Vannak olyan könyvek, amelyek mély nyomot hagynak az emberben, és időről időre elő is veszi újra. Aztán vannak olyan könyvek is, amelyek szintén mély nyomot hagynak bennünk, de képtelenek vagyunk újra elővenni őket, mert annyira fájdalmasak. És vannak azok a könyvek, amelyekre egyáltalán nem emlékszünk, pedig tudjuk, hogy abban az időben, amikor olvastuk őket valamilyen erős érzelmet váltottak ki belőlünk.

Az eheti TOP 5 szerda ezekre az olvasmányokra van kihegyezve, és ahogy böngésztem az olvasmánylistámat olykor csodálkozva néztem, hogy jéé, hát én ezt is olvastam? Leporolom most le ezeket a könyveket, lefújom a képzeletbeli borítójukról a port, és arra emlékezek, hogy miért szerettem, vagy utáltam őket abban az időben, amikor olvastam.

Margaret Atwood 1984-ben kezdte el írni A szolgálólány meséjét, ezzel erősítve tovább a fantasztikus párhuzamot regénye és George Orwell: 1984 című disztópiája között. A 2017-es kiadás a szerző előszavával indul, melyből megtudhatjuk, hogy művét nem tartja se feminista regénynek, sem peidg vallásellenesnek, én pedig minden szavával egyetértek. Az egyenlőtlenségek korát éljük, mindig is azt éltük, és sajnos valószínűleg ez a jövőben sem fog változni.. Fakadhat a nemek közti ellentétekből, a vagyoni helyzetből, vagy bőrszínből, a vége egy. Mindig lesznek olyan csoportok, akik egymással szemben állnak. Nem vagyunk egyformák, és csak Orwellt tudom idézni, az Állatfarm című társadalmi szatírájából:

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ,
DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL

Margaret Atwood könyve úgy tálalja mindezt, hogy görcsbe szorult gyomorral és görcsbe szorult ököllel olvassa mindenki, akinek egy csöpp szíve is van.

...mondta a sündisznó, és lemászott a drótkeféről.

Biztosan futottatok már bele ti is olyan könyvcímekbe, amelyek vagy emlékeztettek, vagy teljesen megegyeztek egy-egy korábbi olvasásotok címével, ám a tartalmuk köszönőviszonyban sem volt egymással. Mivel semmilyen törvény nem szabályozza (tudtommal), ezért akárhány ilyen duplikátum is csellenghet a világban, és amíg egyik alkotás sem lesz kimondottan híres, addig valószínűleg nincsenek is túl nagy befolyással egymásra.

De mi történik akkor, ha nemzetközileg elismert írókról, és az ő sikerkönyveikről van szó? Nos, abban az esetben kicsit már mókásabb a helyzet.

Sarah J. Maas egy olyan fiatal, feltörekvő író, akit nem nagyon lehet megkerülni, ha fantasy témában keresgél új olvasnivalót az ember. De tényleg. Egyre több és több helyen találkoztam a nevével, a könyveiről pedig szinte kivétel nélkül olyan ajánlókat lehet olvasni, hogy egy idő után úgy döntöttem, elég volt a menekülésből, inkább szembemegyek vele. Kíváncsivá tett, hogy miért rajonganak érte ennyien. Végül pedig az egyik kedves Moly ajánlása alapján a választásom a Tüskék és rózsák udvarára esett, azaz az ACOTAR (A Court of Thorns and Roses) sorozat első részére.

Mindig akadnak olyan könyvek, amiket nagyon szeretnék elolvasni, de közbeszól valami, és így folyamatosan toszigálom őket magam előtt. Előző évben sem volt ez másként, így igazából jóval több könyvet is össze tudtam volna gyűjteni ebbe a bejegyzésbe. Sok esetben a soron következő olvasnivalóm kiválasztása előtt összetapogatok négy-öt-hat könyvet is, mire meglelem az igazit. Az alábbi listán azokat a könyveket sorakoztatom fel, amelyekre nagyon vágytam az elmúlt évben, de azóta sem sikerült a végükre járni.

Egy olyan stílus irányába való elmozdulás volt Fábián Janka: Az angyalos ház és más történetek című könyve, aminek az ajtaját Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei sorozat nyitotta ki számomra. Korábban reflexből elfordultam ezektől a regényektől, már a borító látványa elég volt ahhoz, hogy elveszítsem az érdeklődésemet, töredelmesen bevallom, hogy a fülszövegig már el se jutottam. Különös az emberi agy, mert mióta megismerkedtem az imént említett sorozattal, taszítás helyett elkezdtek vonzani ezek a regények, borítóstul, tartalmastul, mindenestül.

A múlt héten egy nappal korábban érkeztem a TOP5 szerdával, és nem akartam ugyanebbe a hibába esni, ezért ma már legalább hatszor megnéztem a számomra elérhető, összes naptárt. A mostani bejegyzés az idei évre szóló könyves terveimről fog szólni (van belőlük bőven), plusz egy kis visszatekintésről.

Könyvekre fel!

A sorozat első része, az Egy sötétebb mágia volt számomra az idei év egyik legkatartikusabb könyvélménye, így nem minden alap nélkül éreztem, hogy ehhez nagyon nehéz, sőt talán lehetetlen lesz felnőnie a második résznek. Sikerült neki megütni az első rész mércéjét? Sajnos nem. Szerettem a könyvet? Nagyon is. Ugyanis ez a könyv, pontosabban, V.E.Schwab birtokában van valami nagyon különlegesnek; úgy képes mesélni, hogy még ha a történet nem is ragadja meg annyira a képzeletet, akkor is élvezhető, a karakterek ugyanis simán elviszik a hátukon az egész könyvet.

Először is szeretném jelezni, hogy nagyon komoly könyvmásnaposságban szenvedek, így a bejegyzés nyugalom megzavarására alkalmas, hihetetlenül elfogult elemeket tartalmazhat. Kötelességemnek tartottam előre szólni, hogy ha majd valaki reklamál, akkor az orra alá dörgölhessem, hogy én előre szóltam!

NEM teljesen spoiler mentes ajánlóm következik.

Hű, de gyorsan elrepült ez a hét, én pedig újfent azon kapom magam, hogy szerda kedd van, és a hónap negyedik TOP 5 rovatával illene érkezni, aminek megírása töltött káposztával, és szaloncukorral teli hassal nem a legegyszerűbb művelet. Az elmúlt napok karácsonyi sűrűségében nem nagyon volt időm a jövő évi olvasmányaimat tervezni, de most már van idő megpihenni két evés közt, és egyrészt számot adni az elmúlt évről, másrészről pedig elgondolkozni a következőn. A mostani téma az utóbbi gondolatokat fogja össze.