Nagyapám lehajtott fejjel járt, tekintetével mindig a földet pásztázta elejtett, hétköznapi kincsek után nyomozva. Hol egy törött órával, hol egy maroknyi anyacsavarral tért haza a piacról, miután az árusok már elpakoltak. Örökségeként én is kincsek után nyomozok, csak én arcokat kutatva. Mindenkiben ott rejlik egy történet. Szeretném kitalálni, hogy szerelmi történet, vígjáték, dráma vagy görög sorstragédia rejtezik az összehúzott kabátok mögött.

Az írás mára szerves része az életemnek. Tollat ragadok, ha boldog vagyok, ha szomorú vagyok, ha épp nincs mit csinálnom, de akkor is, ha lenne mit, de ahhoz pont nincs kedvem. Azonban ahhoz, hogy ténylegesen tudjak alkotni szükségem van mozgatórugóra. Valamire, ami meghajtja az agytekervényeket.

Inspiráció! 

Fantasztikus érzés, amikor van, érzed, ahogy áramlik a szöveg, mondhatnám úgy is, hogy benne vagy a flow-ban. Szinte saját magát írja, jóformán csak eszköz vagy. Egy gépírókisasszony, aki önfeledten püföli a billentyűzetet. Azonban az ember legszívesebben a fejét verné a falba, amikor elkerüli, az ujjai pedig tétlenül lebegnek a klaviatúra felett. Már-már törvényszerű, és nem is lepődök meg igazán azon, hogy mindig akkor pártol el tőlem, amikor van egy szabad fél napom, amit írással tölthetnék. Kényelmesen elhelyezkedek, ölembe veszem a laptopot, és csak bámulom a villogó kurzort. Gúnyolódik velem, metronómként számlálja a terméketlenséggel töltött időt. A következmény épp ugyanaz, mint amikor nem volt kedvem tanulni: hirtelen kedvem támad mosogatni, elmenni sétálni, feltakarítani, megfésülni a kutyát, kiszedni a szemöldököm vagy megszámolni a fűszálakat a ház előtt. Természetesen lehet írni inspiráció nélkül is, de mindig érzem a cikkeimen a hiányát: lélektelen mondathalmazok, üres bekezdések egymásutánisága.

Ebből a helyzetből legtöbbször ki tudom billenteni magam, de még sosem szedtem össze, hogy: mi vagy ki inspirál engem az írásban?

Az utca embere 

A világon ebben a másodpercben 7 740 103 280 ember él , és mindenki magával hordozza a saját történetét. Ha a körülöttem lévő arcokra nézek, próbálom elképzelni, milyen életet élhetnek, mik bánthatják, mik teszik  boldoggá őket. Vajon ez a fiatal nő azért sántikál, mert reggel, a lehúzott redőny sötétségbe burkolta a szobát és belerúgott az ágy melletti szekrénybe vagy régi sportsérülés kínozza még mindig? A középkorú férfi félregombolt ingének hátterében a fáradtság, vagy lelki probléma van? Az idős bácsi azért töpreng már tíz perce a csemegepult előtt állva, mert határozatlan, vagy mert ki kell számolnia, mennyi pénzt költhet ma? Nagyon izgalmas megfigyelni kik élnek körülöttünk, és elsajátítani azt, hogy ne csak nézzünk, de lássunk is. Ez egy jóformán kimeríthetetlen inspirációs forrás, mellette pedig igen érdekes is. 

 

Nagy kérdés: remeket mi teremt, a tudás vagy az ihlet?
Nem hiszem én, hogy az ihlet kincsei nélkül elég a
szorgalom egymaga, sem hogy minden a puszta tehetség.
Így szorul egyik a másikra, s vele hű frigyet így köt.

Quintus Horatius Flaccus

A kedvenc íróim 

Szívesen fordulok inspirációért a kedvenc íróimhoz is, főleg, ha egy adott téma, amiről írni szeretnék, megjelenik a műveikben. Igyekszem azonban óvatos lenni, mert hajlamos vagyok átvenni tőlük bizonyos stíluselemeket, én viszont pont azon dolgozom, hogy felvértezzem magam a saját készletemmel. Ha visszaolvasom a novelláimat, amiket akkor írtam, amikor erre még nem figyeltem tudatosan, simán meg tudom mondani, kit olvastam közben. Így van többek között gyengécske Gárdonyi Géza, Stephen King, Örkény István és Boris Vian koppintás is a repertoáromban. Többnyire azonban egyszerűen jól esik olvasni, hogyan láttatják a dolgokat, hogyan építik fel a műveiket és elgondolkozni azon, vajon mi az, ami ennyire  szerethetővé, olvasmányossá teszi őket.

Akik megmutatták, hogy igenis lehetséges

Főként kortárs magyar írókra gondolok, akik példájából látom, mire képes az, aki tisztán látja maga előtt a célt. Ha csüggedni kezdek, és úgy érzem, nincs bennem elég erő, akkor akkor szépen megrovom magam: nem is akarod ezt igazán! Instant világban élünk, minden azonnal kell: a fejlődés, az olvasottság, az elismerés. Ilyenkor kell kihúzni a kezem a biliből. A siker soha nem jön egyik pillanatról a másikra, és amikor arra gondolok, hogy kik azok, akik kemény munkával már elértek valamit, az alábbi listát mantrázom: Bíró Szabolcs, Böszörmény Gyula, Moskát Anita, Péterfy-Novák Éva, Szentesi Éva, Tomcsik Nóra, Vivien Holloway. Szerencsére még sorolhatnám olyan hosszan a neveket, hogy lefolynának a monitorról. Nagyon különböző műfajokban alkotnak figyelemreméltóan, létük, munkásságuk kiváló inspiráció.

 Ki/mi az, aki téged inspirál a mindennapokban? 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra