, ahányszor csak azt a mondatot hallom: én azt hiszem, nem szeretném látni. Hát attól még igenis létezik!
Nagyon olvasmányos, rövidke, ám annál tartalmasabb igaztörténetet kaptam: a reggelimmel, és az ebédemmel együtt faltam be a könyvet is. Mindvégig úgy éreztem, hogy Éva leült velem szemben, és mesél. Elmondja nekem élete történetét. Legalább is azt a felét, ami Zsuzsikáról szól. A kislányáról, akit mindennél jobban szeretett, és akit nem lehet nem megkedvelni az elbeszélése alapján. Nem vagyok egy sírós fazon, de a könyv utolsó oldalainál bizony többször is le kellett raknom a könyvet, akár mondat közepén is. Nagy levegők után voltam képes újra folytatni, mert tudnom kellett, mi lett a sorsa Évának.
Mindenkinek kötelező olvasmánnyá tenném, aki gyermeket szeretne. Nem elrettentésül. Ó nem, szó sincs róla. Úgy gondolom, mindenkinek tudnia kell, mire vállalkozik, ha egy apró életet dédelget a szíve alatt. El kell gondolkoznia azon, hogy tudja-e majd szeretni, bárhogy is alakuljanak a dolgok. Persze, nem lehet ezt előre megmondani, de elgondolkozni valamin mindig érdemes. Vagy legalább azon, hogy a megfelelő ember van-e mellette. Mert ha már gyerek nélkül sem működik valami, az hétszentség, hogy gyerekkel még úgy sem fog. Ne a gyerek legyen a habarcs, ami összeköt két embert. A szeretet, a szerelem legyen a ragasztó. A gyerek csak a cseresznye legyen a tejszínhabos süti tetején, akitől egy már amúgy is fantasztikus dolog csak még jobbá válik majd.
Kedves Éva!
Jó eséllyel sosem látod majd ezeket a sorokat, de ha mégis, azt akarom, hogy tudd: fantasztikus a könyved, fantasztikus a lelked, a kitartásod, a boldogság utáni vágyad. Írj még sokat nekünk!
Ha Zsuzsikánál jársz, meséld el neki, hogy van még egy ember, aki szereti őt!
Ölellek: Dóri
Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra
A kép forrása: https://hvg.hu/elet/20180710_Gyilkos_indulatokat_generalt_PeterfyNovak_Eva_bejegyzese_amiben_a_csaladjat_vedte
