Vannak olyan népszerű könyvek, amelyek történetét szinte mindenki ismeri. Vagy mert olvasta, vagy mert látta a belőle készült adaptációt, vagy mert egyszerűen annyira benne van a köztudatban, hogy akarva akaratlanul is kibontakozik a cselekmény lelki szemeink előtt. Egy dolog azonban nehezen fér a fejembe: miért kell hazudni arról, hogy olvastunk valamit, ha nem?
Abban a pillanatban, hogy összefúj minket a szél valakivel, aki ténylegesen végigrágta magát az adott könyvön, egy perc alatt kiderül a turpisság. És valószínűleg kellemetlen lesz. Jöhetnek az: "összekevertem valami mással, én úgy értettem, hogy a filmet láttam és az ó már ennyi az idő?" típusú kifogások. De vajon mi visz rá valakit arra, hogy körülbástyázza magát olvasottnak állított könyvekkel?
Előfordulhat, hogy szeretnénk egy közösség részévé válni, így ha azt halljuk, hogy egy társaság nagy része olvasta és nem mellesleg imádta Harry Pottert, akkor természetes reakcióként kicsúszhat a szánkon: aha, én is olvastam. A helyzet akkor lesz kellemetlen, amikor a beszélgetés nagyon erőteljesen elmegy a könyvbéli cselekmény irányába. Ilyenkor vagy csendesen meglapulunk bőszen bólogatva, vagy nagyon hamar kibújik a szög a zsákból. Persze én olvastam a Harry Potter sorozatot. A kedvenc részem a Harry Potter és a félvér titkok serlege volt, vagy talán inkább mégis a Harry Potter és az azkabani bölcsek rendje. Azért a Harry Pottert hoztam fel példának, mert mint látni fogjátok szerepel a lenti listán.
Az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak cikinek érezzük, hogy nem olvastunk valamit, pedig már az összes osztálytársunk, barátunk csak erről beszél (bár így lenne, ez azt jelentené, hogy rengeteg olvasó van). De olyat is hallottam már, hogy így hamarabb szabadulunk egy számunkra kellemetlen irányt vett beszélgetésből. Egyszerűen ráhagyjuk a másikra, hogy igen-igen, persze hogy olvastam a Rozsban fogót...bármi is legyen az... ja igen, és megvolt a Háború és béke is Jókaitól, meg az Éhezők viadala is Kepes Andrástól.
Én szeretem őszintén elárulni, ha egy nagyon felkapott könyvet vagy egy régi klasszikust nem olvastam. Igazából semmilyen könyvnél nem titkolnám el, hogy még nem tettem a magamévá. Umbridge megtanított rá: hazudni bűn. (Bocsi a sok Potteres utalásért, épp a negyedik könyvet olvasom újra.) Visszatérve az eredeti gondolathoz, nem gondolom, hogy ebben bármi szégyellnivaló lenne. Sokszor már régóta tervben van, máskor egyáltalán nem is szeretném sorra keríteni ilyen-olyan okok miatt. Ezt mindenki maga dönti el, pont ez a gyönyörű az olvasásban, hogy mindenki megtalálja a számára remek könyveket.
A BBC (még 2016-ban) végzett egy nagyon érdekes felmérést, amely eredményeképp olvashatjuk, melyik az a húsz könyv (kicsit csalás, mert sorozatok is vannak közte), amiről a legtöbb ember állítja, hogy olvasta, pedig nem. Lássuk a listát:
- Lewis Carroll: Aliz Csodaországban
- George Orwell: 1984
- J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk ura trilógia
- Lev Tolsztoj: Háború és béke
- Lev Tolsztoj: Anna Karenina
- Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai
- Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót
- Charles Dickens: David Copperfield
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
- Jane Austen: Büszkeség és balítélet
- Charles Dickens: Örökösök
- J. K. Rowling: Harry Potter sorozata
- Charles Dickens: Szép remények
- Anne Frank naplója
- Charles Dickens: Twist Olivér
- E. L. James: A szürke ötven árnyalata
- Agatha Christie: Tíz kicsi néger
- F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
- Joseph Heller: A 22-es csapdája
- J. D. Salinger: Zabhegyező
A felsorolásban vastag betűvel jelöltem azokat, amiket olvastam. A Bűn és bűnhődést nem is olyan rég fejeztem be, régi tartozásomat róva le ezzel. Ez tizenkettő a húszból. Meglepően jó arány, kevesebbre számítottam. Nagyon szeretném még elolvasni a Háború és békét (nem, nem Jókai), Anne Frank naplóját, A nagy Gatsby-t és A 22-es csapdáját. Dickenstől egy jó időre sajnos elment a kedvem: sem a stílusa, sem a témája nem tetszett a Twist Olivér olvasásakor, de lehet, hogy csak érnem kell még egy kicsit a műveire.
Azon gondolkoztam a listát olvasgatva, vajon hányan vannak azok, akik azt állítják, hogy nem olvastak egy könyvet, mert mondjuk a műfaj, vagy az író nem tartozik a népszerű, felkapott olvasmányok közé. Esetleg azért olvasnak sutyiban valamit takargatva a borítót, mert sokak szerint nem hordoz irodalmi értéket, vagy túl sok ember nyilatkozott róla elmarasztalóan. Erről eszembe jut, hogy egy időben én is mindig úgy mondtam, ha kérdezték, hogy: igen, olvastam az Alkonyatot, de már túladtam a könyveken, ne mérgezzék itt a levegőt a csillámvámpírokkal és nem is tudom, miért olvastam el, meg nem is tetszett igazán, és persze fujj. De tényleg fujj? Tényleg utáltam? Persze, hogy nem. Akkor, abban az élethelyzetben nagyon élveztem. Emlékszem volt olyan, hogy egész éjszaka olvastam valamelyik részt a koliban, és már csak arra lettem figyelmes, hogy világos van és mehetek kávézni az erkélyre, mert két óra múlva órám van. De aztán jött a hullám, hogy mennyire gáz, mennyire béna, én meg szégyelltem, hogy basszus, akkor ez most nekem miért tetszett?
Soha nem lenne szabad valakit megalázni azért, mert nem olvasott egy ismert művet, vagy épp imádott valamit, amit egy nagyobb réteg elfogadhatatlannak tart. Egy fontos kérdés van ezzel az egésszel kapcsolatban: te mit szeretsz olvasni? Ha jól érzed magad egy könyv olvasásakor, akkor szuper, olvass még többet hasonló műfajban. Ha nem, akkor rakd le, és várj néhány évet vagy hogy más legyen a hangulatod. Lehet, hogy akkor tudod majd értékelni. De ha nem, az is teljesen rendben van. Emberek vagyunk, különbözünk egymástól.
Egyszerűen csak olvasd, ami jól esik!
Forrás: Telegraph
Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra
Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: dora.farmosi@gmail.com