A Bloggerképző 15/30-as bejegyzés következik, amely témája: a napom bemutatása.

Eljutottam hát a feléig. Hallom a tapsot, bár az éljenzés halovány, a közönség csak ülve csapkodja össze a két kezét, miközben a fejüket rázzák lemondóan. Valahol mégis bennem van, hogy nem adtam fel, írom tovább. A napjaim finoman fogalmazva is kaotikusan telnek, napra pontosan egy hónap múlva lesz az esküvőnk (jupiiiiii!!!!), de azért van néhány menetrendszerű dolog, és ugye annál több nem is nagyon kell a biztonságérzethez.

Ahogy Arkhimédész is mondta:

Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot

A következők köré épül minden napom (fontossági sorrendet hanyagolva):

• fantasztikus beszélgetések/nevetések soon-to-be férjemmel (húúú de fura ezt így leírni)
• Nyuszókutya (séta, játék, dögönyözés)
• kávé
• olvasás
• írás vagy azon való elmélkedés, hogy írni kellene (ehhez való jegyzetek készítése, témákon való agyalás)
• munka
• esküvővel kapcsolatos teendők (már nincs sok szerencsére)
• énidő

Nos, hát így vagyunk. A lista természetesen olykor bővül egy kis barátnőzéssel, még több kávézással, edzéssel (pingpong), takarítással, főzéssel, morgolódással, hogy mikor ér véget az allergiaszezon. De most komolyan, hát miért nem lehet kiírtani az összes tetvedék parlagfüvet??? Nagy levegő. Orrfújás. Még egy orrfújás. Haladjunk tovább.

Néha magam is meglepődöm azon, hogy mennyi minden beleférhet egy napba. Érdekes módon erre a kutyánk tanított meg, amikor idén januárban örökbefogadtuk. A napi háromszori séta remek keretet alkot. Minden tennivalót úgy szervezek, hogy a délutáni séta előtt, vagy a délutáni és az esti között legyen, bár néha ez nem jön össze, olyankor önfeláldozóan Ádám viszi. A napjaim hosszabbak (van, hogy reggel 6-kor már arra nyitom ki a szemem, hogy néz ez a kis lüke), és pörgősebbek, de cseppet sem bánom.

Képes lettem priorizálni a teendőket, programokat, és bizony néha muszáj vagyok nemet mondani is. Tudnom kell, mi az, ami beleférhet egy adott napba, és mi az, amit kénytelen vagyok átszorítani egy másikba. Imádom a listákat, amiket jelenleg csak fejben rakok össze, de boldogan húzgálom ki képzeletben azokat a tételeket, amikkel már megvagyok. Hiszem és vallom, hogy arra van időd, amire szeretnéd, hogy legyen. Szervezést és kompromisszumot ugyan igényel, de minden kivitelezhető.

Fontos, hogy ne szorítsuk magunkat mindig háttérbe mindenki mással szemben. Kell, hogy legyen közös időd a szerelmeddel, a barátaiddal, a családoddal, a kutyáddal, cicáddal, a szomszéd kecskéjével. De! Nagyon fontos, hogy hagyj időt magadra is. Ne szorulj peremre mindig mindenkivel szemben, mert a lelked fogja bánni, közvetve pedig mindenki más is, aki fontos neked. Ha a környezeted igazán ismer, meg fogják érteni. Lehet ez egy lopott öt perc utazás közben, amikor zenét hallgatva végiggondolod az elmúlt hetet, vagy egy hosszabb fürdő, egy pohár elkortyolgatott bor melletti elmélkedés. Bármi, ami kikapcsol. Légy fontos magadnak. Tudom, hogy rengeteget szajkózom az önismeretet, de őszintén hiszem, hogy rengeteg dolgot elérhetünk, ha tisztában vagyunk magunkkal. És nem, nem fogok bocsánatot kérni akkor sem, ha már nagyon unjátok.

A címben már jeleztem: nem ismerem a szürke hétköznapok fogalmát: mi tesszük szürkévé, mi is színezhetjük ki őket.

Igen, vannak dolgok, amiken nem tudsz változtatni. Dolgozni bizony kell (ha csak nem nyered meg a lottóötöst), ahogy takarítani, főzni, bevásárolni, adózni, meghalni és még egy rakat dolgot, amihez valószínűleg nem nagyon fűlik a fogunk. De az már a te döntésed, ha a maradék szabadidődben például minden este a tévét bámulod, olyan műsorokat nézve, amik tulajdonképpen nem is érdekelnek, vagy ha a közösségi oldalakon görgetsz órákat. Sajnos az elvesztegetett időt, soha nem fogod visszakapni, ha nem tűnik soknak napi  egy vagy másfél óra, amit azzal töltesz, hogy unott fejjel bámulod a képernyőt, akkor csak szorozd fel 365-tel. Fájni fog, mennyi mindent csinálhattál volna ez idő alatt. Meg kell keresni, mi az, ami boldoggá tesz, és ha csak napi 10 perced van rá, akkor azt az időt szánni rá, mert legalább abban a 10 percben boldog lehetsz, miközben kékkel, sárgával, hupililával fested át a szürkét.

A végére pedig jöjjön egy régi kedvencem: 

Köszönöm, hogy olvastál!

Kapusi-Farmosi Dóra