Sokáig filóztam, hogy nekem való-e ez a könyv, ezért gondoltam egy nagyot, és megnéztem a sorozat első részét még akkor is, ha ez merőben ellenkezik az "előbb a könyvet, aztán a filmet" elvemmel. Viszont ennek a közel háromnegyed órának sikerült elérnie azt, hogy a belefogjak Diana Gabaldon önvédelemre is tökéletesen alkalmas kilencszáz oldalas könyvébe, az Outlander sorozat nyitányába. Lássuk mi fán terem az Outlander (Az idegen).

Ijesztő Szórakoztató volt figyelni, ahogy háromszáz majd négyszáz oldal elolvasása után még mindig úgy tűnt, hogy semmit sem haladtam. Nem szokásom megriadni az ötszáz oldal feletti könyvektől sem, de kicsit tartottam tőle, hogy ebbe beletörik a bicskám. Ám mint ahogy a bejegyzés megszületése is mutatja, a végére értem.

Hagy kezdjem azzal, hogy a regény borítója csodaszép! Imádom az egyszerűségét, talán az a legjobb szó rá, hogy stílusos. A könyv arany pöttyös kiadásban jelent meg, ám tőlem jár a piros pont a borító készítőjének. Ennyit a külcsínről, nézzük mit rejt a belbecs.

A regény sztorija megvett kilóra, hiszen aki ismer, tudja hogy bizony nehezemre esik nemet mondani egy jó kis időutazós történetre. A könyv kezdetén épphogy véget ér a második világháború, amikor Claire és férje Frank úgy döntenek, hogy egy második nászúttal ajándékozzák meg magukat, így hát irány a Skót Felföld. Ám egy balszerencsés véletlen folytán Claire, hogy úgy mondjam rossz időben van rossz helyen, és egy mágikus kőkör visszarepíti a kétszáz évvel korábbi, lázadásoktól sújtott Felföldre.

Meg kell hagyni, Diana Gabaldon nagyon jó mesélő. Az első harmada úgy csúszott le a könyvnek, mint egy meleg nyári napon egy pohár jó hideg sör. A főszereplőt önállósága és szabadszájúsága azonnal szimpatikussá tette. De. Sajnos van itt egy de. Ugyanis nehéz elképzelni, hogy ilyen könnyen átlép afelett, hogy másik korba kerül távol mindentől, ami ismerős számára. Egy kegyetlen világban találja magát, és nem állítom, hogy a szeme sem rebben, csak mintha túl hamar elengedné azt, hogy elvesztette egész addigi életét. Úgy érzem, hogy egy ilyen terjedelmű regénybe belefért volna egy kicsit több tépelődés a részéről a bagzó nyulas részek helyett (később kitérek rá). Sok helyen olvastam, hogy a férfi főszereplőt, Jamie Frasert a tökéletes férfi megtestesítőjeként aposztrofálják. Valóban igazi védelmező, aki bármit megtesz azért, hogy az ő sassenach-ja biztonságban legyen, de ez nekem nem elég. Számomra inkább egy tapasztalatlan, nagy gyerek. Erőszakosságát igyekszem a kor sajátosságának betudni, mintsem szadomazo elemnek, hiszen az 1700-as években igencsak körberöhögtek volna egy nőt, aki megpróbálja börtönbe dugni a férjét, családon belüli erőszakért. A nő tulajdon volt, egy csinos kiegészítő, akit akkor használsz, amikor kedved szottyan. Ha úgy tartotta a férj úri kedve, akkor jól elnáspángolta élete párját, mindenféle következmény nélkül, sőt ha nem tette akkor érte szó a ház elejét, mert nem tudja megregulázni a feleségét. Ilyen elveket vall Jamie is, és épp azért én maradnék annál, hogy Jamie szép, Jamie csini meg minden, de otthonra nem kéne.

Kettejük kapcsolatát leginkább (mert ugye ez soha nem is volt kétséges, hogy köztük lesz valami) egy őrült hullámvasútra emlékeztet. Többször mozog a gyűlölet és az őrült szenvedély határmezsgyéjén. Szeretném leszögezni, hogy semmi problémám az egészséges erotikával egy könyv oldalain, de itt kicsit túlzásnak éreztem a könyv felénél azt a közel száz oldalt, ami ezt helyezte a középpontba. Egy helyben topogtunk, miközben Jamie és Claire a lepedőket, mezőket, és a többi koptatta. Egyetlen pozitívuma, hogy összehasonlíthatatlanul jobban meg vannak írva a jelenetek, mint a Szürke ötven árnyalata bármelyik sikamlós része (tehát az egész könyv) Eegyszerűen sok volt.

A könyv többi része viszont szórakoztató, a főszereplők jól megírt jellemek (még akkor ha olykor logikátlanul cselekszenek, hiszen ki ne tenné a való életben is), a mellékszereplők pedig érdekesek.

Johnatan Randall, Claire újkori férjének ükapja egy szadista állat. Így Claire érthetően összezavarodik, amikor a Frankra szinte megszólalásig hasonlító férfi jellemére fény derül. Szeretném hinni, hogy ilyen ember nincs a világon, de valószínűleg tévednék. Vannak akik örömüket lelik a kínzásban, mások megalázásában, és a hamis remény elültetésében. Mindenesetre megnyugtató lett volna legalább egy apró pozitív tulajdonságot felfedezni ebben az "emberben". Azt hiszem, hogy ha Claire valamiért visszakerülne a saját idejébe, soha többé nem tudna ránézni a férjére.

 A világ amibe bepillantást nyerünk megragadja a képzeletet, és mocskos, lószagú és szűkszavú, mogorva férfiak izzadságától nehéz. Egy kicsit másra számítottam, de összességében olvasmányos, szórakoztató regény. Voltak részek, amiket szerettem volna csukott szemmel olvasni, annyira naturalistán ábrázolta az eseményeket az írónő (nem a főszereplők hempergéseire célzok).  A teljes terjedelem körülbelül háromnegyedét nagyon élveztem, a fennmaradó rész pedig átvészelhető volt.

Viszont elfáradtam. Tényleg hosszú volt, kicsit könyvmásnapos vagyok. A következő résszel azt hiszem várok egy pár hetet. Bár lehet, hogy az agyalapi olvasómirigyem másképp gondolja majd.